Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBeindul a Depeche Mode
A zenekar hivatalos honlapja szerint a Depeche Mode júniusban stúdióba vonul, hogy nekizuhanjon a soron következő nagylemeznek. De az események már most kilendültek a holtpontról: egy két héttel korábbi sajtótájékoztatón Martin Gore már kotyogott a rajongóknak: "Most éppen stúdióban vagyok, új cuccokon dolgozom a barátaimmal." Dave Gahan énekes ehhez még hozzábiggyesztette: "Remélhetőleg még az év végéig befejezzük az új lemezt, a felvételek júniusban kezdődnek. Martin már írt is néhány remek dalt." Az album címét egyelőre sűrű homály fedi, s a megjelenés pontos dátuma is ismeretlen, a pletykák azonban egy koncertkörutat is biztosra vesznek. A Depeche Mode utolsó albuma, az Ultra 1997-ben jelent meg.