Életének 77. évében kedden elhunyt Vásárhelyi László táncművész, koreográfus, a néptáncművészet és a néptáncmozgalom kiemelkedő személyisége - tudatta a Hagyományok Háza, az Erkel Ferenc Néptáncegyüttes, a Muharai Népművészeti Szövetség és a Magyar Táncművészek Szövetsége szerdán közleményben.
Vásárhelyi László 1925. szeptember 4-én született Budapesten; az
Agrártudományi Egyetem elvégzése után felsőfokú néptáncoktatói tanfolyamot
végzett. 1941-43 között Szatmárnémetiben amatőr táncos, 1945-től 1948-ig a
Csokonai-együttesben táncolt, Molnár István tanítványa volt. 1949-től két éven át a Honvéd Művészegyüttes tagja, 1951-1955 között a SZOT Művészegyüttes szólótáncosa, asszisztense.Vásárhelyi László a Budapest Táncegyüttes egyik alapítója volt 1956-ban, majd négy évig az együttes szólótáncosa. Vásárhelyi László 1978-tól 1990-ig az OKISZ Erkel Ferenc Művészeti
Együttesének művészeti igazgatója volt.
Munkássága elismeréseként 1990-ben Kiváló Népművelő elismerésben, 1996-ban
a Táncművész Szövetség életműdíjában, 1997-ben pedig Életfa-díjban részesült. A Ki mit tud? vetélkedők népszerű közreműködője temetéséről később
intézkednek.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!