A Szent Elektroncső ünnepe

A Kruder und Dorfmeistert hozd - mondta Ata, nagyon helyesen. Az album tökéletes teszt lemez. Nem mintha nálam nem szólna jól: a Harman Kardon HD 7440-es cd-lejátszó, az Akai AM-57-es, 15 kilós tekercsekkel épített erősítő, meg az 5 mm-es tömörréz Jamo kábelekkel hozzájuk kötött Triangle Titus, francia manufaktúrában készült, kisszériás hangfalak meglehetős hangzást produkálnak.

De mindez a Nautilus után csupán fémtüskés állványzatra helyezett Sokol rádió lesz, legalábbis Ata elmondása, azaz a high end tesztújság "Tények, adatok" rovata alapján úgy következtettem:

"A Nautilus egy hatalmas, csigaház alakú hangtölcsér, amely NASA kísérletek és az ősi Egyiptom elfeledett tudásának keresztezése révén képes megszólaltatni a Hangot. Nanotechnológiával készült."

Amúgy ötmillió forintba kerül, mármint darabja, a zenehallgatáshoz tehát egy tízest kell befektetni, úgyhogy a jelenlegi helyzetben mindkettőnk számára több sikerrel kecsegtetett a High End Show-n meghallgatni a cuccot. A hotel fehérre meszelt folyosóin halkan döngtek az audiofilek, időnként óvatos mozdulattal benyitottak valamelyik ajtón, amely mögött negédes gyönyörökkel terhes perverzió zajlott, már ahogy az arckifejezések alapján kikövetkeztettük.

A szobába lépve extázis helyett azonban tökéletes mozdulatlanság honolt. Nautilus sehol. A cseresznyefa erezetű Sonus Faberből hömpölygő szimfónia matematikusokból, rendszergazdákból és villanyszerelőkből álló, végtelenül lesújtott közönséget folyt körül. A földre sütött szemű emberekre pillantva nem kísérleteztem Kruder und Dorfmeisterrel, csendesen álltam a tétel végéig, amikor is egy szemüveges úr hangtalan léptekkel a cd-lejátszóhoz suhant, és szertartásos mozdulatokkal lemezt cserélt.

Egy hangsúlyos pillanatig állt a derengő, titánburkolatú erősítő előtt, majd hátrálva visszaolvadt a tömegbe.

- Olyan hibát sose kövessen el, hogy a faltól 20 centiméterre állítja a hangfalakat - mondta a folyosón egy idősebb, szemüveges villanyszerelő. - Vagy teljesen a falhoz vagy távolabb. Körülbelül 75 centire. Különben döng és színez. - A pulóveres, matematikus fiú egyetértően csörgött a nejlonszatyrával. Tekintetén látszott, hogy a szavak célba értek, és tartózkodni fog a húsz centi jelentette kísértéstől. Háta mögött benyitottunk egy szobába.

Rögtön tudtam, hogy ezúttal sem lesz Kruder, csak lemezjátszó volt odabenn, hegyikristályból faragott tányérján bársonyfénnyel forgott a bakelit. Meg amúgy is. A hatalmas, fehér tölcséreket formázó hangfalakból orgonazene csorgott lassan a padlóra, a gyászos képű közönség már derékig állt Bach-ban, én is összekulcsoltam kezem az ágyékom előtt, és a gyülekezet rettenetes vétkét szimbolizáló ereklyét kerestem a szememmel. De csak egy derengő elektroncsövekkel épített Ongaku erősítőt láttam.

A hívek némelyike bűneik súlya alatt megtörve, csendes léptekkel időnként Ongaku elé járult, letérdelt, fejet hajtva megvizsgálta az elektroncsöveket, majd önmaga porszem létével tudatosulva, búsan elhagyta a szobát.

- Direkt recseg, mert tesztlemez. Ha ezt is viszi, nagyon jó lemezjátszó. - suttogta nekem egy szemüveges rendszergazda olyan hangsúllyal, mintha azt magyarázná, ismer egy embert, aki három nap után feltámadt.

Még két teremben fordultunk meg sikertelenül, lemezemmel ilyen erővel akár egy ravatalozóban is kísérletezhettem volna. A JM labokkal felszerelt szobában a kiállítás egyetlen női látogatójának megszólalt a telefonja, de még mielőtt a pillantások kereszttüze máglyává egyesült volna, kimenekült. A Dynaudiónál egy hívő botor módon a lemez előadóját firtatta. - Nem tudom - válaszolta hűvösen a ceremóniamester.

- E termekben nincs helye kételkedésnek - tette hozzá, de az is lehet, hogy csak annyit mondott: Mi itt a hangzásra figyelünk.

A Quadnál meglepő módon Hobo Vadászata forgott, amit az ellensúlyozott, hogy tudtuk, erről az alapról mégiscsak könnyebben mozdulhatunk a dub irányába. Ata kihasználta a szám végi szünetet, sajnos. Már nyújtotta a cd-t, mikor az öltönyös villanyszerelő elnéző mosollyal közölte a közönséggel: Az előbbit persze csak azért raktuk be, hogy halljuk, akár egy Hungaroton lemezt is elbír ez a rendszer.

Az ötmilliós berendezést tizenhét másodpercig tesztelhettük Kruder und Dorfmeisterrel. - Hát, egy próbát megért. - heherészett a hirtelen felgyorsult ceremóniamester, miközben barátom kezébe tuszkolta a cd-t. - Azért jó volt, ugye?

- Kicsit csörgött. - mutatott Ata bátortalanul a hangfalra. Ezt nem kellett volna.

- Tudod eddig klasszikus zenét hallgattunk, és idő kell, hogy a fülünk hozzászokjon ehhez ... ehhez a szub-basszus tartományhoz.
- Biztos a mélyek miatt volt.
- Rossz a felvétel.
- Eredeti, német kiadás.
- Rossz a felvétel! - álltak fel néhányan a székről, a falnál állók közelebb húzódtak hozzánk. - Másolt - suttogta a fülembe egy kopaszodó úr.
- Rakjuk be ezt - emelt magasba valaki egy Csajkovszkij lemezt, majd ránk szegezett tekintettel hozzátette. - Ez legalább akusztikus.
- Köszönöm, tökéletes választás - vette át az öltönyös. - Hasonló rendszere van esetleg otthon? - Mindenki lesütötte a szemét. Megszólalt a zene.

High End Show szervezőjének helyreigazítási kérelme ...amit a Quad-szoba néven emlegetsz, az nem lehetett a Quad-szoba, mert nálunk nem volt Hobo Vadászat lemez. S nem volt a szobában öltönyös úriember sem. Biztos hogy nem a Quad-szobában történt, amit leírsz. A Quadnál egy göndör hajú kövérkés fiatal csávó űlt csíkos polóban, a falon egy Aphex Twin lemez borítóról készült grafika volt. És Csajkovszkij sem volt, inkább Bartók, Zappa, Medeski, Davis, és Massiv Attack, ahogy szokott. S a szobában a csávó minden lemezet lejátszott, amit kértek. Stb. Ha lehet, azonnali helyesbítést kérnék, kösz, Csontos István Merlin audio ui: és a kiállítás tele volt csajokkal, szólóban is, meg párosával,