Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM188 millió forint az Andy Warhol-sorozatért
A hetvenes évek sztársportolóit, többek között Muhammad Alit, Jack Nicklaust, Pelét és Dorothy Hamillt ábrázoló tíz alkotás még szeptember elején tűnt el Richard Weisman üzletember otthonából.
A gyűjtő 1977-ben bízta meg Warholt a portrék megfestésével. Egyúttal saját arcképét is elkészíttette vele, amit szintén elloptak. A nyomozást vezető Mark Sommer szerint "tiszta munka volt", a tettesek nem dúlták fel a lakást.
A selyemre festett képek az ebédlő falán lógtak. Eltűnésüket a család egyik alkalmazottja vette észre, aki azonnal értesítette a rendőrséget. Egyelőre nem derült ki, hogyan jutottak be a rablók a házba.
A nyomravezetőnek egymillió dolláros (188 millió forint) jutalmat ajánlottak fel, ami a korábban az FBI-nál dolgozó szakértő, Robert Wittman szerint "igazán nem megvetendő". Mint mondta, általában a teljes érték tíz százalékát kínálják fel. Weisman, aki egy könyvet is megjelentetett gyűjteményéről From Picasso to Pop (Picassótól a popig) címmel, közleményben jelezte, neki és családjának súlyos személyes veszteséget jelent Warhol Atléta-sorozatának elrablása. Hangsúlyozta: ezek annyira ismert művek, hogy képtelenség aukcióra dobni őket.