Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA norvég Mein Kampf eladási rekordokat dönt
Ove Knausgard művét a kritikusok is szeretik Norvégiában. Az oslói Oktober Kiadó tájékoztatása szerint a könyv eddig 200 ezer példányban kelt el, ez a Norvégiánál majd húszszor népesebb Németországban négymillió eladott kötetet jelentene.
A Min Kamp (németül Mein Kampf) a 41 éves Karl Ove Knausgard író életrajzi sorozatának negyedik, a kritikusok által is magasztalt kötete. A sorozatot az Aftenposten című lap a szöveg "ellenállhatatlan ereje, sokoldalúsága, gazdagsága és megrázó jellege" miatt dicsérte, míg a Klassekampen példa nélküli egzisztencialista irodalmi élményként méltatta.
A sorozat első három kötete az utóbbi fél évben jelent meg, a hátralévő két könyv várhatóan év végéig lát napvilágot.
A sorozat német fordítása leghamarabb 2011-ben készülhet el, de ott biztosan nem Mein Kampf címmel jelenik meg, mondta a norvég író műveit megjelentető német kiadó.