További Klassz cikkek
Elképzelhető, hogy Botticelli egyik első önálló művét találták meg Esztergomban, Vitéz János esztergomi érsek dolgozószobájában, jelentette be péntek délután Wierdl Zsuzsa, a feltárás vezetője Rómában a Magyar Akadémián. A helyszínen tartózkodó Hiller István oktatási és kulturális miniszter a „Minden valószínűséggel van egy ismeretlen Botticellink” mondattal vezette be azt, ami ha beigazolódik, igazi művészettörténeti szenzáció.
A kutatónő előadásából az derült ki, hogy eddig be nem bizonyított elmélete szerint Vitéz János a firenzei Filippo Lippit bízta meg az érseki palota kifestésével, de a koros mester más elfoglaltsága miatt huszonkét éves tanítványát küldte a helyszínre. A magyar kutatók azt sem zárják ki, hogy az érsek szobájában talált négy festett nőalak közül a többi a Lippi-féle műhely más tagjainak alkotása.
A szenzációs hírt sem a kutató, sem Hiller István nem tényként, hanem „megalapozott tudományos hipotézisként” említette, és mindketten utaltak arra, hogy ezt a bejelentést heves művészettörténeti viták fogják követni.
A kép Vitéz János egykori esztergomi érsek dolgozószobájában, az úgynevezett Vitéz János-terem északi falán található, a négy reneszánsz erényt (Bölcsesség, Mértékletesség, Állhatatosság, Igazságosság, azaz Prudentia, Temperantia, Fortitudo, Iustitia) ábrázolja, a nőalakok közül a mértékletességet szimbolizálót festette Botticelli. Korábban azt feltételezték, hogy a kép a firenzei Albert mester alkotása. A freskót egyébként már a harmincas években megtalálták, de az elmúlt évtizedek restaurálásai szinte teljesen elpusztították azt, ami a freskóból egyáltalán megmaradt. Már a kiindulóhelyzet az volt, hogy a négy allegorikus nőalak legfelső rétege teljesen és visszafordíthatatlanul megsemmisült, mikor egy török ostrom közben az érseki palota felső emeletei beomlottak a dolgozószobába.
A freskó restaurálását 2000-ben kezdte újra Wierdl Zsuzsa Prokopp Mária művészettörténésszel. Az, ami most a falon látható, valójában a festmény első, még nedvesen (freskótechnikával) felvitt alaprétege, amit ecsettel és fekete festékkel a feltételezések szerint akár néhány perc alatt skiccelt fel a művész. A Lippi-műhely által kultivált technika ugyanis az volt, hogy az alap elkészülte után, a már száraz felületre al secco technikával vitték fel a legfelső réteget. Ezt már semmiképp nem tudják helyreállítani.
Mi alapján gondolják Botticelli alkotásának?
Botticelli egész pályafutása során hasonló női fejeket festett, de a női alakok fejformáján kívül a festőre utalnak a rá jellemző próbálgatások: a felvázolt, majd átfestett fülek, ujjak, illetve a kép később festékkel fedett felületére felskiccelt kisebb alakok. A magyar kutatók szerint további árulkodó jel, hogy a nő fülét ügyetlenül festette meg az alaprétegben, sőt, a felső réteg ezt később valószínűleg teljesen eltakarta. Botticelli ugyanis közismerten irtózott a fülrajzolástól, és világhírű festményein emiatt takarja sokszor dús hajkorona a furcsa, göcsörtös szervet.
A Mértékletesség balról a második (Forrás: www.mnmvarmuzeuma.hu)
A római tájékoztatón Wierdl Zsuzsa jó néhány kifotózott részlettel, például a nőalak enyhén domborodó nyakával, átfestett és kisebbre szabott hajkoronájával, ügyetlen fülecskéjével illusztrálta, hogy a talán csak pár perc alatt megrajzolt vázlat mennyire botticellis. A Mértékletességnek egyébként azért hiányzik a szeme, mert a török katonák a középkorban vallási okokból minden képről lekaparták a szemeket. Mármint az elfoglalt épületekben, otthon nem. Jól ráfaragtak volna, ha Magyarországon akkoriban divatban lettek volna a nagyméretű pókábrázolások.
Újabb bizonyíték lehet, hogy a festmény alsó részén apró, bekarcolt monogramot találtak, felül egy M közvetlenül alatta egy B betűt, és Wierdl Zsuzsanna még egy zárójel vonalát is felfedezni vélte a B betű körül. Jóllehet Botticelli híres volt arról, hogy nem szignálja műveit, két olyan képet is ismer a tudomány, ahol valószínűleg a neve kezdőbetűi rejtette el trükkös módon.
Büszkeségből alá is írta
A magyar hipotézis szerint az igen fiatal festő olyan büszke volt egyik, vagy talán első önállóan megfestett nőalakjára, hogy mesterével is dacolva titokban a vakolatba véste a Mariano Botticelli név kezdőbetűit (eredeti neve Alessandro di Mariano Filipepi volt).
A felfedezés abban az értelemben is szenzációs lehet, hogy bebizonyítja, Mátyás király korában a magyar reneszánsz kultúra az olasz reneszánsz legjavával állt eleven kapcsolatban. Eddig erről annyit tudtunk, hogy a quattrocento neves mestere, Masolino da Panicale dolgozott Magyarországon Luxemburgi Zsigmond király megbízásából.
A szoba teljes feltárása és konzerválása három évig tarthat, így a freskót nagyközönség legjobb esetben is csak ezután láthatja. A Mértékletesség alakja után kezdenek neki a három másik női figurának, és akkor talán azt is be tudják bizonyítani, hogy azokat a Lippi-műhely más tagjai festették.
Sandro Botticelli (1445-1510), eredeti nevén Alessandro di Mariano Filipepi az itáliai reneszánsz, azon belül is a firenzei iskola egyik legjelentősebb és legismertebb festője. Munkásságát a rá nagy hátást gyakorló Filippo Lippi mester műhelyében kezdte. Pályafutásának sikerét, valamint alkotói szabadságát a művészetpártoló Medici-családdal ápolt jó kapcsolata nagyban segítette, művei az akkoriban legnépszerűbb filozófiai irányzat, a Lorenzo de Medici által is követett neoplatonizmus jegyében születtek.
Az egyre népszerűbb Botticellit a hetvenes évek elején a pisai Dóm freskóinak elkészítésével bízzák meg. 1481 és 82 között, Pietro Pruginóval, Domenico Ghirlandaióval és Cosimo Rossellivel közös együttműködésben részt vesz a római Sixtus-kápolna kifestésében. Két legismertebb műve a Tavasz és a Vénusz születése, előbbi 1477-78, utóbbi 1484 környékén született. Kései, gyakran kifejezetten zaklatott műveit nagyban befolyásolta a Firenze politikai és vallási életében Lorenzo de Medici halálával és a vallási fanatikus Girolamo Savonarola hatalomátvételével beállt változás és az azt követő krízis. 1505-ben részt vett azon a gyűlésen, melyen Michelangelo Dávidjának kiállításáról döntöttek. 1510-ben a firenzei Ognissanti templomban temették el.
- Boisson vagyok - felelte Gorcsevnek a hentes. - Önt hogy hívják?
Gorcsev nem szerette az ilyen kérdéseket.
- Nevem Tintoretto - felelte szokás szerint nyomban és ostobán.
- Hm... mintha már hallottam volna magáról.
- Festő vagyok.
- Igen, emlékszem! Honnan is való ön?
- Cinquecentóból.
- Az valahol Savoiában van?
- Kis község. Avignon és Toulon között.
- Tudom... tudom... egy rokonom lakott ott... illetve a közelben... Van ott egy hasonló helység,
nem?
- De igen. Quattrocento.
- Igen, olyasmi. Rendezőpályaudvara van. Itt élt egy rokonom, sovány ember, írnok volt.
- Aha! Ismerem!! A Petrarca?
- B-vel kezdődik a neve...
- Botticelli.
- Azt hiszem...
- Persze! Sandro Botticelli! Mit csinál most az öreg?
- Tajtékpipákat...
- Ő az! Jó barátom!
Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó (a tippért köszönet Kovács Péternek)