Szlovákia
–
Románia
–
Spiró György: Magyarország nem érdekes
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Klassz cikkek
Az író szerint még mindig fontosabb a politika, mint az esztétika, és mindennél fontosabb az atomfegyver, ami miatt az oroszok érdekesek.
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Hogy sikerült a lánya irodalomérettségije?
Ez az ő dolga, nem nyilatkozhatok a nevében. Nem örültem neki, nem akartam soha érettségi tétel lenni, most sem lettem az, csak pár kiragadott mondatom. A szomszéd hívott fel, hogy a fiuk engem írt. Te jó ég, mondtam. A Csirkefej évek óta az emelt szintű érettséginek a része, és azt legalább el is olvassák.
Ön nem szándékosan keveredik botrányba, hanem belekeveredik, mondta egyszer.
Engem mindig megtalálnak. Ki vagyok pécézve 1986 óta, ekkor jelent meg az Ikszek ellen egy lengyel támadás, és azóta folyamatosan támadnak. Nem tudok mit csinálni, írom a műveimet. Nem veszek részt a politikában, az engem mélységesen nem érdekel, és nem is értek hozzá. Nincsenek politikai állásfoglalásaim, soha nem is voltak, se a Kádár-rendszerben, se most. Soha nem voltam ellenzéki vagy kormánypárti, még a Kádár-rendszerben sem. Nem voltam hivatalos író, és csak ritkán tiltották be műveimet. Az úgynevezett közéletben nem veszek részt.
Az írásai viszont gyakran váltanak ki politikai botrányokat.
Néha, mert vannak műveim, amire a kutya sem figyelt oda, de akkor legalább békén hagytak. Volt olyan, amire valamiért felkapták a fejüket jobbról vagy balról.
Romanisztán megalakulása Békés megyében, cigány–magyar háború, királyné-választás valóságshowban: ez lett a képzelt Magyarország a Feleségversenyben. Rengeteg problémánkat túlozta el.
Ha szatírát ír az ember, akkor bizonyos problémákat, trendeket felnagyít, másokról pedig nem vesz tudomást, máshogy nem lehet ezt a műfajt csinálni. Nem lehet minden aktuális bajt egy műben ábrázolni – ez még senkinek sem sikerült.
A Feleségverseny siker lesz, vagy botrány?
Nem számítok semmire. Írtam egy regényt, és kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni. Annak idején írtam egy áltörténelmi regényt, a Kerengőt, és álmomban nem jutott az eszembe, hogy siker lesz. Miért kellene sikeresnek lennie?
Az Ikszeket öt évig írtam, véletlenül akkor jelent meg, amikor bevezették Lengyelországban a szükségállapotot. Amikor elkezdtem a regénnyel foglalkozni, még nem volt semmi. A regény belecsöppent egy politikai közegbe, amelyben a lengyelek hirtelen nagyon fontosak lettek. Sokan megvették, de mire elolvasták, kiderült, hogy nem a mai lengyel problémákról szól. Ha tíz évvel később jelenik meg, a kutya észre sem veszi.
Amikor két évvel ezelőtt elkezdtem írni a Feleségversenyt, akkor azt sem tudtam, hogy regény lesz-e, akkor még sok minden nem volt, ami ma van. Most megint uszítanak ellenem. Ha ugyanez a regény, ugyanennél a kiadónál egy másik szerző neve alatt jelenne meg, akkor egyetlen interjút sem kérnének tőle, észre sem vennék.
A szatirikus Feleségversenyről nehéz eldönteni, hogy utópia vagy nagyon mai történet, de ebben a két évben Magyarország sokat változott. Mi volt a kiindulópont a könyvhöz?
Az eredeti ötlet a kamatyadó volt, mert már akkor is túl voltunk adóztatva. Óvatosságból megnéztem a neten, hogy foglalkoztak-e már ezzel a témával, és kiderült, hogy sextax néven írt egy rövid, szellemes szöveget egy kanadai szerző. Kellemetlen társadalom az, ahol van kamatyadó, így épült köré később a társadalomrajz is.
A Fogság negyvenháromezer példányban ment el. Nem hívogató, hogy ezen az úton maradjon?
Engem nem érdekel, hogy ugyanazt még egyszer megírjam, azt hiszem, még sohasem ismételtem magamat. Az új téma és az új feldolgozás izgat, nekem nincs két egyforma regényem vagy darabom. Annak örülnék, ha nem is tudnák, ki a szerző, mert a mű számít. Nem életművet, hanem egyes műveket írok. A művészeti kudarc is kevésbé visel meg, a siker is kevésbé andalít. A fogadtatás véletlen, a Fogságban szerintem semmi olyan nincsen, amitől népszerűnek kell lennie. Lehetett valami lyuk, valamire – utólag kiderült – vágytak az olvasók. Nekem az a fontos, sikerül-e művészileg megcsinálnom, vagy sem. Volt olyan színdarabom, amit nem tartottam jónak, mégis sikeres lett, és az ellentétére is van példa. Elég sok művemről látom utólag, hogy nem elég jó, sajnálom.
Miért olvassa egy író újra a saját könyvét?
Mert érdekli, hogy milyen. Nyolc-tíz év elteltével meg tudom ítélni, de addig nem tudom idegen szemmel olvasni, mert emlékszem rá.
Volt, ami utólag jobban tetszett?
Az Árpád-ház című darabom az idők során jobb lett, mint gondoltam. A legjobb talán a Békecsászár, nem adták elő, kellene hozzá hatvanhat színész.
A Katona József Színházban évek óta sikerrel futó Koccanást Török Ferenc megfilmesítette. Mennyire kellett átírni az eredeti szöveget ehhez az élőszobros ötlethez?
A harmadik forgatókönyv-változatot készítettem el Török Ferinek, át kellett tenni másik médiumra, sok minden kiesett belőle, be is kerültek ötletek, és adaptáltuk a közösen kinézett helyszínhez. A Hungária krt. másik oldalára került át az esemény, nem oda, ahol koccantam – én voltam a hibás. Elég rémes kereszteződés, mit mondjak. Arról, hogy állóképekben fog leperegni az egész, Feri előre nem szólt, a házi vetítésen derült ki, nekem nagyon tetszett.
„Regényt nem fogok írni már, mert színdarabokat kell írni, azt még nem tudok” – mondta.
Igen, őszintén így is gondoltam, mert nagyon kimerítő. Ez is darabnak indult, de nem volt alkalmas a téma.
Mi a kimerítő az írásban?
A huzamos munka fizikailag megterhelő. Ha regényt írok, meg szoktam hízni, mert a szervezet felhalmoz. Ha darabot írok, nem hízok meg. A szervezetem már adaptálódik ezekhez a szövegekhez. Nem a leírt oldalszámok számítanak, valami lelki teher okoz biológiai változást, nem tudom megmagyarázni.
Mennyire érzi, hogy – ahogy mondták – nyugaton agyonmenedzselt író?
Mulatságos a dolog, ugyanis engem soha nem fordítottak angolra vagy németre, csak franciára és csehre, és ezt sem vették ott észre. A darabjaimat valóban játszották sok helyen Nyugat- és Kelet-Európában, de mostanában kevésbé, mert Magyarország nem érdekes a rendszerváltás óta.
Keserű emiatt?
Hogyne lennék? Minden harmadrangú írót kiadnak ma már németül, és angolul is néhányat, engem pedig nem.
Miért nem adják ki az ön szövegeit külföldön?
Erről őket kell megkérdezni.
Magyarország népszerűtlenségét miben látja?
Nemcsak Magyarország, hanem Kelet-Európa sem érdekes ma, csak Oroszország, mert tőlük félnek, nekik van atomfegyverük.
Oroszország az atomfegyvere miatt érdekes kulturálisan?
Igen, Oroszország változatlanul nagyhatalom, mi pedig érdekes ellenségből érdektelen szövetségessé váltunk. A lengyelek sem, a csehek sem érdekesek. A Varsói Szerződés és a fellazítás céljából voltunk érdekesek egykor.
A politika és a kultúra ennyire szorosan együtt jár?
Nagyon szorosan, mindenütt a világon. Ennek nagyon nem örülök, de ez a valóság, sehol sem az esztétikai minőség számít.
Pedig a magyar kultúrának látszólag vannak eredményei.
Mit nevezünk sikernek vagy magyar kultúrának? Vannak szerzők, akiket kiadnak külföldön. Vannak sikeres szerzők. A magyar kultúrának itthon kell sikeresnek lennie, mert a magyar olvasónak készülnek. Másodlagos kérdés, hogy a világban kiadják-e. A magyar zenéből valami át tud menni, de zeneszerzőként ma is külföldön kell élni. Kurtág és a Ligeti sem itthonról lett sikeres. Mi a magyar kultúra? Ami itthon létrejön.
Az igazi kérdés, hogy eljut-e a közönséghez. Ma egyedül színházba járnak tömegesen az emberek, és csak a könyvkiadás él meg a piacról, miközben a szépirodalom és az olvasók aránya csökken, és ez nagyon aggasztó. Filmet se néznek már, mert a youtube-on néznek mindent, és ez az egész világon így van. A fejlett világ problémáit kapjuk a nyakunkba, és nagyon gyorsan zuhant ez ránk, mert 90-ig nem volt kapcsolatunk ezzel a világgal.
Ön általában elégedetlen a magyar dolgokkal. Mi az oka ennek?
Lehet, hogy így van, mert magyarként ehhez van közöm. De nem hinném, hogy ez elégedetlenség. Kicsit tragikus, kicsit drámai szemlélet ez, és nem a személyes zúgolódásom mozgat, hanem a művészi szemszög, amiből bizonyos dolgok drámainak látszanak. Nyilván alkati kérdés, hogy milyenné alakultam, de ezt a szemléletet a magyar kultúrából és hagyományból kaptam, amiben gyökerezem. Magyar íróktól, költőktől tanultam ezt a szemléletet. Nagy hagyományú irodalom ez, csak kevesen olvassák.
A sokat dolgozó íróból lesz tehetséges író? Több ezer oldalból lesz tíz jó?
Igen, ez szakma, ezt is meg kell tanulni. A régi nagy írók fantasztikusan sokat dolgoztak. Akiben volt kitartás, az megcsinálta. Egyszerűen hangzik, de nem az. Nagyon makacsnak kell lenni. Szorgos hangyamunkával kell összeszedni a tehetséget. Az persze fontos, hogy ki milyen helyzetbe születik bele, mert a szegény gyerek mostanában nem válhat tehetségessé, mert lemondanak róluk. Erre a bajra a 30-as években, abban a rémes rendszerben is ki tudtak valamit találni, a Népfőiskolát, most semmit sem találnak ki. Hihetetlen mennyiségű ember vész el.
Fél a bukástól?
Nem. Ha valami megbukik, lehet tanulni a kudarcból. Főleg a színházban fontos ez. Fiatalon azért harcoltunk, hogy megbukjunk, különben nem születtek volna meg a későbbi jó darabjaink. Egyébként senki sem kérdezi meg, hogy egy mű miért nem született meg. Nem lehet a körülményekre hivatkozni, ha már egyszer a megjelenésig elvergődött valaki. Mert luxus, nem is sokan engedhetik meg maguknak, hogy irodalommal foglalkozzanak. Ha már eljutott odáig valaki, akkor nincs felmentés a számára.
Ezt nem csak utólag gondolja? A bemutató előtt csak nem a bukást várja?
Nem, már akkor hasonlóakat írtam, vissza lehet keresni. A Csirkefej nem született volna meg, ha nem bukik meg az előző darabom. Nagyon sok bukás és tévút kell. Ha rossz, rossz, az enyém a felelősség, én csináltam. Jó néhány fiatal drámaírót is megpróbáltam bukáshoz segíteni, amikor olyan helyzetben voltam, hogy lássák, mit csináltak rosszul, de sajnos a rendezők nem vállalták. Viszont néhány fiatal magyar szerzőt én segítettem hozzá a sikerhez.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
