Felejtsd el az István, a királyt!

"Jössz barokk operára?" - kérdezik tőlem, gondolom, majd, ha fagy. Két éve voltam utoljára színházban, operára nem is emlékszem, az István, a király megvolt még nyolcvanvalahányban, illetve egy Háry János-előadás, ami szerintem operett lehetett: a szöveget nem értettem, az ének sértette a fülemet, a látvány elment, de alapvetően akkoriban nem tudtam értékelni anyám vasárnap délelőtti gyerekprogramjait, amibe a zeneakadémiai matinékoncert és a mise egyaránt beletartozott. Ugyanis A Benji, a csodakutya ment ugyanakkor a tévében.

Szerencsémre a bennem dúló sznob, amint megtudja, hogy pillantás alatt elkeltek a jegyek, sőt már a pótelőadásra is csak úgy van, ha azonnal döntök, lecsap két tiketre. Olyan ez, mint amikor Michael J. Foxnak (Vissza a jövőbe 1-3.) azt mondják: "nyuszi vagy?". A fene se akarja éveken át hallgatni, mit hagyott ki.

No, de így abba a szerencsés helyzetbe jutottam, hogy láttam a Halastó kórus Cupido és a Halál című barokk operáját. Érdekes módon nem is a bennem lakó sznob élvezkedett a leginkább, hanem a limonádéra mindig szomjas szórakoztatóipari kisfogyasztó. Túlzás nélkül mondhatom, végigröhögtem az első 20 perc döbbenet után az egészet, a végén pedig összecsokiztam a gatyámat. Úgy jöttem ki a Lukács-fürdővel szemben lévő, az előadásnak helyet adó romos törökfürdőből, mint az egyszeri tinédzser az első szopatás és ecstasy-élmény után a Bedből. Alig bírtam magam lelőni, annyira felizgatott az egész előadás, ami - az egyszerűség kedvéért - négy nem egyenlő részre bontható: barokk zene, operaparódia, vígjátéki poénok és félelmetes hanghatás.

Az előadás sztorija a következő (Vigyázz, szpoiler!): egy fogadós vendégül látja a halhatatlanokat, köztük Cupidót, a szerelemistent és a félelmetes Halált. A nagy buli után hajnalban a kocsmáros opportunista inasa egy rajta esett sérelem miatt bosszúból kicseréli a két isten fegyverzetét, innentől pedig egészen addig bonyolódik a történet, míg kellemes véget nem ér.

A Cupido és a Halál egy a 17. századi orgonista-komponista-páros, Christopher Gibbons és Matthew Locke - Magyarországon többnyire ismeretlen - műve. A műfaj barokk opera, ún. masque, amely valamikor főúri udvarok szórakoztatására szolgált. Távol van a grandiózus romantikus operától, egy kisebb zenekar szolgáltatja a zenét, és a dialógusokat nem énekelve, hanem - akárcsak a színházban - beszélve mondják, a főszereplők áriáznak néha, a kórus pedig énekel. Ettől persze még akármilyen is lehetne a darab, de a Halastó nem próbálta meg autentikusan előadni, ahogy képzelik, hogy milyen lehetett, hogy szólhatott 300-400 éve, hanem alaposan átdolgozták, átértelmezték, kortársították a művet - zeneileg és színpadilag is -, épp azért, hogy ugyanazt jelentse a mai hallgatónak, mint amit akkor jelenthetett a közönségnek. És ettől lett az egész igazán szórakoztató, és egy, a popiparon szocializálódott fülnek is - keresem a szavakat - baró.

A pórul járt inas szerenádja a majmokhoz például jazzre lett átírva (a szólamok és a dallamvilág természetesen az eredeti), de így kapott didzserídút a Halál, vagy került beatbox (szájdob) az esti partiba - és egyáltalán: basszgitár a zenekarba, ahonnan viszont nem hiányzik a hárfa, a fuvola, a hegedű és persze az 50 fejű kórus sem. Az áriázó színészek pedig olykor - hiszen manapság túlzásnak érezzük az operaáriák fennköltségét - rátesznek egy lapáttal, és áriaparódiát adnak elő, mintha a fürdőszobában ökörködnének.

A helyszín egy strand lett: a kórus papucsban, fecskében, krimikötettel, törölközővel érkezett. A darab hátat fordított a szépségfasizmusnak is, mindenki - szögeletes, széles, karcsú, kicsi, nagy - leplezetlenül hozta magát (főleg) fürdőruhában.

A Halastó kórust 2004-ben alapította Halas Dóra és Tóth Árpád karnagy, tagjai között pedig megtalálunk a profi zenésztől a fizikuson és masszőrön át a nyílászáró-kereskedőig szinte mindenféle polgárt. A kórus különlegessége, hogy vezetői rákaptak az itthon többnyire ismeretlen kórusimprovizáció műfajára: ezt úgy kell elképzelni, mint amikor egy jazzbanda improvizál, csak itt a karnagyoknak több tucat kóristát és 2-6 szólamot kell egyben tartani a szabad variációk közepette. (További részletek a Halastó honlapján.)

Maga a darab is hasonló módon jött létre: a Zeneakadémia egyik poros raktárában rábukkantak a Halál és a Cupido kottájára, és mivel a kórusnak folyton újabb és újabb kihívásokra van szüksége, kitalálták, hogy előadják. A szöveget magyarra a kórustagok fordították, a hangszerelést Halas és a fiatal komponista és főszereplő, Sztojanov Georgi végezte. Már csak egy színházi rendező kellett a darabhoz, akit végül a krétakörös Schilling Árpád ajánlott a kórusnak: a nemrégiben végzett, Debrecenben operettet (Mágnás Miska) rendező Göttinger Pál egyből igent mondott a rendhagyó produkció megrendezésére.

Voltak persze gyengébb pillanatok: mivel nem profi színészekről van szó, olykor a dialógus kárára megy a képzetlen színészi beszéd, néhol elcsúszkálnak az énekesek, de ne feledjük, félig-meddig amatőrök produkciójáról van szó, ezek a bugok pedig a kitartó gyakorlással bizonyára eltűnnek.

Vissza a gyerekkorhoz: a családom nagyobbik fele komolyzene-élvezőből, sőt komolyzenei előadóból áll. Én sosem mozogtam otthonosan ebben a világban, pedig jártam kórusba, verték a fogamat furulyába, aztán klarinétvégbe, és hangképeztem 16 évesen 8 éves gyerekek között szolfézsórán. Sokáig azt hittem, én vagyok a hülye, hogy egyszerűen nem jön be, nem érdekel, mert többszöri próbálkozás után végleg felhagytam a zenéléssel. De most megvilágosodtam, hogy nem teljesen én voltam a hibás.

Tessék végre fölfogni, kedves, a komolyzene térvesztése miatt sopánkodó, állami támogatásokban gondolkodó ortodox muzsikusok: nem a komolyzene lett holt nyelv, hanem a hozzáállás merevedett le teljesen, aminek logikus következménye, hogy elveszett a kapcsolat a modern szórakoztatásra szánt világgal, Super Marióval, Buddy Holyval és Justin Timberlake-kel és így persze a közönséggel is. Számomra a Halastó produkciója teljesen világossá tette, hogy egy barokk opera is lehet élvezhető, ha úgy nyúlnak hozzá.

És a legjobb, hogy a Cupido és a Halált még be se mutatták. A munkabemutató egyikén jártam. A tavaszi fesztiválra szeretnék a szervezők a premiert, de március végén a hideg miatt változhat a fürdő(ruha)-koncepció. A Halastó, a törökfürdőben szeptember végéig még újabb programsorozatot szervez, a kínálat: komolyzene, jazz, könnyű- és kísérleti zene.