![Hátrányos helyzetű gyerekeket tanít történelemre a sziklaöklű magyar szakaszvezető](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5751/57514/575142/57514225_4254335_da69965915b45d4a6f6a0a5fab014366_wm.jpg)
Régizene fesztivál idén is Csíkszeredában
A fesztivál művészeti igazgatói teendőit idénre László Ferenc professzor, kolozsvári zenetudós vállalta el, s a neves szakember elkészítette a fesztivál chartáját, amelyben rögzíti a rendezvénysor szigorú művészi szempontok szerint megfogalmazott működési elveit.
A Csíkszeredai Régizene Fesztivál 1980-ban jött létre, hogy az erdélyi régizene együtteseknek biztosítson fórumot. 1986-ban a kommunista hatóságok betiltották, újjáéleszteni pedig az 1989-es rendszerváltás után sikerült.
Míg eleinte a reneszánsz és a korai barokk alkotásokat szólaltattak meg a fellépők, a megváltozott körülmények között a rendezvény gazdagodott a stílusok tekintetében, felölelve a barokk zenei repertoárt is. Emellett a meghívottak köre is kibővült, hiszen nem csak Magyarország, hanem egész Európa felé nyitottak a szervezők.
A nyolc napra tervezett fesztivál keretében tematikus napokat is kínálnak a közönségnek. Kiemelkedő eseménynek szánják a Shakespeare a zenében című rendezvénysort. Ennek keretében a bukaresti opera és operettszínház művészei, a brit Mary Collins és Adrian Butterfield előadók, a bukaresti Collegio Stravagante és a kolozsvári Passamezzo együttes táncosai lépnek fel.
Két nagyszabású emlékkoncertet is tartanak Georg Philipp Telemann (1681-1767) halála évfordulójának alkalmából, de lesz olasz és francia zenei nap is. Bunta Levente, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, valamint Antal Attila csíkszeredai alpolgármester a helyi hatóságok hosszú távú támogatásáról biztosították a fesztivál szervezőit, akik a magyar és a román kormány finanszírozásából is gazdálkodhatnak. A zenei seregszemle összköltségvetése eléri a 19 millió forintot.