Az ideális műélvező és az impresszionisták

Az impresszionisták kedélyes társaság voltak: napjaink képzőművészeivel ellentétben szerették a friss levegőt, a tömeges piknikezést meg a vízisportokat, nem beszélve a szexről, amit viszont azóta is kedvelnek a kollégák. A képeik ma már kifejezetten könnyen befogadhatónak számítanak: azt még egy frakcióvezető-helyettes is fel tudja fogni, ha a vízen vidáman ugrál a fény, a körvonalak pedig a hangulatnak megfelelően oldottak. Talán ezért is ők a reprodukció-ipar szupersztárjai, közvetlenül Klimt, Schiele és Boris Vallejo nagymellű sci-fi macái mögött a sikerlistán.

1700 forintos belépőnk kifizetése után - na jó ez hazugság, sajtójeggyel mentem be ingyen - szóval izgatottan álltam az igen hosszú sorban, hiszen Budapesten jó esetben évtizedenként rendeznek ilyen kaliberű kiállítást. Amúgy mindenkit lebeszélnék, hogy hétvégén vagy ünnepnapon próbálkozzon, a bejutás a hétköznap délelőtti tapasztalat fényében szinte lehetetlennek tűnik.

Sasszemű gyermekek kerestetnek

A magyar múzeumok általában ridegen bánnak a nézőkkel: a háttéranyagokkal megspékelt katalógust barokkos túlzásnak tekintik, a nézők örülhetnek, hogy bélyeg méretű táblácskákon kapnak némi információt. Végül is jobb, mintha a teremőr nénik galerikba szerveződve, törött sörösüvegekkel támadnának a magukról megfeledkezett műélvezőkre. Az impresszionista kiállítás rendezője érezhetően meg akarta adni a módját: az obligát táblácskákon nem csak az alkotó nevét, adatait és a mű címét olvashatjuk, hanem tömör leírást is a kép keletkezésének körülményeiről, az alkotás érdekes vonásairól. Ez igazán hasznos gesztus, kár hogy cserébe 80 centiméter magasra helyezték az apró betűs táblákat. Azt már korábban megfigyeltük, hogy a hazai tárlatrendezők ideálja a 98 centi magas, sasszemű látogató, a tétel ezúttal is beigazolódott. A befogadást segíti még egy terem 6-8 számítógéppel és egy másik, ahol impresszionista festőkről készült dokumentumfilmeket játszanak le videóról. A katalógus viszont riportunk idejére még nem készült el, csak elő lehetett jegyezni. A kufár mentalitással 150 forintért kínált brosúra viszont olyan ócska minőségű, amit ma már egy tetováló szalon vagy szolárium sem engedhetne meg magának. Imponzánsan omlik le viszont a falakat eltakaró halványzöls függöny, ami a termek közepén álló padokat is beborítja, egyszerre sugározva egy szalon és egy műtő hangulatát.

A bemutatott képeket - amelyek között az illendőnél picivel több a képeslap méretű vázlatocska, grafika - tematikus blokkokba szervezték, úgymint normandiai tengerpart, városi környezet, London, Monet családja vagy Noszály Sándor az Alpokban. Viszont nem jelölik a haladási irányt a termekben, így többször félúton jöttünk rá, hogy a logikus sorrenddel szemben haladunk.

Megrázó sziklák

A képanyag jó, Monet rózsaszín normann szikláinál megrendülten álltunk úgy öt-hat másodpercig is, mielőtt a tömeg odébb sodort volna és elszakított a nénikémtől. Szóval jó az anyag, de azért nem kiugró. Monet-tól egészen komoly keresztmetszetet adnak, egy korai csónakos festménytől a halála előtt készült őrült fűzfáig. Nagyobb vásznak nincsenek, a vízililiomos sorozatból nekünk ezúttal egy halaványabb és kisebb darab jutott, van cserébe szép londoni parlament meg jó néhány parti szikla.

Egy impresszionista kiállítás velőtrázó újdonságokkal persze nem tud szolgálni, de itt feltűnő volt például, hogy Boudin milyen laza és jó, különösen homokos tengerpartban erős, felhőkkel és napernyőkkel. Néhány jól elhelyezett, kisebb vázlattal van jelen az elődök közül Delacroix és Courbet, nem beszélve a többi kortársról, akikről ezért nem is fogok beszélni.

Vicces székelyek

A virágzó fa olyan téma, amiben benne van a bukás - mondja a tárlatvezető egy nagyobb csoportnak, miközben a legnagyobb terembe lépünk. Székelyek barchobát játszanak - kezdi a viccet egy élénk Manet-portré előtt egy vörös tokás kultúraélvező, de mi nem fülelünk tovább, mert belebotlunk egy megkapó kis Rodin-szoborba, ami arról árulkodik, hogy a Mesterből az erekció hozta ki a legjobb formáját.

Egy információs tábláról megtudom, hogy Clémenceau miniszterelnök, akit nálunk csak a Trianont kifőző kígyóként ismernek, érzékeny festészetrajongó volt, annyira, hogy könyvet is írt Monet-ról, akitől cserébe kapott egy itt be is mutatott, negyedrészt sem kész vázlatot. Ami az egyik legütősebb munka a tárlaton.

Bazári finálé

Hiába hígították sok grafikával, így is maradt jó sok festmény, ezért már zúgó fejjel lépek be az utolsó terembe, ami igazi meglepetéssel tud szolgálni. Az élelmes múzeum ide telepítette a szuvenírboltot, jelentős impresszionista kínálattal, az egérpadtól a jegyzetfüzetig, nem beszélve persze az albumokról. Itt találjuk meg a lassú bejutás kulcsát is: az őrök csak akkor engednek be egy-egy nézőt vagy kisebb csoportot, ha a kijáraton távozott valaki. A látogatók viszont megrekednek a szuvenírboltban.

Mi nem rekedtünk. A nagynéném azt mondta, hogy a napokban megnézi a nagy Mednyánszky-kiállítást a Várban. Nyilván munkaidőben. Válasszák önök is a jogi pályát, amíg nem késő.