Eleonóra
-1 °C
12 °C

Elhunyt a punklegenda Malcolm McLaren

2010.04.08. 23:43 Módosítva: 2010-04-08 23:46:25
Súlyos betegséggel folytatott küzdelem után elhunyt a Malcolm McLaren, a Sex Pistols korábbi menedzsere. McLaren ott bábáskodott a punk születésénél.

Helyi idő szerint csütörtök reggel New Yorkban, 64 éves korában meghalt Malcolm McLaren. A punklegenda szóvivője, Les Molloy szerint McLaren hosszú ideje rákos volt. Testét hamarosan hazaszállítják Nagy-Britanniába, és a londoni Highgate temetőben helyezik majd végső nyugalomra – írja a Guardian.

mclaren

Malcolm McLaren Londonban született 1946-ban. A hatvanas években több művészeti iskolába járt, de szinte mindenhonnan kicsapták. Barátnőjével, a divattervező Vivienne Westwooddal boltot nyitott Londonban, majd 1972-ben New Yorkba utazott, ahol a New York Dolls együttest menedzselte. Onnan csak 1975-ben tért haza, ekkor lett a Sex Pistols menedzsere.

Később Adam and the Antsszal is dolgozott és a Bow Wow Wow zenekart futtatta, majd szólókarrierbe kezdett. Westwoodtól egy fia született, Joseph Corré, az Agent Provocateur fehérneműmárka egyik alapítója.