Túladagolás és sztárfestmények a páncélszekrényben

Végigsuhanni ötszáz év spanyol festészetén olyan, mintha az ember a legfinomabb keserű csokoládéból falna fel négy-öt táblányit, állapítottam meg a Szépművészeti múzeum előtt kóvályogva. Fejemben burjánzó kelmék, bűnbánó madonnák, ájtatos tekintetű szentek képei kavarogtak, és még az inkvizíció sem tudta volna kiszedni belőlem, hogy a 2004-es "Négyszáz év francia festészete" című kiállítás után azért nem éltem át ilyesmiket, mert ott száz évvel rövidebb volt a táv. Vagy pedig mert a francia művészet mégiscsak könnyedebb.

Nem zenebutik

A megpróbáltatások egyébként nem a derült égből érkeztek. Már a megnyitó olyan volt, mintha maga II. Fülöp szervezte volna. A ceremóniamester, Juhász Előd szertartásos mondatain csak az enyhített, hogy éreztem, bármelyik pillanatban felkonferálhatja az olasz Sabrina új videólkipjét, de persze az is érthető volt, hogy végül egy spanyol dallamokat játszó gitárost szólított a színpadra.

Később azonban nem azt mondta, hogy ez itt a Zenebutik, hanem átadta a szót spanyol, német és magyar diplomatáknak és múzeumigazgatóknak, így fél óra múlva csatlakoztam a fotós Szabolcshoz, aki a zsúfolásig telt előtérben Petrányi műcsarnok Zsolt, Kovács kogart Gábor, György megmondom Péter, Demszky jean Gábor, és egyéb kulturális celebritik közt polipos szendvicskékre vadászott.

Miután megszabadultam egy üvegpohárban felszolgált, hideg fokhagymalevestől, megtudtam, hogy a szombati megnyitót követően hatalmas tömeg várható. Jegyet elővételben is lehet venni 150 jegyirodában, és a jegymester.hu oldalon. A múzeumban pedig, az akadálytalan be- és kiáramlást elősegítendő, átszervezik a pénztárak elhelyezkedését.

Belső utazás

Ha a szervezők a megnyitónál is nagyobb tömegre számítanak, akkor a látogatóknak a képeken is megfigyelhető, masszív páncélruházat életmentő lehet, én ugyanis számtalan, szigorú arcú, jól öltözött ember, és egy szittyakalapos öregasszony közé préselődve sodródtam át az első két, vörös termen.

Szorult helyzetem, és a puha fények miatt úgy éreztem, hatalmas gyomorban őrlődöm, miközben szigorú tekintetű szentek figyelnek gótikus táblaképekről. Szerencsére a tömeg elragadott, így nem tudtam átadni magam az örökkévalóságig tartó nyomorgás büntetésének, amit a középkori figurák szeméből kiolvasható módon, mindannyian megérdemlünk.

A gótikus rávezetés egyébként jót tett a kiállításnak. A bűnbánó madonnák, komor fellegek, különböző módokon megkínzott szentek finom kidolgozása, és hogy két lány szerint El Gerco arcképe "tipikus számítástechnikust" ábrázol, egy ideig ugyan lekötöttek. Eszembe jutott például, hogy Foucault azt írta, a festményeken ebben a korban az emberfeletti dimenzió volt a szervező erő. És hogy Velázquez Udvarhölgyek című képe jelentette a trónfosztást. A szubjektum diadalaként ugyanis felkerült a vászonra a festő, aki egy nézőnek háttal álló vásznat fest kajánul, mintha máris a fogyasztói társadalom örömein járna az esze.

Művek a páncélszekrényben

A szubjektum szórakozató dolog, állapítottam meg, mikor a negyedik terem után megpillantottam Velázquez asztali társaságot ábrázoló képét. Az Étkezők olyan elevennek tűnt, mintha ott előttem találták volna fel a festészetet.

Az elevenség és a spanyol festészet azonban nem illik össze, vélhették a rendezők, így a festő többi munkáját egy elegáns páncélszekrény belsejére emlékeztető, félhomályos, zöld teremben állították ki. Az Udvarhölgyeket nem hozták el, a festő legjobb korszakából a Margarita Teresa infánsnő kék ruhában című képet találtam meg. Vele szemben lógott Bautista Martinez del Mazo szintén a lányról készített vászna, módot adva a két festmény összehasonlítására, vagy hogy megkérdezzük partnerünket, ha nem tudná, ki festette a képeket, melyik tetszene jobban.

Megáll az idő

Tovább evezve, a pózoló márkikból, nett, barokk tájakból, térdeplő szentekből és lazacszeletes csendéletekből aztán lassan rám telepedett valami barnás árnyalatú, sűrű lassúság. Úgy éreztem, mintha nem csak a festményeken, hanem már idekinn sem lenne mozgás, beleragadtunk volna az időbe, mint a Fülöp-szigeteki Királyi Társaság a komor olajfestékbe.

Bár Goyától is főleg a korai, szolidabb időszakából állítottak ki képeket és szőnyegkárpit-terveket, végül a csatajelenetet ábrázoló, dinamikusabb vászon felrázott a kábulatból, és észrevettem, közvetlenül a kijárat mellett állok.