Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAndy Warhol festett BMW-je Budapesten
Egy Andy Warhol által festett BMW-versenyautó is megtekinthető a Művészetek Palotájában szerda este megnyíló BMW Art Car kiállításon.
A már hétfő óta látogatható tárlat Warhol 1979-es modellje köré szerveződik, az autó az épület előcsarnokában látható. A New York-i pop-art művész saját kezűleg festette meg a versenyautót az autógyár 1975-ben életre hívott kortárs gyűjteményének negyedik darabjaként - olvasható a BMW Magyarország szerdai közleményében.
Gálig Zoltán művészettörténész szerint az autó egyedi részét képezi a BMW Art Car programnak, mivel ez volt az első olyan alkotás, amelyet egy művész teljes egészében saját kezűleg festett. "A korábbi alkotások esetében a művészek az autó 1:5 arányú modelljét tervezték meg, majd segítőik közreműködésével alkották meg a végleges művet" - idézi a közlemény a pop-art szakértőt, aki a kiállítást is megnyitja.
A BMW Art Car program keretében kortárs művészek saját stílusuk alapján alakítottak át autómodelleket, amelyek a müncheni BMW Múzeum állandó kiállítása mellett a világ más neves múzeumaiban is megfordultak, köztük a párizsi Louvre, a velencei Palazzo Grassi, a sydneyi Powerhouse Museum, valamint a New York-i és a bilbaói Guggenheim Múzeum termeiben.
A június 30-ig nyitva tartó budapesti kiállításon a maga valójában csak Warhol autója tekinthető meg, a gyűjtemény további 8 tagját 30 centis modellautók formájában állítják ki.