Génjeiben vagy nyelvében él a nemzet?

Ha a Szőcs Géza által a genetikai kutatásnak nevezett, Julianus barát programként bevezetett vizsgálati terület nyelvészeti kérdésekre keres válaszokat, azokat a nyelvészek régen eldöntöttnek tekintik. Ráadásul génkutatással a nyelvrokonságot nincs értelme kutatni.

Milyen lehetséges eredménye lenne egy ilyen, elég meglepőnek tűnő kutatásnak? „Semmilyen. Pontosan annyi tapasztalattal szolgálna, mint egy Mars-járótól származó kőzetminta. A nyelvészek a nyelvek rokonságát, a genetikusok az emberek rokonságát vizsgálják, és ez nem ugyanaz az olyan széles körűen elterjedt társadalmi jelenségek miatt, mint például a többnyelvűség vagy a nyelvcsere. A nyelvek teljesen másképp adódnak át generációról generációra, mint a gének. Még konkrétabban: a nyelvek a génektől teljesen függetlenül adódnak át” – jellemezte a tervezett kutatási irány abszurditását Simon Zsolt régész-indogermanista, az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa.

Génnyelvészet

A Jobbik régi igénye látszik beteljesedni Szőcs tervében. A párt közleményben jelentette be, hogy mindenképpen szükségesnek látják egy „magyar őstörténeti kutatóintézet” felállítását. Tisztázzuk az elején: a nyelvészetnek és a genetikának semmi közük egymáshoz. „Azt feltételezik, hogy a gének ugyanúgy örökítődnek, mint a nyelvek, pedig nem” – mondja erről Simon Zsolt.

„Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a magyar nép egy jól körülhatárolható egész, amelynek minden tagja jelentősen különbözik más népek tagjaitól – állítja Fejes László nyelvész is. – A valóságban azonban jó pár olyan eset van, amikor valakinek a magyarsága nem egyértelmű, illetve elsősorban saját döntésétől függ, hogy a magyarokhoz vagy más néphez, esetleg több néphez tartozik-e.

Ma elsősorban azokat vagyunk hajlamosak magyarnak tekinteni, akiknek magyar az anyanyelvük. Ezért őseinknek tekinthetjük azokat, akik valaha ezen a nyelven (pontosabban a mai nyelvállapot elődeinek tekinthető nyelveken) beszéltek. Ilyen alapon tehát mondhatjuk azt, hogy a magyar nyelv beszélőinek története a magyarság története. Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a valaha magyar nyelven beszélő emberek nemcsak a mi biológiai őseink, és a mi biológiai őseink sem feltétlenül voltak magyar anyanyelvűek. Sőt az sem biztos, hogy a magyarság meghatározásában mindig a nyelvnek volt ilyen központi szerepe.”

Mit jelent rokonnak lenni?

A nyelvrokonságot támadók jelentős részben nincsenek tisztában azzal, mit jelent a nyelvrokonság. „Két vagy több nyelvet akkor nevezünk rokonnak, ha egy közös nyelvből származnak – ennyi a definíció Fejes László szerint, bár ami látszólag egyszerű, az egy nagyon bonyolult folyamat része. – A nyelvek szüntelenül változnak, és a nyelvet beszélő közösségen belül területenként, társadalmi csoportonként ezek a változások különbözőek is lehetnek. A különböző változásoknak köszönhetően különböző nyelvváltozatok alakulnak ki. Így alakulnak ki a nyelvjárások, majd a különböző nyelvek is.” Így jöttek létre a vulgáris, köznyelvi latinból a mai újlatin nyelvek, a spanyol, az olasz, a román vagy a francia.

Fejes László fontosnak látja, hogy a nyelvrokonság nem jelenti a nyelvek hasonlóságát. Sokan félreértik a rokonság szót, amit többféle értelemben is használunk: hasonlóságra is, családi kapcsolatok leírására is. „Az azonos eredetű nyelvek a felismerhetetlenségig megváltozhatnak, idővel törvényszerűen meg is változnak, de ettől még nem szűnnek meg rokonok lenni. Máskor viszont különböző eredetű nyelvek érintkezésüknek köszönhetően egyre jobban hasonlítanak egymáshoz, szavakat, nyelvtani szerkezeteket vesznek át egymástól, de bármilyen nagyfokú lesz a hasonlóság, ettől még nem lesznek rokonok.”

Fejes László rámutat: aligha mondaná bárki is, hogy az orosz és a spanyol hasonlítanak egymásra, pedig ezek indoeurópai nyelvek, sőt nagyon sokféle indoeurópai nyelvet beszélnek Észak-Európától Indiáig. A magyarhoz legközelebb álló hanti és manysi nyelvektől háromezer éve szakadhattunk el. A finn az észttől csak ezer éve vált el, így köztük, hasonlíthatóan az újlatin nyelvek esetéhez, még felismerhető a kapcsolat.

Hogyan állapítják meg a nyelvrokonságot?

A nyelvészetnek azt az ágát, amelyik a nyelvrokonsággal foglalkozik, történeti-összehasonlító nyelvtudománynak hívjuk. A nyelvek történetét vizsgálva megfigyelték, hogy a változások nem véletlenszerűen, hanem szabályszerűen mennek végbe, magyarázza Fejes László.

„Ha egyes hangok megváltoznak, akkor mindig (vagy hasonló helyzetben, pl. szó elején, szó végén vagy bizonyos hangok szomszédságában mindig) ugyanúgy változnak meg. Így például a régi magyar ly-nek, amelynek helyesírásunk őrzi a nyomát, a Dunántúlon l a folytatása, a Dunától keletre j. Egyes nyelvjárások, mint a palóc, megőrizték az ly-et. Ennek következtében a Dunántúlon a nyelvjárásban beszélők azt mondják, hogy királ, a Dunától keletre viszont azt, hogy kiráj. Ez nem egy vagy néhány szóra érvényes: ahol a helyesírás szerint ly-et írunk, ott a dunántúli nyelvjárásokban mindig l, a keletiekben mindig j van. Ezt hívjuk szabályos l-j megfelelésnek.

Ha a magyar nyelv két nyelvre szakadna a Duna mentén, akkor ez a megfelelés sokáig megfigyelhető lenne a szókincsben, még akkor is, ha a két nyelv beszélői már nem értenék egymást. A kérdést bonyolítja, hogy ilyen megfelelések jövevényszavakban is létrejöhetnek jóval a szétválás után, ezért ezek a megfelelések csak akkor igazolják meggyőzően a nyelvrokonságot, ha az úgynevezett alapszókincsben figyelhetők meg. Alapszókincsnek a szókincs azon rétegét hívjuk, amely a tapasztalatok szerint nehezen változik. Ritkán kerülnek bele jövevényszavak, a meglevő szavak kevésbé esnek ki belőle. Ilyenek például a személyes névmások, a számok, bizonyos alapvető cselekvéseket jelölő igék (eszik, iszik, alszik), a testrésznevek stb.

További nehézség: ezekről sem állíthatjuk, hogy egyáltalán nem változhatnak. Ha azonban ebben a rétegben ki tudjuk mutatni a szabályos megfeleléseket, statisztikailag az a legvalószínűbb, hogy ezeknek a megfeleléseknek az oka a nyelvek közös eredete. Az uráli nyelveknél ez kétségtelenül így is van.”

Az első kutatások

Az uráli nyelvek rokonságának az elmélete német és skandináv tudósok kutatásai alapján a 18. században vált ismertebbé, ekkor indult fejlődésnek. A dán király expedíciót szervezett Észak-Norvégiába. Mária Terézia felkérte a jezsuita csillagászt, Hell Miksát, vegyen részt az expedícióban, ami azért jött létre, hogy megvizsgálja a Vénusz bolygó átvonulását a napkorong előtt. Az esetleges lapp–magyar nyelvi kapcsolatokról ekkor már olvasó Hell magával vitte a magyarul nála jobban tudó, egyébként szintén jezsuita matematikust, Sajnovics Jánost, hogy tisztázza a lapp és a magyar nyelv rokonságáról alkotott feltételezéseket. Később, 1795-ben Gyarmathi Sámuel orvos Göttingába utazott, majd munkájában az összes finnugor nyelvet összevetette.

Ezek fontos munkák, de bizonyítékaikat ma már nem tartanánk kielégítőnek, mondja Fejes László. „A 19. században egyáltalán nem zárult le a kérdés, például nem dőlt el, hogy még mely nyelvek rokonok a magyarral, melyek nem. A legesélyesebb rokonjelöltek a török nyelvek voltak, annyira, hogy egy ideig ezeket a magyar közelebbi rokonainak gondolták, mint a finnugor nyelveket. A kérdés a század utolsó harmadában, az ugor–török háború néven ismert tudományos vitában dőlt el.” A 19. század első felében Reguly Antal bizonyította a finnugor nyelvrokonságot, miután az utazásain a finn, lapp, karjalai, észt, mordvin, mari, manysi, hanti és nyenyec nyelveket nemcsak elsajátította, de pótolhatatlan gyűjtőmunkát is végzett e népek körében.  Az összegyűjtött anyagot már Hunfalvy Pál és Budenz József dolgozták fel. Utóbbiak megcáfolták Vámbéry Ármin elméletét a magyar nyelv török eredetéről.

Komplexusos alternatívák

A százharminc éve komolyan meg nem kérdőjelezett finnugor nyelvrokonságot általában a politikai identitást építendő támadták, tudósok nem nagyon, Simon Zsolt egyetlen komolyabb konfliktust tud említeni: Angela Marcantonio megjelentetett egy terjengős könyvet a neves Blackwell kiadónál 2002-ben. Szakmai fogadtatása lesújtó volt, a kritikák szerint Marcantonio elemi módszertani hibákat vétett.

„A tudatlanság mellett megjelennek a kisebbségi komplexus és hasonló pszichiátriai tünetek: a felülvizsgálatokat sürgetők jellemzően lekicsinylően nyilatkoznak a nyelvrokonokról, továbbá Habsburg, szovjet, kommunista elnyomást és világ-összeesküvéseket vizionálnak a háttérben” – magyarázza Simon, miért nem tudják elfogadni sokan a finnugor nyelvrokonságot. Egyszerűen sokkal színesebb és népszerűbb, illetve a magyar identitás szempontjából is érdekesebb, hogy bebizonyítsák, a sumerektől vagy a japánoktól származunk. Ezért támadják a finnugor elméletet elsősorban szélsőjobbról.

Az alternatív nyelvrokonságot keresők a más nyelvekhez alakilag hasonlító szavakkal érvelnek, de a nyelvrokonság bizonyításához szabályos hangmegfelelések, hangtörvények szükségeltetnek, és ilyeneket egyik áltudományos nézet képviselője sem tudott felmutatni. Nem használhatók a rokonnak vélt nyelvek összehasonlítására a hangutánzó, a gyermeknyelvi vagy a vándorszavak sem. Ráadásul az alapszókincs hangtörvényekkel bizonyított összefüggése két nyelv rokonságának bizonyításához még nem elég. A rokonság bizonyításához a két nyelv alaktana között fennálló egyezések is kellenek. Ha az egyes nyelvi elemeket, például a toldalékokat a hangtörvények alapján közös ősre lehet visszavezetni. A puszta hasonlóság tehát itt sem jelent semmit.

Fel szokott még merülni érvként a magyar nyelv szerkezetének hasonlósága vagy állítólagos hasonlósága más nyelvekéhez (pl. török, sumer), de két nyelv szerkezetének puszta hasonlósága a nyelvrokonság szempontjából irreleváns. Gondoljunk az angolra, amely alig ragoz, szemben a vele rokon latinnal. Arról nem is beszélve, hogy a szerkezet hasonlósága szubjektív fogalom (ezt a szubjektivitást küszöbölik ki a hangtörvények), másrészt az áltudományos nézetek hirdetői sokszor nincsenek tisztában az összehasonlításba bevont nyelvek szerkezetével. A sumer például gyökeresen különbözik a magyartól.

Hány százalékban magyar a magyar?

Szőcs Géza új kutatási irányról beszél, pedig a MTA Régészeti Intézetében Bálint Csanád akadémikus vezetésével már évek óta foglalkoznak a magyarság eredetének genetikai tanulmányozásával. A kutatás célja a 10. századi honfoglaló magyarság genetikai feltérképezése. Az így létrejött adatbázis még túl kicsi komolyabb történeti következtetések levonására, arról nem is beszélve, hogy erre genetikai adatok általában véve csak rendkívül korlátozott mértékben alkalmasak.

136, a honfoglaló magyarságra nézve reprezentatív csontleletet vizsgáltak meg, található-e bennük kimutatható mennyiségű és minőségű archaikus DNS (94-ben volt), és ebből 68-at lehetett sikeresen kategorizálni.  Ezekben a csak anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-t vizsgálták. Hét leletnél vizsgálni tudták a csak apai ágon öröklődő Y-kromoszómát. A kapott eredményeket összevetették a mai magyaroktól, illetve székelyektől vett mintákkal. Emellett megkezdték a honfoglalók háziállatainak genetikai vizsgálatát is.

Más népeknél kevésbé hangos a nyelvrokonság-probléma, de Simon Zsolt említett kettőt. A grúzoknál fel-felbukkan, hogy a sumerek nyelvrokonai lennének, míg az abházoknál tényként kezelik, hogy a nyelvcsaládjukba (az ún. északnyugat-kaukázusi nyelvcsaládba) beletartozik a hatti, egy az i. e. 2. évezredben Kis-Ázsiában beszélt nyelv.

„Jelen tudásunk szerint mindkét ötlet tévedés, mindkettőt sokszor helyi kötődésű tudósok próbálták bebizonyítani, sikertelenül – mondta Simon. – Hasonló eset, hogy az örmény nyelv sok szót kölcsönzött ókori keleti nyelvekből, de ezt egyes örmény kutatók a múlt században kritikátlanul felnagyították, azóta ezt a kérdést megnyugtatóan tisztázták. A germán nyelvek számos, nem tisztázott eredetű szóval rendelkeznek, ezek eredetéről néha egészen vad elképzelések születnek, ebben élen jár egy német nyelvész, akiknek ötletei között a baszk a még mérsékeltebbek közé tartozik, de nagyobbrészt a sémi nyelvekből magyarázta e szavakat. Ezek a magyarázatok bizonyítottan tévesek.”

Mire kíváncsi az államtitkár?

„Én az igazságtól nem félek – mondta Szőcs Géza. – Amitől félek, vagy inkább bosszant és idegesít, az az, amikor intellektuális energiákat pazarolnak értelmetlen vitákra, és ütköztetnek olyan nézeteket, amelyeknek csak névleges közük van a valósághoz.” A racionalistának hangzó kijelentés sajátos megvilágításba helyezi az államtitkár következő mondatát: „Egyébként magam is kíváncsi vagyok, hogy a finnugor elmélet hogyan állja ki a genetikai összevetés próbáját.”

Sokak szemében ugyanis az intellektuális energiák értelmetlen pazarlásának tűnik genetikai próbának kitenni egy nyelvészeti kérdést. Vagy ha Szőcs Géza nem erre gondolt, akkor az nem világos, mit ért finnugor elmélet-en. Egyelőre az sem egészen világos, miért kellene a kérdéskörrel államhatalmi szinten foglalkozni.