Másfélmillió aranykoronát költ a kultuszminiszter a berlini Collegium Hungaricum székházára

Vajon mit üzenhet a németeknek a táncprodukció, amelyben egy bajuszos tsz-elnök világítópálcikás frizurájú kiscsajt próbál felszedni a diszkóban? És az alteros Kiss Erzsi halandzsaéneklése vajon nem rántja le a leplet a magyar kultúrdiplomáciáról?

A Berlin középpontjában álló magyar kulturális tömb, a Collegium Hungaricum (CH) még vakolatlan falai közt rendezett bokrétaünnep programjáról váratlanul néhány nyugdíjas asszony vonta el a figyelmem: a földön dekorációs céllal szétszórt piros, fehér és zöld világító pálcikákat szedegették össze serényen, a vendégek lábainál matatva.

"Szervezett buszúton vannak Berlinben?" - kérdeztem, de a két öregasszony értetlenül nézett rám, és németül válaszolt, én pedig leszűrtem: nem igaz, hogy az ingyen műanyag vacakok és prospektusok gyűjtése magyar jelenség.

Ennél azonban érdekesebb dolgokra is fény derült a bokrétaünnepen, amit eredetileg a munkások szerveznek maguknak az épület szerkezetkész állapotának elérésekor, és amit most teljességgel annektált a magyar kulturális minisztérium delegációja, hivatalnokai, újságírói, vendégei és az elképesztően népes magyar kolónia.

Mindenkinek, aki szereti

Hiller Istvánt akkor sikerült elkapnunk, amikor távozott a tsz-elnökös számról, így arról nem tudunk beszámolni, a csapzott, bajszos úrnak sikerült-e befűznie a kiscsajt. Azt viszont megtudtuk, az ötemeletes, mélygarázsos épület a magyar kulturális diplomácia jelenlegi legnagyobb beruházása.

A bauhausos stílusú épület 2000 négyzetméterén kiállítótermek, éttermek, rendezvénytermek, könyvtár, sőt vendéglakások is lesznek. Mindez ráadásul a német főváros legjobb részén, a múzeumszigeten, a Gorkij színház és a Humboldt egyetem mellett található telken épül.

A minisztérium célja, hogy a novemberben nyíló intézet Berlin egyik kulturális központja legyen, ahová szívesen járnak az egyetemisták, a turisták és a konszolidált berlini polgárok egyaránt.

Kellenek nekünk kulturális paloták?

Kétkedve fogadtuk a tervet, felvetve, hogy minden rétegnek egyszerre nem lehet megfelelni. A néptáncot, technót, kortárs művészeteket és makramét együtt képviselő helyet ugyanis nehéz a piacra bevezetni. Ha egy kulturális helyszín legalább irányultságában nem szakosodik, könnyen elveszhet a napi ezer-ezerötszáz programot kínáló berlini kulturális életben.

Hiller István elismerte, hogy Berlinben nagy a verseny, ugyanakkor úgy vélte, a CH nem szakosodhat, mivel az épületet az egész magyar kultúra képviseletére építik.

Az állandó helyszínnel rendelkező intézetek kritikusai is éppen ezzel érvelnek, vetettük fel. A programokat így ugyanis maga az épület, a termek megtöltésének kényszere határozza meg, nem pedig a kulturális közeg igényei.

A nagy rezsivel működő épületeket és a kiszolgáló személyzetet fenntartó struktúrát még a múlt században dolgozták ki, és annak az időszaknak az igényeit tükrözi, soroltuk az ellentábor érveit.

Akik szerint jobban működik az a menedzserszemléletű rendszer, amelynek csak egy bérelt irodára és jó kapcsolatokkal rendelkező, agilis stábra van szüksége. A kritikusok szerint így bármilyen program megszervezhető, csak éppen a magyar folklórestek táncházakban, a kiállítások valamelyik galériában, a koncertek pedig klubokban kaphatnának helyet. Azaz a műsor integrálódna a helyi kulturális kínálatba, könnyebben utat találva a közönséghez.

Ez a rendszer ráadásul költséghatékonyabban működne, hiszen nincs szükség portásra, gazdasági igazgatóhelyettesre, gépkocsivezetőkre és titkárnőkre. A felszabaduló pénzeket pedig a marketingre és jó helyszínek bérlésére lehetne fordítani.

Az évtized végére minden jó lesz

Monológunk után Hiller István a hosszú távú érdekekkel érvelt a CH mellett. A kulturális miniszter szerint a meglévő kulturális intézeteket fenn kell tartani, mivel ezek olyan városokban működnek (Berlin mellett például Bécsben és Rómában), ahol kiemelten fontos a magyar kultúra propagálása.

"Demagógia lenne gazdasági megfontolásokból elpocsékolni a jó helyen álló ingatlanokat, mivel az évtized végére helyreáll a gazdasági egyensúly, de akkor már csak nagyobb áldozatokkal hozhatnánk létre hasonló intézeteket" - mondta.

Hiller nem gondolja idejétmúltnak a nagy, reprezentatív paloták fenntartását, különösen, hogy a világ különböző pontjain most hoz létre ilyeneket Lengyelország, Románia és Litvánia.

Az 1924-ben alapított és a második világháborúban lebombázott CH telkét a magyar állam egyébként azzal a feltétellel kapta vissza 1997-ben, hogy ott 2005 végéig el kell kezdeni az építkezést, különben az ingatlan visszaszáll a németekre. A kulturális miniszter szerint hazardírozás lenne egy ilyen értékű ingatlan elvesztegetése.

A kulturális minisztérium új intézeteket azonban nem alapítana. A többi, kulturális szempontból fontos városban kisebb apparátussal működő irodákat hoznának létre. Hiller kiemelte a spanyol nyelvterületet, ahol a magyar kultúrának egyáltalán nincsenek hídfőállásai.

Retró helyett bauhaus

A kulturális miniszter a bokrétaünnepség apropóján rendezett sajtótájékoztatóján azt is elmondta, a CH-t kedvező konstrukcióban építik fel. Az 5 millió eurós (1,2 milliárd forintos) beruházást az építő cég (Hochtief Construction AG Berlin) fizeti, és az állam az összeget 30 év alatt törleszti vissza.

Cserébe az állam "kedvező áron" megvette a telek melletti két, kisebb területet is, ahová az építő cég irodákat és mélygarázst építhet magának. Ezek az épületek 99 év múlva visszaszállnak a magyar államra.

A CH felépítése Hiller szerint fontos volt azért is, mert a jelenlegi magyar intézet drága és elavult.

A szintén belvárosi Alexanderplatz egy épületében működő intézetet divatfotósok keresik fel, ha lerobbant, retró környezetben akarnak forgatni, mondta egy háttérbeszélgetésen Méhes Márton, a CH egykori igazgatóhelyettese, a Pécs 2010 programigazgatója. "Ennek nem tudom, hogy örüljünk, vagy inkább szomorúak legyünk".

A mostani intézet havi 20 ezer eurót fizet bérleti díjként, a CH törlesztése pedig nagyjából 30 ezer euró lesz. Az új épületben működő étterem bérleti díját szintén az intézet használhatja fel.

Masát András CH-igazgató a kétségek eloszlatására végezetül felmutatott egy 1920-as újságcikket, "Másfélmillió aranykoronát költ a kultuszminiszter a berlini Collegium Hungaricum székházára - és még hozzá nem is magyar építésszel építteti" címmel, így mi örömmel vettük tudomásul, hogy a címadással nem kell majd bajlódnunk.