A mai nők alienek, a férfiaknak mégis feláll

A nyolcvanas években volt egy fiatal, fehér Run DMC-szerű alak, aki a metrón utazva, annak szürkeségét látva fulladozó rohamokat kapott, le-leszállt a megállóknál, hogy valamivel telerajzolja a mindent ellepő szürke masszát. A srác tehetséges festő volt, aki azt hitte, hogy Jackson Pollockot kell követnie, ahogy ez akkoriban az USA-ban elég sokakkal megesett, de szerencsére Keith Haring reklámgrafikus szakra ment. A Ludwig múzeumban az igazi popkulturális sztár, Keith Haring létösszegző kiállításán az erőszak, a jó és rossz értelemben vett baszás, az ufók és a kutyák uralkodnak, hogy megjelenítsenek valamit világunkból. A tankfejű, militarista amerikai például valószínűleg olyan örök ikonná válik, mint a kereszt vagy a Dávid-csillag, de azon sem lepődtünk meg, hogy nőket csak elvétve rajzol, akkor is ilyen alien-szerű semlegesneműként, míg a férfiakat rendszeresen álló farokkal. Persze ez nem véletlen, hiszen macsó társadalmunk egyik legerőseb metaforája a merevedő, mindent uralni akaró bráner, így tank és farok között semmi különbség nincs, egybe érnek a jelképek, ráadásul szinte mindenkit megerőszakolnak az egyvonalas rajzokon. A Ludwig tulajdonában lévő szárnyasoltár is a popkultúra és a vallás összekapcsolásának egy szép példája, amelyet halála előtt nem sokkal készítettel, és amelyet Yoko Ono hozott Magyarországra.

A hiphop kultúrából kiinduló művész sugárzó bébijét vagy a kutyáit mindenki ismerheti, a kulturális tudás része, de hatott rá sok minden Andy Warholtól kezdve a hiphop zenén át a graffitiig. Egyik első és leghatásosabb munkája a kiállítótermi, absztrakt, ún. érthetetlen képek elől fejét fogva elmenekülő Haring-figura, amivel a szerző mintegy művészetének politikai indíttatását is elárulta: ő az emberekért van, nekik akar festeni, és ezért üzeneteit a lehető legérthetőbben igyekezett megformálni. Ezért olyan színes és brutális.

Haring piramis motívuma köszön vissza Zsili molinóján is a Haring magyarországi örökségét bemutató tárlaton a Váci úton: mentőautók egymás hegyén, hátán, égig érnek a zűrzavarban. Zsili a haringes sűrűségű, telerajzolt vásznaival külön örömöt szerez, lehet bogarászni az egy pillanatfelvételbe sűrített társadalmunkat. Ez, és Stark Attila egyvonalas emberalakja a legdirektebb hivatkozás Haring munkásságára a magyarországi Keith Haring örökséget feldolgozó kiállításon, ahol a hazai képzőművészek mutatták meg, mit kaptak a 31 évesen elhunyt művésztől. Míg Haring az utcáról került a kiállításokra és az aukciókra, addig a magyarok leginkább a képzőről lógnak ki falat fújni, mert mégis van ezeknek az akcióknak valami üzenete. Egy róluk forgatott kisfilmben elmondják, hogy a várost festeni már nem menő, ők már ilyen elhagyott helyeket keresnek. A street art és a graffiti nagyon gyors hullámban mosta át városunkat, és nem sok jelet hagyott. Most ne a tagekre gondoljunk, hanem arra, hogy a Rákóczi tér elkerített metróépítését mennyire feldobják a graffitik. Vagy mekkora örömet okozott az embereknek a Orosz Richárd vagy Oliver Artur munkássága az utcákon a stencileikkel és matricáikkal.

A Ludwigban az idei nagy durranás, a nyolcvanas évek New York-i graffitiművészének, a fiatalon AIDS-ben elhunyt Keith Haringnek a 800 négyzetméterre összehozott kiálítása. Művészünk alapvetően az animációs filmeket és a képregényeket keveri mindenféle, de alapvetően a keresztény kultúrkör ikonjaival, és rengeteg, rengeteg, rengeteg erőszakkal és szexualitással. A magyar alkotókba sokkal kevesebb társadalomkritika szorult, és nem látják ennyire erőszakosnak és kegyetlennek a világunkat, persze lehet, hogy korunk Budapestje egy álomváros a nyolcvanas évek New York-jához képest, de valahogy ez a reflektálás nekem hiányzik. Legdirektebben, és Haringet idézve, Máriás István szürke gyárerdőben locsoló piros ruhás kislánya ábrázolja az urbanisták poros tüdejű érzéseit. Mert ötletben és technikában mindent tudnak, Bodoni Zsoltot és Orosz Richárdot külön kiemeljük, ahogy Starkot is, de most róla volt már szó.

Állítólag a kurrens graffitis trend a bad art, vagyis direkt rondát csinálni, így az Art Factory Studióban is ebből indultak ki, hogy a végén eljussanak Füredi Tamás emberskicceiig, amik igazi képzős gyakorlások. Persze a két végpont között Kovács-Budha Tamás színes és beteg képein, Szabó Balázs festményein, Oliver Artur majmain át vezet az út, mert bár graffitit nem lehet bepakolni egy kiállítóterembe, de egy szatírt igen, aki a szétnyitott kabátja mögött két nő pornós szerelmét mutatja, gondosan kitakarva a poszterről a pinát.

Az igazán előremutató az lenne, ha ezt a kis kiállítást felkarolná a Ludwig Múzeum, és a Keith Haring-kiállítás látogatói kapnának szóróanyagokat erről is, mert Haring után ez kifejezetten izgalmas dolog.

Keith Haring: Ludwig Múzeum
Keith Haring öröksége Magyarországon: 2008. szeptember 30 – október 28. szombat-vasárnap 12-15 óra között, vagy előzetes egyeztetés szerint Art Factory Studio – Budapest XIII., Váci út 152-156., ABB Gyártelep