Titokban Budapesten járt Frank O. Gehry

"Két napja van itt Budapesten" - mondja egy fiatal, építészküllemű srác, és a kapu felé pillant.

"Most jön a Páva utcai zsinagógából. De volt a Graphisoft-épületeknél, a Művészetek Palotájában, meg a Westendben is" - jegyzi meg titkos kapcsolatom, a műtárgyak úszómestere. Hümmögök, a többiek hallgatnak, a Tűzraktér udvarán minden mozdulatlan, csak a graffitik remegnek a párás hőségben.

"Állítólag a tegnapi orgonakoncerttől volt igazán elragadtatva" - egy VJ-nek tűnő, napszemüveges srác próbálja oldani a hangulatot, én pedig kezdek rádöbbeni, hogy milyen lehetetlen eseményre várunk. Frank Gehry, a kortárs építészet élő legendája, nem sétál csak úgy be egy lepukkant gyárépületbe.

Gehry olyan épületekkel szerzett magának hírnevet, mint a bilbaói Guggenheim múzeum, ami invenciózus, de nagyon betépett hajóépítők készítette óceánjárónak tűnik, vagy a lassan olvadó falairól ismert EMP zenei múzeum, meg a finoman csavarodó, hannoveri toronyház. Miért éppen az alternatív művészek és a romkocsmafüggők külvárosi paradicsomára lenne kíváncsi?

Lassan a srácok is elvesztik a reményt, a napszemüveges mentegetőzve mondja, lehet, hogy az amerikai építész csak bekukkant, és siet tovább. Úgyhogy mikor begördül egy fekete Mercedes kisbusz, gondolkodás nélkül fényképezni kezdek. Legalább egy kép bizonyítsa, hogy a neves, dekonstruktivista építész valóban járt itt.

Már markomban néhány remek kép, mikor kizökkentenek. "Figyelj, nem ő Gehry, hanem az a feketepólós" - mutat a srác a másik irányba, én pedig zavaromban úgy csinálok, mintha szándékosan akarnám dokumentálni az építész minden útitársát.

Gehry egyébként már csak azért sem ismerhető fel rögtön, mert mentes mindenfajta allűrtől, nem visel például selyemsálat, mint Zobóki Gábor, a Művészetek Palotájának tervezője, sem medvefogat, mint egy másik nagyon híres magyar. Inkább érdeklődő turistának tűnik, leül egy kukázott fotelbe, és bólogat, ahogy a tűzrakteres fiú a gyárkomplexumról mesél, és a jövőt vázolja egy laptop segítségével.

Közben megtudom, hogy Frank Gehry azért tűnik turistának, mert valóban az. Ljubjanából jön, Bukarestbe tart, és három napra állt meg Magyarországon.

A világhírű építész egyébként leginkább csak figyel, és néha kérdez: milyen művészek dolgoznak a műtermekben, merre van a koncertterem és kik ezek a lányok a képen. "Ki dönti el, hogy kik állíthatnak ki?" - néz fel később, majd mikor kiderül, hogy az egész csak egyeztetés kérdése, felnevet: "És mikor lehet nekem kiállításom?"

A társaság udvariasan vele nevet, hogy persze, bármikor, és a heherészés csak akkor halkul, amikor Gehry felveti, szeretné látni a kiállítóteret, a miheztartás végett.

Az impozáns méretű, építési területnek tűnő, poros teremben Gehry röviden gondolkodik, majd felveti, ez neki túl nagy. "Meg tudnám tölteni a termet installációkkal, de azokat rettentő drága ideszállítani. Nem kérek pénzt, de a szállítás sokba kerül".

A kisebb teremben, nem zavartatva magát a romos környezettől, megjegyzi, igen, ez rendben lesz. A biztosítást kell megoldani, meg az őrzést, de ide kiállíthatja a grafikáit. A srácok megilletődötten bólogatnak, mint mikor a Télapó újabb és újabb csokoládékat húz elő a zsákjából, pedig ők már a mogyorósnál elteltek.

Gehry úgy hagyja el a házat, mintha a legtermészetesebb dolog lenne neki fiatal, kelet-európai művészekkel diskurálni kihalt gyárépületekben. Kifelé menet még elkapom, hogy mi ragadta meg leginkább Budapestben, hiszen látta a Művészetek Palotájától a Lehel piacon ár a Gázgyárig az összes említésre érdemes épületet.

"A Páva utcai zsinagóga érintett meg leginkább. Nem építészetileg, hanem az a tér, ami egyébként be van rendezve. De itt teljesen üres volt. Még könnyeztem is" - mondja, és szomorúan bólogat.

"És az építészet?" - feszegetem tovább a kérdést, de Gehry marad az impresszióknál. "Nagyon tetszett a város látképe a Várból. És a hidak. De csak a régiek. Tudja, én konzervatív ember vagyok."

Beszáll az autóba, elindulnak, majd hirtelen kivágódik az ajtó, és felém integet: "És még ezt a helyet is nagyon szeretem. Írja le azt is".