Vidám drogos utazással reprezentál Magyarország

Közfelháborodásra, tömegjelenetekre és esetleg rendőrségi vizsgálatra is számíthat a Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjában kiállító csoport, állapítottam meg, ahogy végignéztem jelenleg még a műhelyben lapuló alkotásokat. Egyértelmű, hogy a nagyhírű kiállításra özönlő raszta goások, ezüstruhába öltözött raverek és az entellektüell poszthippik ki fogják akasztani a hűvös építészközönséget. A magyar pavilon előtt állandósuló sor, és a kiállítást vigyorogva elhagyó, fura figurák egy idő múlva pedig nyilván felkeltik a rendőrség figyelmét is. A botrány innentől megállíthatatlan lesz.

A magyar pavilon idén nem a Nagy Építész életművét mutatja be, és nem feszeget bonyolult építészeti kérdéseket sem. Ehelyett villog, prüntyög, zizeg, párállik, mintha az alkotók valami elvarázsolt kertet telepítettek volna az épületbe.

Mindez persze csak felszínes újságírói megközelítés, a valóság ugyanis kicsit cizelláltabb. Egyrészt a kiállítás állítólag igenis feszeget kérdéseket, másrészt a látvány nem elvarázsolt kertre, hanem egy vidám LSD-tripre emlékeztet.

Isten hozott Timothy Leary!

A magyar pavilon idei témája a kínaiak, amit az egyszeri látogató onnan sejthet, hogy a bejárat fölé kínai feliratot feszítenek majd. A tyúkhálóra piros cipőfűzővel szőtt szöveg jelentése nem Piac, hanem hogy Isten hozott Budapesten!.

Pedig szó sincs a fővárosról vagy a kínaiakról. Az előtérben megtévesztésül még kiállítanak egy távol-kelethez köthető munkát. A színesen villogó medencékből kavargó gőzre kínai ételek képeit vetítik. De az alkotást csak a sokk fokozása végett helyezték ki, hogy a gyanútlan érdeklődő beljebb lépjen, ahol aztán nyakig merül a csilingelő, pszichedelikus mocsárba.

A magyar építészetre kíváncsi látogató áttetsző falba ütközik. A műgyanta téglákból villogó szemű plüssmacskák merednek százával az érdeklődőre, aki tétován megkopogtatja a falat, mire Kőmíves Kelemenné kínai macskái vad nyávogásba kezdenek. Érthető, ha a fekete nadrágos, fekete garbós, fekete dizájnszemüveges építész megriad, arrébb ugrik, éppen a LED-liliomok közé. A mélypiros, méregzöld és türkizkék plasztikvirágok békésen derengenek a félhomályban, és a látogatótól itt már valószínűleg eltávolodnak az olyan kérdések, mint például a metacities, ami az idei biennále főtémája.

A normális esetben kontextusokról, transzparenciáról és kubusokról értekező építész ekkor beleréved a színes csápok közé, majd félmosollyal elindul a kertben.

A falakon kisautók zizegnek fel időnként, mintha leveleket fújna a szél, egy lugasban műanyag pingvinek sustorognak a feje felett, a színesen kavargó párából páfrányok nőnek ki. Egy pillanatra mintha Timothy Leary alakját látná feltűnni a távolban, de aztán térérzékelését teljesen megzavarja a falakon pulzáló hangmassza. Leheveredik, és beleréved a plafonon hullámzó fraktálokba.

Megfejtés

Ha Ön empirikus beállítottságú építészet rajongó, akkor hamarosan kedvenc tudatmódosító-szerével tér vissza a helyszínre. A racionálisabb látogatók viszont napokig gondoláznak majd Velencében, azon rágódva, hogy mit jelenthetett mindez.

Mivel nem szeretnénk, hogy a jövőben bizalmatlanul tekintsen az egzotikus csirkefalatokra édes-savanyú mártással, megosztjuk Önnel a kínai kiállítás magyarázatát. Forrásaink a legautentikusabbak. Maguktól az alkotóktól tudjuk, hogy a magyar pavilon az elitépítészet trónfosztásáról szól.

A jelenlegi építészet alapvetése az, hogy minőségi anyagokból készülnek minőségi épületek, mesélte Somlai-Fischer Szabolcs. Környezetünk azonban egyáltalán nem terméskőből van kirakva, az ilyen anyagok inkább kivételt jelentenek. Olcsó, nagy tömegben előállított anyagokból épült világban élünk, amelyet a tömegtechnológiák töltenek meg élettel. Ez a konstelláció amellett, hogy sivár falansztereket eredményez, hozzájárulhat ahhoz is, hogy az ember, felhasználva a széles körben elterjedt technológiát, információhoz jusson, és átszerkessze saját környezetét.

Made in China

A magyar pavilon stábja tehát kivonult a kínai piacra, és vásárolt több ezer darab rádiós pingvint, árammal működő mini szökőkutat, nyávogó biciklismacskát és villódzó takonylabdát. A Made in China-gagyikat szétszedték, majd a darabokat más formában újra összerakták. Így alakult ki az UV-színekben parázsló plasztik mennyország.

Az ultrahangot kibocsátó, villogó mikrofont, ha vízbe merítik, vízpárát képez: így születtek a páfrányos installációk. A rádiós pingvineket egy közös állomásra hangolták, néhány jószágot pedig adóvá alakítottak. Úgy állították össze a rendszert, hogy ha egy látogató a rádiópingvinek terébe kerül, megzavarja az adást, ezzel más tónusú sistergéssé alakítva a hangokat. Mintha a szél rezegtetné a lombokat.

A macskákat pedig műgyanta téglákba öntötték, érzékelőjüket arra állítva be, hogy a jószágok reagáljanak az olyan rezgésekre, mint amiket például a látogatók kopogtatása kelt.

Kínaiakról egyébként nemcsak elemes játékok viszonylatában van szó, a projekt katalógusa ugyanis tartalmazza azokat a szociológiai, esztétikai és építészeti kutatásokat is, amiket a csoport a projekt során végzett, mesélte a projekt vezetője, Nemes Attila.

De ki lenne képes áttanulmányozni egy sűrűn nyomtatott könyvet a félhomályos teremben, sistergő pingvinfák árnyékában? Minket most inkább az foglalkoztat, hogy mit szól majd mindehhez a hivatalos kínai pavilon stábja, akik híreink szerint reprezentatív országimázzsal akarják elkápráztatni a velencei közönséget. Maradjanak velünk, szeptemberben tudósítjuk Önöket az összecsapások helyszínéről.