Mégse szüntessék be a magyar filmgyártást!

Baljós címe ellenére kedélyes hangulatban csaptam fel a "303 magyar film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz" című lexikont. A koncepció ismert volt, néhány éve már átnyálaztuk a szintén a halál eljövetelére figyelmeztető, de 1001 filmet bemutató kötetet.

A könyv fél-egyoldalas, könnyed, informatív cikkekben mutatott be a világ legjobb filmjeiből 1001-et. Bár a legjobb nem túl egzakt mérce, azért mégiscsak létezik valami misztikus értékrend, mert a könyv válogatásával nehéz vitatkozni. A jó válogatás persze elvonja figyelmünket a másik négyezer filmről, amelyek ugyanilyen alapon kerülhettek volna be a könyvbe. Aki azonban álldogált már kínos órákat a videotékában, mert képtelen volt dönteni, nem fog akadékoskodni ilyesmin. A munka remekül használható az indulás előtti válogatáshoz, orientálódáshoz.

Valami hasonlóra számítottam az angol lexikon magyar változatától is. A rövid szövegeket a Magyar Narancs külsős és belsős újságírói írták, de ez (a címlapkép kicsi, savanyú, de magyar narancsát fogyasztó Bástya elvtársa mellett) csak a könnyed stíluson látszik. Az önmegvalósítás helyett a tényekre került a hangsúly. A kritikai attitűd annyira visszafogott, hogy Turcsányi Sándor túltengő artisztikum helyett könnyeden úgy jellemzi például a Pogány madonnát, hogy a "lendületes előadás, nagyszerű színészek, csinos nők, hatalmas pofonok" filmje.

Szörf

A könyv lapozgatása közben jöttünk rá egy másik alkalmazási módra. A 303 film közt szörfözve könnyedén követhető, hogyan változott 1931 és 2005 közt a magyar politikai élet, az ízlésvilág, a művészetről vagy a film szerepéről alkotott kép.

A harmincas évek melodrámáiból és komédiáiból az ötvenes évek munkáshőseiről forgatott, realista filmekbe csúszunk át. A hatvanas években jelenik meg Jancsó és az első, óvatosan lázadó nemzedéki filmek. A hetvenes évek összekacsintós, szimbolikus, vérkomoly alkotásait a nyolcvanas évek paranoiás könnyedsége követi.

Nem lehet nem észrevenni a rendszerváltás környéki traumát, ahol a felfokozottan szabad szájú, visszatekintő vagy cinikusan idétlen filmek (Eldorádó, Az én XX. századom, Vattatyúk, például) kiszorítanak minden mást.

Aztán jönnek a közönségfilmes próbálkozások (Valami Amerika, Csinibaba) és az új filmes generáció (Nyócker, Hukkle, Macerás ügyek). Párhuzamosan pedig az előző korszakokban intézményesült művészfilmes hagyomány és gesztusok kiüresedése zajlik.

A nyomás megszűnésével az egykori lázadó filmesek többsége súlytalan állapotba került, sokan képtelenek visszatalálni a földre, hogy ezt a lufis hasonlatot végigvigyük. A szakmából azonban nem tűntek el (találjanak ki valami jó párhuzamot a lufimadzagra). Továbbra is gyártják a köldöknéző, a jelennel haragban álló filmeket, amelyek túltengése az idei filmszemle látogatói által is ismert frusztrációba torkollhat.

A 303 magyar film viszont ilyen sokkot követően segíthet meggyőzni az embert, hogy a magyar filmgyártás beszüntetése azért erős lenne.

303 magyar film amit látnod kell, mielőtt meghalsz
Szerkesztette Bori Erzsébet és Turcsányi Sándor
Gabo kiadó