Pálca, műláb, bronzpina

A kiállítás időrendben halad az első vázlatoktól az öreg Lotar mellszobráig. Gyorsan túlestem a kötelező korai vázlatokon, amelyek erős kézügyességről árulkodnak, ami elmondható volt Á. Lajos osztálytársamról is, ő mégis művégtagkészítő lett nagykorában.

Tekintse meg a képeket!

Az első komolyabb figyelmeztetés a Kuporgó emberke szobra, ami olyan, mintha a South Park alkotói a húszas évek Párizsában bronzöntésre adták volna a fejüket. A vidám katarzistól remegve közelebb léptem a szoborhoz, amikor szamárfüles, megsárgult füzetet vettem észre a posztamens alá csippentve. Sunyin körbepillantottam, hogy nem figyel-e valamelyik hiúzszemű teremőr néni, aztán gyorsan kihúztam a paksamétát. Giacometti titkos naplója volt az. A túrát lapozgatva folytattam. A naplót az eleje táján ütöttem fel. Ez volt az első bejegyzés, amit elolvastam:

1927. május 12.

Ma megismerkedtem Max Ernsttel. Braque-éknál voltunk vendégségben. A konyhában észrevettem egy különösen vonzó merőkanalat. Valamiért Maria nénikémre emlékeztetett, aki három éves koromban ránk nyitotta az ajtót, sikoltozni kezdett, majd azt mondta, hogy az Úr nem ilyen célra teremtette a Toblerone csokoládét. Braque köhintett, megkocogtatta a vállam, én rémülten abbahagytam a merőkanál simogatását és kezet nyújtottam Ernst-nek. Nagy ember és csodálatos művész: azt mondta, neki egy krumplinyomó jelent többet bármilyen nőnél.

Nahát. Felpillantottam a soron következő posztamensre. Absztrakt bronzkonstrukció volt, merőkanálszerű motívumokra építve. Remegő kézzel újabb bejegyzésre lapoztam.

1927 július 1.

Picasso azt mondta, hogy a kiskanál-affér ellenére barátjának tekint. A Moulin de la Galette teraszán ebédeltünk éppen, Gaugin egy maláj nőt fűzött, hogy menjen el vele az ikebana-kongresszusra, amikor Pablo hozzám fordult, és azt mondta, hogy sosem hitte el igazán, ahogy én öltöztettem volna kacér tiroli népviseletbe az összes kiskanalát. Mélyen a szemébe néztem, és bevallottam, hogy tényleg én voltam. Furcsán nevetett és azt mondta, imádja a svejci humort.

És már ott is álltam a Szépművészeti kiállításának egyik legütősebb darabja, a Kanálasszony előtt, aki egy kicsiny fejű, csúcsos mellű, karcsú derekú bronzbálvány, testének jó felét kitevő kanál-altesttel. Barátaihoz hasonlóan a Párizsban élő Giacomettit is ámulatba ejtette az afrikai és óceániai törzsi művészet , illetve a női nemi szerv stilizált ábrázolása. Az 1926-ban mintázott Pár nőtagjának szilvamag-alakú teste egyszerre arc és pina is. Az 1928-29-es álló nő pedig már ősemberi asszony-véset egy elnagyolt hasábon.

A kiállítás első csúcspontja ez a törzsi-erotomán szekció. Annyi elandalodtam rajta, hogy egy gyanakvó teremőr néni, aki nyilván végig követett, párducugrással ott termett, és kikapta a kezemből a Titkos Naplót, így innentől a látványra vagyok kénytelen hagyatkozni.

A mester és a szemét nők

Tekintse meg a képeket!

A harmincas évek elején, konkrétan 1932-ben valami aljas némber borzalmas dolgokat művelhetett szegény Giacomettivel. A szürrealisták és barátaik feslett erkölcseit nézve bele sem merünk gondolni, miket csinálhatott a vélelmezett Pókasszony, de a mester rettenetes skorpiószerűséget formázó, Elvágott torkú nő című szobra nem sok jót sejtet. A bosszúvágy hevességét mutatja, hogy a mű legaprólékosabban kidolgozott része a bordás gégecső, rajta a nett vágással. A szomszédos két munka szintén 1932-ből: egy rajzos vázlat, amint a karóra tűzött férfifej szeme előtt veszélyes közelségben suhan egy banánszerű, hegyes forma, amit nyilván egy lakozott körmű asszonyi kéz tart, illetve a Virág veszélyben című szobor, amin egy kétségbeesett férfisziluett parittyával lövi ki magát, hogy élete árán is megsemmisítse a Virágot, aki azért akar szakítani vele, mert az asztrológusa szerint karmikusan nem illenek össze.

A második kiállítóterem anyaga a negyvenes ével végén indul. Ez az életmű legismertebb szelete. A legtöbb embernek a tűszerű, magas, lázálomból előlépett női és férfi pálcafigurák ugranak de Giacometti neve hallatán. (A képet árnyalja, hogy gyorstesztünk alapján a relatív többségnek egy ismert álolasz sportszeráruház-lánc ugrott be.) A férfipálcák arca egy fokkal kidolgozottabb - hogy jól ki tudjuk venni üres zombi-szemüregüket - és szertartásosan előrelépnek. A nők feje egészen jelzésszerű, de ők mindig statikusak.

A mester álomvilágában bolyongva egy teremőr nénibe botlottam, aki éppen kiöntötte a szívét egy másik néninek, hogy mennyire nyomasztja ez a kiállítás. Egy rémálomból szökött, drótváz-macskára bökött és a girhes dögnek nevezte. Szegény asszony, pszichésen nem lehet könnyű napi 8 órát egy bronztripben tölteni.

Mint Baló György a kozmetikusnál

A pompás pálcakorszak után - ami mindössze 3-4 évig tartott - Giacometti a frontális- és oldalnézettel kísérletezett. Bátyjáról, Diegóról több olyan szobrot formázott, amelyek szemből széles lepénytesten ingó pengefejet mutatnak, de ha kicsit oldalt lépünk, már Diego lapos, sasszerű profilját látjuk egy pengetest felett.

Tekintse meg a képeket!

A tárlat bemutatja Giacometti festői karrierjét is, de a képei szerintem sokkal kevésbé fantáziadúsak. Sok portrét festett, de azok közé a művészek közé tartozik, akik minden munkájukon egyetlen ősképet variálnak. A svájci mester ősképe a vastag algapakolást viselő, másnapos Baló György arca.

Utolsó korszakában - nem az ismert tévés, hanem Giacometti utolsó korszakában - a pálcikaemberek ismét arcot és kiterjedést kaptak, Erie Lotar portréja például ijesztően halálközeli, egészen naturalista arcot, aztán egyszer csak vége a kiállításnak.

Nem is számítottam rá, de fergetegesre sikerült Budapest Monet utáni slágertárlata. A bemutató minőségéhez képest kínos volt, hogy látogatásom idején még nem raktak ki kis nyilakat, így csak az alagsori részben bolyongva lehetett megtalálni a kiállítás bejáratát, ráadásul nem készült el a katalógus sem, a mutatós múzeumi shop pedig nem kínált egyetlen egy Giacometti-albumot, képeslapot, konyhai órát vagy sakk-készletet sem. Pedig a rendezők amúgy igyekeztek, van filmvetítés a mesterről, nagyméretű fotók a nem szállítható, gipszből készült munkáiról, illetve egyszerű, de informatív CD-rom, amit korszerű terminálokon tehetünk magunkévá. Egyelőre nincs nézőroham, nemsokára úgyis lesz, úgyhogy igyekezzenek.