Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMDominóeffektus okozott több milliós kárt a szobrokban
Több millió forintos szobrok sérültek meg a szentendrei szobrászati biennalén. Mamikon Yengibarian két és fél méteres műanyag szobrát a viharos szél feldöntötte, ami így leverte a mellette álló másfél méteres bronzszobrot, lesodorva a talapzaton álló, kilenc centis kis ezüstszobrot.
A szobrász állítja, a balesetet a szobrok gondatlan elhelyezése okozta, a rendezők ugyanis nem rögzítették megfelelően a műveket.
Nem hozott ragasztót
A három szoborból álló, Lábujjon álló nő című szoborcsoportot a szentendrei Művészeti Malomban állították fel a május 17-én kezdődő szobrászati biennálén. A Művésezti Malom vezetője, Szalay Fruzsina úgy tudja, a művész az installáláskor ígérte, hogy hoz még ragasztóanyagot a rögzítéshez, de aztán eltűnt, és sosem jelent meg a ragasztós vödörrel a kezében.
Szalay szerint ha nincs a május 29-i vihar, akkor a szobrok még ma is épségben állnak az érdeklődő közönség rendelkezésére. Különösen, hogy utólag még külön fém támasztékot is építettek a szobor talapzatához.
A művész ezzel szemben nem tud arról, hogy neki is részt kellett volna vennie a szerelésben. Elmondása szerint sosem maga installálja a szobrait, ez egyáltalán nem megszokott a gyakorlatban.
Sérelmezte azt is, hogy nem tudott róla: a vihar már csak az utolsó csapás volt, a szobor addig is feldőlt időnként, de ekkor nem keletkezett még kár.
Biztosítás nélkül
Az ügyet bonyolítja, hogy mint kiderült, a szervezők a kiállítást nem biztosították, így egyelőre nem tudni, ki állja majd a helyreállítás költségeit. Szalay Fruzsina elmondta, hogy a programot a Képző- és Iparművészeti szövetséggel és a Szobrásztársasággal együtt szervezték. Mivel a szakmai munkát az utóbbi két szervezet végezte, tudomása szerint ők értesítették a művészeket arról, hogy a kiállításra anyagi okokból nem kötnek biztosítást.
Ezzel szemben a szobrász ügyvédje, Iván Ildikó állítja, nem tudtak arról, hogy a kiállítás alkotásait nem biztosították. ilyesmi nem szerepel az átvételi elismervényben sem.
"Ezt külön meg kellett volna benne említeni. De akkor tudja, hány szobrász hozta volna el a szobrait?"
A három szobor még a művész tulajdonában van, de azokra 4,5 milliós vételi ajánlatot tettek a közelmúltban, mondta az ügyvéd. A károk helyreállításának költsége a legnagyobb szobornál 750 ezer forint, a kis szobornál pedig 50 ezer forint.
A három szervező fejenként 30-40 ezer forintot tud felajánlani a művésznek, mondta a Művészeti Malom vezetője.