Igényesnek eladó

A kiállítás fogalmához eddig valahogy csendes és tétován bóklászó alakokkal teli termek képét társítottam, de amint beléptem a Műcsarnokba, tudtam, hogy ez bizalmatlanság volt az emberek iránt, akik pedig igenis szeretik a szépet és az értékeset, és szombaton ahelyett, hogy Clinnel ablakot tisztítanának vagy Thomsonon Big Brothert néznének, megtöltik a múzeum termeit, hogy antikvitást és műalkotásokat nézzenek.

Tekintse meg galériánkat Klikk a képre!

Az Antik Enteriőr a fent említetten kívül annyiban különbözött még sztereotípiáim műcsarnokától, hogy a látogatók elegánsak voltak, így rossz beidegződésem még kellemetlen helyzetbe is hozott. Egyáltalán nem volt rajtam ugyanis kék, finoman csíkozott öltöny, világoskék inggel és széles, selyem nyakkendővel, sem pedig barna sportzakó, fekete inggel, bő, drapp kordnadrággal, és nem viseltem fekete érettségi öltönyt sem, fehér inggel és kék nyakkendővel, ahogy például a mind Petőfi-szerűbb Philipp tette - hanem egy piros mackófelsőben estem be, ami ugyan 1975-ös darab, de ez láthatóan senkit nem kápráztatott el. Érdekesség viszont, hogy Philip ehelyütt is kimondta a kétmilliót, igaz, egy komód előtt állva.

Forró Tamás a Severes-vel

Gyertyatartók, intarziás íróasztalok, vázák és festmények voltak még körülöttünk, és mivel mindegyik mellett csak a száma állt, az egyik kiállító szívélyes munkatársát kérdeztem meg, jobb híján arról, hogy melyik tárgyukat tartja a legkiemelkedőbbnek. A srác - aki egyébiránt szürke öltönyt viselt, szürke inggel és apró, sárgakockás nyakkendővel, becsüsnek tanult, a régiségboltban pedig eladói munkakörben tevékenykedett - azt mondta, hogy nehéz lenne megmondani, mert náluk rengeteg szép dolog van.

Kérdeztem, hogy egész évben gyűjtögetik-e legszebb darabjaikat a jeles eseményre, amire elmondta, hogy igen, legszebb darabjaikat egész évben gyűjtögetik a jeles eseményre. Unszolásomra aztán egy nagydarab, festett, barokk vázára mutatott. Az például 22 millió forint - mondta készségesen - de a főnök úr többet tud a dologról.

A főnököt, Forró Tamást eddig csak tévés személyiségként ismertem, itt azonban kiderült, hogy a műkincsek rajongója. Szeretettel emelte le a nagydarab, festett, barokk váza fedelét, hogy megmutassa a gyártó Severes pecsétjét. Elmondta, hogy a világpiacon 70-100 ezer euró egy ilyen, habár nem 1800 előtti. Rámutatott viszont a tárgy tökéletes állapotára, kiemelte az eredeti aranyozást, ami azért is jobb, mint a restaurált, mert mostanában csak galvánaranyat használnak, sajnos.

Lagzi Lajcsi

Forró Tamás grafitszürke öltönyben, szürke ingben és fémes csillogású nyakkendőben ezután megismertetett még XIV. Lajos udvari órásának, Christian Leroy-nak 1700 körüli, arany időmérőjével, elmondta, hogy náluk egész évben ilyen gazdag a kínálat, majd Lagzi Lajcsihoz fordult.

Lagzi Lajcsi és neje ruházatáról már nem számolok be, már eléggé érzékeltettem, hogy a jelenlévők tényleg komoly kulturális eseményhez méltóan öltözködtek, még a Bojár Iván András körül csoportosuló, szeméremdombig csúsztatott farmert vagy párducmintás nadrágot viselő csajok is nettek voltak.

Hát még Sztankai István, és családja, akik mosolyogva álltak körül egy szekretert. Mikor pedig a Zsolnay kancsók mögül Kovács Lászlót láttam feltűnni, rádöbbentem, hogy mégiscsak haladunk valamerre, így együtt, nemzetileg. Szabadidejében még a külügyminiszterünk is múzeumba jár. - Igen, a Medgyessyt meg egy álló napon át várták - fordult hozzám a szemközti bolt munkatársa, akiről úgy tippeltem, becsüsnek tanul és eladó.

Kovács László

Megkérdeztem, hogy ők is egész évben gyűjtögetik-e legszebb darabjaikat a jeles eseményre, de a fickó azt mondta: A vevőkör miatt hívták meg őket. Kell egy állandó vevőkör, olyan, amelyik megengedheti magának, ugye. Azokat meg a nagy nevek vonzzák. Erős a verseny. Itthon már vége új felfedezéseknek, a legjobb darabokat a kilencvenes évek végéig megvásárolták nyugatra, meg mondjuk nem is nagyon volt nálunk semmi. Ahhoz kastélyok kellennek, sok, mint például Franciaországban.

Jelenleg Ukrajna megy, hozzánk meg nyugatról hoznak dolgokat, a bútor például Angliából jön. Feltolja az árakat persze, sajnos küzdeni kell, mindenki úgy él meg, ahogy tud. Meg lehet venni művészettörténészeket, költséges persze, de az eredeti képeknek jó a piaca. Van rizikó, a Polgár galéria hamis festmény botránya például elég viharos volt, de a legtöbben hazaviszik a tárgyat, és ugyanolyanoknak mutogatják, mint ők maguk, úgyhogy nem veszi észre senki.

Tekintse meg galériánkat Klikk a képre!

Vagy fel lehet rakatni a tárgyat néhány művészeti magazin címlapjára. Ennek is megkérik az árát, de bejön. Az ismertség teremti a divatot, a divatosat pedig veszik. Régebben arra gondoltam, lehetne divatot csinálni a kortárs képzőművészetnek is, mert egyáltalán nincs értéke, olcsón be lehet szerezni, van is belőle itthon. De az emberek valahogy a barokkot veszik. Itt van ez a kép például, a kerete restaurálatlan aranyozású, ezt nagyon ajánlom, 10 ezer euró, Münchenben kétszer ennyi lenne. Amúgy a melegítő felsője, olyan hetvenes évek közepi, jól tippelek?