Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Persze, ne legyen félreértés: ilyen jót csak az tud, aki képes másra is. Az első darab (Ficam) látványban és zenében egyaránt hozta a tökéletes hippi-feelinget, az ember akár a Hair táncverziójában érezhette magát. Aranyos volt: talán ez a legjobb szó rá.
A második etűdben (A visszaesés nyersanyaga) indiai zenére egy ,,kvázi" a súly felfedezésére épülő koreográfiát láthattunk. Az egymás - szerelmi - súlyának, a másik súlyának megértése és meg-nem-tartásának gyakorlatai zajlottak, némi pikánsnak (vagy merésznek?) szánt homoszexualitással. A harmadik részben Figaro házasságát nézhettük végig, show-eszközökkel modernizálva: nagy tömegjelenetek, hatásos meglepetések, direkte ,,szép" képek, ilyesmi.
Nem kell szeretni. De nem is kell örökké létkérdések feszegetését forszírozni, ha kortárs művészetről beszélünk. Szeressük, mert aki nem képes ,,csak" szórakozni, annak nem való más sem.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
