A vezetőváltás nem érinti a szegedi múzeum tervezett kiállításait

MTI
2006.08.02. 15:22
A szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója, Vörös Gabriella elbocsátása nem érinti a tervezett kiállításokat és a kultúrpalota fölújítását - közölte Horváth Ferenc, a közintézmény megbízott igazgatója szerdán. A tervbe vett, folyamatban lévő munkák megszakítás nélkül folytatódnak, szeptemberben megnyílik a Dalí-kiállítás, ősszel pedig elkezdődik a múzeum főépületének rekonstrukciója.

Az intézményben felderített gazdálkodási szabálytalanságok nyomán indult fegyelmi eljárás lezárásaként a Csongrád Megyei Közgyűlés múlt csütörtökön döntött Vörös Gabriella, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatójának elbocsátásáról. A közgyűlés határozott arról is, hogy az M5-ös autópálya nyomvonalán végzett ásatásokkal kapcsolatban vagyon elleni bűncselekmények gyanúja is felmerült, ezért az ügy teljes körű feltárása érdekében a rendőrséghez fordul, és feljelentést tesz.

A fegyelmi határozat szerint a múzeum igazgatója megsértette a közbeszerzési törvényt, amikor a meghívásos pályázaton kiválasztott Arch-homo Bt. helyett az Arch-homo 2003 Kft. végzett munkát az ásatásokon.