Táncsics nem is a Táncsics-börtönben ült

A 48-as forradalom Magyarország egyik, ha nem a legfontosabb ünnepe, a nép győzelme. De a megalkuvást nem ismerő hősök helyett valójában hétköznapi embereket ismerhetünk meg, akik szerelmesek és balekok. Derűs forradalom volt ez?

A legcsodálatosabb írói képzelet is bakfitty ahhoz képest, amit a valóság produkált 1848-ban. Telefon még nem volt, így minden megmaradt írásban, teljesen szükségtelen legendákat kitalálni. Három helyszínen történtek az események: Bécs kellett az uralkodó miatt, mert a szentesítése nélkül nem születhetett törvény, és a jobbágyfelszabadítást legfőbb ideje volt megcsinálni, Pozsonyban volt az Országgyűlés, ami nélkül a törvényjavaslat nem jutott volna el az uralkodóig, és kellett a civil szféra, a pesti fiatalok nyomása. Utóbbiak elhatározták, hogy a József napi vásáron, március 19-én a Rákos mezején egy nagy lakomát tartanak és aláírásokat gyűjtenek. Ez lett volna a korabeli népszavazás, az összegyűjtött szignókat el akartak küldeni az Országgyűlésnek, hogy azokkal támogassák Batthyányiékat.

Tényleg ilyen szépen és lineárisan elbeszélhető Európa története?

A francia forradalomnak mi a lecsapódása Magyarországon? Balogh Kornél, Győr elég reakciós követe március 3-án felszólal, és reszketeg hangon aggódik a pénzéért,hogy vajon van-e fedezete. Kossuth Lajos válaszában csodálatos orvosi látleletet ad a Kádár-korszakra kísértetiesen emlékeztető Metternich-féle osztrák bürokrata abszolutizmusról. Megismétli Batthyány korábbi követelését: adjon őfelsége alkotmányt nem magyar tartományainak. A birodalom egyik felének, nevezzük kényelemből Ausztriának, nem volt se alkotmánya, se országgyűlése, míg a másik felében, Magyarországon, Erdélyben és Horvátországban az uralkodó csak a megkoronázása után gyakorolhatta felségjogait és csak az országgyűléssel együtt tudott törvényt alkotni. Ez a Kossuth-beszéd lesz a március 13-i bécsi forradalom szent szövege. Az egyetemi hallgatók a Landhaus kútjára felkapaszkodva ezt olvassák fel. Március 15-én a magyar országgyűlés küldöttsége Bécsbe megy. Március 3-i szövege olyan, mint a szaloncukor: selyempapírba, sztaniolba van csomagolva minden követelés, hogy a főrendek is elfogadhassák, és az uralkodó is szentesíthesse. Március 15-én reggel Kossuth világossá teszi, hogy Magyarországot és Erdélyt egyesíteni kell, és hogy megtörténhet a kereszténység felvétele óta a legnagyobb politikai, társadalmi és gazdasági változás az országban: a jobbágyok felszabadítása. Ezt a gigászi változást az ország főrendjei is megszavazzák, Széchenyiék nem dolgoztak hiába. Ők is rájöttek, a kényszermunkán nincs isten áldása.

De mégis az iskolákban csak a pesti eseményekről beszélnek a megemlékezéseken.

A pesti fiataloknak nem kellett a főrendekkel és az uralkodóval foglalkozniuk, ők elmondhatták annak a hosszú beszédnek a tartalmát 12 csattanós ostorcsapásban. Radikális tömörítés ez. A fiatalok lakomát akartak tartani, amihez kellett egy bordal: Vörösmarty Mihály Fóti dala, amit mindenki ismert. "Most kell neki felvirulni, vagy soha!" Mennyire csattanósabb lesz ez Petőfi tollából, de ezt még ekkor nem tudja senki. Pontosabban Szikra Ferenc jurátus március 13-án egy sort már elolvasott belőle, belelesve Petőfi kéziratába: Rajta magyar, hí a haza! Szikra elmagyarázta Petőfinek, hogy előbb talpra kell állítani a magyart, és csak azután jöhet a rajta. Petőfi nem szerette, ha a verseibe belepofáznak, de kivételesen azt mondta, hogy "még az éjjel az utasításaid szerint kijavítom". Kérték, hogy olvassa fel, de Petőfi azt mondta, ez kelleni fog holnaputánra, amikorra elhatározták, hogy kimennek az utcára történelmet csinálni. Gyönyörű gondolat. A két szent szöveg, a 12 pont és a Nemzeti dal megvan. Az első pont rögtön a cenzúra eltörlése volt, mert ezek firkászok voltak, akiknek ez a legfontosabb, és ehhez nem kellett Bécs és Pozsony.

Hogy zajlott a fiatalok gyülekezése? Ennyire tudatosan készültek arra, hogy 15-én forradalmat csinálnak?

A fiatalok rendszerint a Fillinger kávéházban találkoztak, amit az utókor Pilvaxnak nevez. Megállapodtak, hogy 15-én forradalmat csinálnak. De a fiatalok elkésnek. Petőfi március 15-én kora reggel jellegzetes távgyalogló lépteivel, amit Vajda János gyönyörűen ír le, a borzasztó reggeli szürkületben és havasesőben legalább útnak indul. Két ismerős alakot lát, és odakiabál: Vasvári, te vagy az? És Vasvári mindenkinél jobban tudta, hogy ő Vasvári, ezért azt mondja. Igen! - Ki van ott veled? - Bulyovszky Gyula, az író. - Helyes, menjetek Jókai szobájába a Dohány utcába - mondja Petőfi. A költő és Jókai közösen lakást bérelt.Középen volt a nagy ebédlő, egyik oldalán volt Petőfiék szobája a francia forradalmárok képeivel és különböző fegyverekkel. Petőfi távollétében Szendrey Júlia a nőket nagyon tisztelő, korán kopaszodó Jókait ugratta: "Tudja Móric, én nagyon szeretem Sándoromat, és Sándor is engem, de ő egy nőt még jobban szeret nálam, a politikát. Ezért én most egyedül vagyok, Móric. Ugye ért engem, Móric." Móric értette, de hát éppen szerelmes volt, mégpedig a kor ünnepelt színésznőjébe, Laborfalvi Rózába volt szerelmes. Szerencséjére ekkor belép Bulyovszky, Vasvári, sőt maga Petőfi is. Az indulás helyett elkezdtek társalogni, ami sok mindenről szólt, csak a forradalomról nem. Végül mégis rájöttek, hogy nekik aznap forradalmat kell csinálni, és elindultak. Kivéve Vasvárit, akinek még volt egy elintézni való kalandja aznap reggel. Hiába, a pesti lányok mind szerelmesek voltak bele.

A Fillingerben még nincs ott senki, hiába beszélték meg reggelre a találkozót, csak Sükei volt ott egyedül időben, aki megunva a várakozást, elindult egyedül az előző este kidolgozott 12 ponttal a mostani Petőfi Sándor utcába. A követeléseket sajátosan adta elő az összeverődött harminc embernek, ugyanis dadogott. Ha ennyi magyar van egy helyen, akkor egy titkosrendőr mindig van köztük, most is volt. Be is akarta vitetni Sükeit a Rókus kórház elme osztályára, de a nép nem engedte. Az egyik szemtanú azt írta, hogy olyan sietősen távozott, hogy seggét verte az ina. Ezután elindultak az egyetem orvosi karára, ahol Sorban Zsigmond, az élettan professzora mennydörgő hangon kiabálja, hogy a kicsapatás terhe mellett megtiltom, de már csak az üres falaknak tiltotta meg. Ráadásul Csausz professzor, a bonctan professzora meg egyenesen azt mondja, hogy menjenek uraim, de viselkedjenek nemes magyar ifjakhoz illően. Úgy viselkednek. Egy szék kerül elő, jó erős szék, szerencsére amikor rááll Jókai, akkor sem szakad be. Jókai felolvassa a 12 pontot. Utána Petőfi ugrik föl a székre, és üvöltve elmondja a Talpra magyart. A második versszaktól kezdve minden orvostanhallgató, meg az arra járó bömböli vele azt, hogy a magyarok istenére esküszünk. Majd a Politechnikumba, az Egyetem térre mennek. Ekkor már ötezren lehettek. Valaki felsóhajt a tömegben, hogy ki kellene nyomtatni, csak vigyék el előbb a cenzorhoz, de Petőfi azt mondja, cenzort többé nem ismerünk! A legközelebb Landerer nyomdája volt, aki pompás kapcsolatokat ápolt a titkosrendőrséggel, így már előző este tudta, hogy jönni fognak a fiatalok.

Az általános iskolai előadások kedvelt része volt, hogy "foglaljunk le egy sajtót".

Landerer előbb a hiányzó cenzori engedélyt kérte, majd odasúgta Irinyinek, hogy foglaljanak le egy sajtót. Két gép volt: egy német Dingler-gép, ezen nyomják majd a Nemzeti dalt, és egy ultramodern amerikai Columbia nagy amerikai sassal a tetején. Ezt lefoglalták. Petőfinél nem volt ott a Nemzeti dal, ezért helyben leírta fejből a szöveget, minden versszak után levágták ollóval. Kint Jókai tartja szóval az embereket, de megijed a tömegben a szemeket veszélyeztető rengeteg ernyőtől. - Holnap talán golyók zuhognak ránk - mondja. -. Akkor elfutunk-e? Ugye nem. - Nem! - kiabálják az emberek.- Akkor csukjuk be az ernyőket! Ötezer ernyő csukódik be egyszerre, egy kattanást lehet hallani és ez a kattanás ez a modern Magyarország első szívdobbanása.

Irínyi ekkor hazaküldi a forradalmat ebédelni, három órára pedig a Múzeumkertbe hívja a jelenlevőket. Az emberek elindultak haza, mert húzták már a levesnótát, csak a fiatalok maradnak: előbb a Nemzeti Színházba sietnek, hogy estére megrendeljék Bajza József igazgatótól a Bánk bánt. Gertrudist Jókai szerelme, Laborfalvi Róza alakítja, ezért érthető a döntés. Utána a Nemzeti Múzeumba mennek, hogy ott helyezzék el a kinyomtatott szövegeket, de Kubinyi Ágoston múzeumigazgató nem az irodájában várja őket, hanem éppen a kertből próbálja a teheneket kikergetni, mert ott, a Szénapiacon, a mai Kálvin téren táboroznak a vásárosok a jószágaikkal. Délután háromkor újra összegyűlnek az emberek, most már vagy tízezren. A legenda szerint itt szavalta el Petőfi Sándor a Nemzeti dalt, áll is itt egy gyönyörű táblán, csak egy szó hiányzik róla, hogy nem. Mert itt nem szavalta el.

Elmondták helyette mások, sokszor. Hogyan lett a sok lelkes felszólalásból forradalom?

A tömeg a Nemzeti Múzeumtól a Pest városi közgyűlésre ment, hogy rábírja Pest városát a 12 ponthoz való csatlakozásra. Sikerrel járnak, hála Rottenbiller Lipót alpolgármesternek. Most aztán Vajda János, a költő ugrik fel egy kofa asztalára, lesöpri róla a gúlába rakott másnapos zsemléket és fonnyadt almákat, és azt mondja: Esrenyővel nem vívjuk ki a szabadságot. Fegyverezzük fel a forradalmat. A budaivárban, a fegyvertárban sok fegyver van. És - egy újabb pont a tizenkettőből - ott egy ember van börtönben, egy író, Táncsics Mihály, aki csak azért van fogságban, mert a nép javát akarta az írásaiban. És húszezer ember vág neki a hajóhídnak. Szathmáryné Farkas Lujza, egy színésznő viszi elől a szűzmáriás zászlót.

De állítólag Táncsics nem is a mostani, amerikaiak által használt, és hamarosan a magyar államnak visszadott helyszínen raboskodott.

Az udvari melléképületben, az ún. Táncsics-börtönben Táncsics soha nem ült, mert úri fogoly volt, neki utcai szoba járt, csak az ablaka volt magasan bedeszkázva. Akkor sejtette meg, hogy mi készül, amikor reggel székre állva kinézett az utcára, és egy fiatal piarista papot látott hatalmas nemzeti színű kokárdával a fekete reverendán. Azt mondta a gyerekeknek a pap, hogy menjenek haza, nem olyan idő járja most, hogy a gyerek az utcán szaladgáljon. De jegyezzétek meg, nagy napja ez a magyar nemzetnek. A 12 pontból a tömeg megvalósított már kettőt, következhetett volna a politikai foglyok szabadon bocsátása, de ez nem valósult meg teljesen. Nemcsak Táncsics volt börtönben, hanem Eftimia Murgu lugosi román ügyvéd is, aki szintén sajtóvétségért ült, de őt csak egy hónappal később engedik ki szapora bocsánatkérések közepette. Murgu aztán a szabadságharc végéig országgyűlési képviselő, a temesközi románokkal együtt a magyar forradalom rendíthetetlen híve.

Táncsicsot viszont hiába várta az esti, részben neki szervezett Bánk bán díszelőadáson az emiatt kissé ingerültté váló tömeg. Mi történt vele?

Kint hintó várja Táncsicsot, és viszi át Pestre. A mai Vörösmarty tér sarkán Hauer József, a Nádor fogadó bérlője megállítja a hintót és Táncsicsnak felajánlja legszebb szobáját. Táncsics szinte kótyagos a hirtelen jött szabadulástól, fölmegy a lépcsőn, ruhástól keresztülesik az ágyon és felébreszthetetlenül elalszik. Eközben a Nemzeti Színházban a Bánk bánra készülődnek, és egyre türelmetlenebbül várják Táncsicsot. Valakinek az a képtelen ötlete támad, hogy az egyik színész arcát kenjék be tojással, attól szép ráncos lesz, majd vonuljon át a színpadon Táncsicsként. Jókai ezt a forradalom tisztaságára hivatkozva elutasítja, és elindul a színpadra, hogy a nézők dühét csillapítva elmagyarázza, miért van távol Táncsics. Csakhogy előbb a színésznők közül egy, éppen Laborfalvi Róza, Jókai mellére tűz egy kokárdát, egy csók kíséretében. Mit ad isten, éppen ekkor megy fel a függöny. Jókai annyira zavarba jön, hogy képzavarral kezdi beszédét: Polgártársak, a vak író a viszontlátás örömeinek... De itt megáll Jókai, fél, hogy kinevetik, de a közönség tapsol, a Bánk bánra már nem is kíváncsi. A színészek elszavalják a Nemzeti dalt, elmondják a 12 pontot, a zenekar pedig Erkel Hunyadi Lászlójának legszebb részleteit játssza.

Amúgy a Jókai mellére tűzött kokárda ötszínű volt, mert a piros-fehér-zöld mellé a székely Laborfalvi Róza kék-piros-sárga színeiből a kéket és a sárgát is beleszőtte.