Dan Brown-regényt mindenki tud írni

Talán a Harry Potter sem rázta meg annyira a világot, mint az új Dan Brown-könyv, Az elveszett jelkép, amelyet a hírek szerint itthon is vásárolnak angolul. A magyar fordítás 2010 első hónapjaiban érkezik. Sikertörténet lett egy kis tehetségű, de a leckét pontosan követő íróból, aki ráérzett arra, hogy az olvasók imádják, ha elhitetik velük, hogy okosak, és bármilyen titkos összeesküvést megfejthetnek.

A regény alapja az az ingerlő fikció, hogy a szabadkőművesek alapították és építették Washingtont, ők akarják uralni az egész világot. Persze van jó és rossz szabadkőműves, felbukkannak új nők is, okosak.

Egyébként tény, hogy híres szabadkőművesek, George Washington és társai fontos szerepet játszottak a főváros tervezésben, de mindezt a pentagramma vonalvezetése nem irányította, mivel Pierre L'Enfant nem volt a társaság tagja. A világot sem irányítják a háttérből, hiába hálózzák be saját titkos testvériségükkel (csak Amerikában 51 páholy van), és nem isznak vért koponyából, bármennyire jól hangzik ez a regényben. A történetben szerepet kap egy titkos kincs, amit egy rossz lelkületű egyén meg kíván szerezni, és ennek is van emléke a szabadkőműves-történelemben.

A 45 éves Dan Brown szerencsés flótás, mert két kevesek által ismert regény (Digitális erőd, Angyalok és démonok) után megírta a Da Vinci-kódot, kedvére átformálta a Jézus-töténetet és ezzel az egész világunkat meghatározó keresztény kultúrkört. Egy könyvnek nem kell nagyobb reklám annál, mint hogy egyes országokban betiltják, a pápa felszólal ellene, minden létező helyen támadják. És nem azért, mert nem jó, hanem a benne lévő fikció okán. A botrány miatt az eladási számok egyre nőttek, a Columbia Pictures megvette a filmjogokat, leigazolta Tom Hankst, beindult az ipar (Da Vinci-kód: 758 millió dollár, Angyalok és démonok: 484 millió dollár). A trükk bevált, 80 millió példányban vitték el a regényt, Az elveszett jelképből pedig 5 milliót nyomtak elsőre. 2012-ben jön a film.

Az elveszett jelképben a harvardi jelkutató professzor, Robert Langdon bamba arcával és mindent megoldó agyával a szabadkőművesek társaságával kénytelen szembenézni Washingtonban. Pontosabban annak egyik gonosz tagjával. Ráadásul kedves szabadkőműves barátját is elrabolják. Egyre erősebb az internetes és számítógépes háttér, készülnek sok mindenre, nem spoilereznék.

A lényeg, hogy Langdon ott téblából Washingtonban puha pöcsű Indiana Jonesként, nézi a jeleket, értetlenkedve megfejti őket, ennyi, amit tudunk róla azon kívül, hogy minden reggel úszik egyet. És ezzel azonosítja magát Dan Brown: se élete, se hobbija, se haja, se arca, se nyelve nincsen, teljesen jelentéktelen figura, akiből Tom Hanks csinált valamennyire élő karaktert (a legnagyobb truváj, hogy most megengedett magának egy poént Brown, kikacsintva az olvasóra Langdonnal azonosítja magát). Pedig ez egy sorozat, és úgy lett franchise-értékű szereplő Langdonból, hogy az egyik legkidolgozatlanabb főhős. A karakterírás nem erőssége szerzőnknek, megint plasztikus ellenséget rajzolt, a nők okosabbak, de milyen regény az, amelyben nem derül ki, hogy jól néznek-e ki? Érdemes-e fantáziálni róluk és valami titkos kódról, vagy sem?

A szabadkőművesek az egyik legizgalmasabb társaság, rengeteg szabályuk és elvük van, hisznek az ész hatalmában, a tiszta erkölcsiségben, Istenben. Vannak rossz és jó ügyeik, sötétek és titkosak, ráadásul az sem kedvez nekik, hogy a katolikus egyház nem szereti őket. Az Amerikai Egyesült Államok történetének kialakulásában az Alapító Atyák között is volt szabadkőműves, mindez rendkívül érdekes lenne, ha a szerző képes lenne izgalmasan megírni, nem pedig kopipésztelni valahonnan az információkat. Danbrownizálja a szabadkőműveseket és Washingtont, megtette már a katolikusokkal és a Opus Deivel is, a Vatikánnal és Párizzsal: fogja az információkat, összekeveri őket, csak nagyot üssön.

Az összeesküvés-elméletek izgalmasak és szórakoztatóak, az olvasó folyamatosan nyomozhat a titkok után, igaz, Az elveszett jelképben az író maga sem tudja, hol tart majd a regénye két oldallal később, leginkább sehol. Közös nyomozásról viszont, mint Agatha Christie-nél vagy John Grishamnél, egyáltalán nincs szó, az olvasó kiszolgáltatottan követi a szerzőt. Az igazi izgalmat az jelenti csupán, hogy a jelentékenynek tűnő helyszíneknek milyen fontos szerepük van a szimbólumtörténetben. Dan Brown filmen ezért működik jobban: képben rögtön mutatják, amiről szó van, mivel Brown egyszerűen képtelen leírni legalább közepesen a könyv egy jelentős részét képező, egyébként ismert Capitoliumot. E-könyvként lenne jó olvasni, rögtön minden ugróhivatkozást megnyitni, hogy valami képünk legyen a világról, amit kialakít.

Sokan azért szeretik olvasni a szerző könyveit, mert kielégíti a világról alkotott, mindent átfogó igényt az összeesküvés-elméletekre, illetve elhiteti, hogy milyen sok fontos információhoz jutnak hozzá. A mindennapi amerikaiak életét rendesen áthatják a szabadkőműves szimbólumok, az egydollároson látható pecséten például a könyvben is sokat emlegetett piramis látható a gondviselés szemével (a National Geographic összegyűjtött párat a regény alapján). Dan Brown megérezte a tökéletes témát, jöhet a New York–Budapest–Tel-Aviv tengely feldolgozása, vagy Magyarország kiárusítása, sokkal több potenciál van benne.

A Dan Brown-siker mellesleg érthető. Látszólag bonyolult, sok történeti és művészettörténeti ismeretet megmozgató, izgalmas kalandregény. Az más kérdés, hogy ezek csak a regény öszefüggésrendszerében állják meg a helyüket. A nagyobb baj az: az író olyan egyszerűen ír, hogy bár nem lehet belezavarodni, nincsenek hosszú leírások, mindig történik valami és a figyelmet állandóan fenntartja, de a karakterek üresek, a könyvnek nincs saját nyelvezete.

Az olvasó is tud Dan Brown-regényt írni a következő recept alapján. Legyen egy izgalmasnak tűnő jelkutató, aki tehetetlenségében kénytelen megmenteni a világot mikro- vagy makroszinten egy titkos társaságtól. Helyszínnek mindenképpen egy izgalmas világváros kell, hogy a titkos társaság jelenlétét bizonyítani tudjuk a város felületén, illetve annak jelentős művészeti és kulturális emlékein is. Mindenképp több szálon fusson a cselekmény, rendkívül rövid fejezetekkel dolgozzunk, és ügyeljünk rá, hogy minden bekezdés végén, mint a Barátok köztben, legyen egy cliffhanger, vagyis megoldásra váró kérdés, ami fenntartja az izgalmat. Ha ez megvan, akkor érdemes a választott titkos társaságról megtudni ezt-azt, de erre van az internet, ne legyünk restek használni, és ha időnk engedi, esetleg könyvtárba is elmehetünk, mert csak az összevissza elhangzó adatokkal tudjuk hitelesíteni regényünket az olvasó előtt. Az mindegy, hogy milyen összefüggésben használjuk fel az adatokat, egy regény belső világának önmagáért kell felelnie. (Akinek van kedve, küldje el nekünk saját Dan Brown-regényének 1000 szavas összefoglalását.)