Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA januárban alakult Magyar Képregénykiadók Szövetsége április 9-én az Almássy téri szabadidőközpontban rendezi meg az 1. Magyar Képregényfesztivált. Az eseményt Réz András esztéta nyitja meg. A bemutatandó friss kiadványok között szerepel a Fekete-Fehér Képregényantológia első része, Sin City és más történetek címmel, a holokausztot egerek és macskák szerepeltetésével elbeszélő, Pulitzer-díjas Maus, illetve a XIII című francia képregény második része, a Kövesd az indiánt.
Sikereket hozhat
A tizenhat részes XIII kémtörténte a világ egyik legismertebb képregényének számít. Több mint hétmillió eladott példánnyal bestseller lett, a műgyűjtők képregényklasszikusnak tartják. Először 1984-ben jelent meg a francia Spirou című hetilapban, sikerét mutatja, hogy a legutóbb megjelent kötetből 2002-ben Franciaországban 470 ezret adtak el, írta az MTI.
"A képregénykultúra feltámasztását tűztük ki célul Magyarországon - mondta az MTI-nek Grégory Laperdrix, a képregényt megjelentető Krak kiadó ügyvezetője. - Most alig akad Magyarországon olyan kiadó, amelyik képregényekkel foglalkozna, pedig ez a műfaj sikereket hozhat. Franciaországban tavaly kétezer különféle képregény jelent meg, ez a teljes könyvpiac harminc százaléka. Ráadásul a tíz legnagyobb francia könyvsikerből öt képregény volt." A tizenhat részes sorozat magyar nyelvű fordítója Karinthy Vera, Karinthy Frigyes dédunokája.
Képregényiskola
A szombati fesztiválon kerekasztalbeszélgetéseket is rendeznek a magyar képregény esélyeiről itthon és külföldön, a felnőtt képregény megjelenéséről Magyarországon, a képregény, a film, a rajzfilm és a merchandising kapcsolatáról. Lehetőség lesz találkozásra az alkotókkal (ott lesz például Fazekas Attila, Filó Vera, Marabu, Odegnál Róbert, Cserkuti Dávid és mások), lesz dedikálás, képregényiskola, illetve kvíz értékes nyereményekkel. A részletes program a fesztivál honlapján olvasható.