A magyar aukciókon sokszor megforduló gyűjtők számos alkalommal találkozhattak már azzal a helyzettel, hogy az árverésen egy bizonyos műtárgyat látszólag megvásárolt valaki – hiszen valamilyen áron leütötte azt az árverés vezető – ám az aukciót követően 1-2 hét elteltével mégis megtalálható volt ugyanez az alkotás a galéria kínálatában.
Számos alkalommal előfordul, hogy az aukciót megelőzően egy-egy műtárgyat csak olyan feltétellel ad oda a beadó a galériának, ha az garantálja, hogy egy adott összeghatár felett adja csak el azt az árverésen. A feltétel biztosítására elvileg alkalmas lenne a kikiáltási ár. Bevett technika azonban, hogy az induló összeget valamivel a valósi érték alatt határozzák meg az aukció vezetői, hiszen ezzel csinálnak kedvet a gyűjtőknek arra, hogy ajánlatot tegyenek. A licitálás folyamán aztán – jó esetben – a kialakuló versenynek köszönhetően egyre magasabbra szökik az ár. A fokozott pszichés helyzetnek köszönhetően minden szereplő kicsit túllépheti az általa eredetileg kigondolt értékhatárt, így az aukción résztvevők is izgalmas élményben részesülhetnek és a műtárgy is magas áron kél el.
Ha esetleg mégsem kezdik el felsrófolni az árakat a licitálók, ilyenkor lépnek be az aukciót szervezők valamilyen módszerrel annak biztosítására, hogy az adott limitár felett üsse le az alkotást az árverésvezető. A magyar aukciós piacon számos technikát alkalmaznak erre, persze hol feltűnőbben, hol pedig igazán profi módon: néha telefonos licitek, néha beépített tárcsaemelgetők segítenek abban, hogy az adott műtárgy átlépje a beadó által meghatározott védő árat.
A május 19-én első alkalommal közös árverést rendező MissionArt Galéria és Pintér Aukciósház vezetői úgy döntöttek, hogy tiszta vizet öntenek az aukciós pohárba, és ahelyett, hogy valótlan liciteket szerveznének, inkább bevezetik itthon is a Nyugat-Európában már bevált módszert, nevezetesen, hogy az árverés vezető az adott műtárgy bemutatásakor bejelenti, hogy az alkotás limitáras.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
