További Klassz cikkek
A romák integrációja mellett az esemény a környezet védelme és a fenntartható fejlődés fontosságára hívná fel a figyelmet. A sok üzenet viszont nem igazán érvényesül egymás mellett, legtöbbször a romákkal szembeni előítéletek témája kerül napirendre. A közönség a színpad előtt koncentrálódik, ahonnan a Romano Drom-koncert után a szigorú Babarczy Eszter próbál életet lehelni a lassan oldódó közönségbe. "Milyen ország lesz ez húsz év múlva, ha...?" - sorolja a kérdéseket, és egészen március 15-i hangulatunk lesz, de a füttyögők, a sípolók, és a közönyösen téblábolók hamar visszarántanak minket a realitásba. Két koncert között a díjazott plakátok, videók és mondatok szerzőit szólítják színpadra, de a nevük szinte elvész a díjakat biztosító cégek névsorában.
"Csináljatok valamit, hopp!"
Később Novák Péter megasztáros sapkájában kántál ritmikusan az egybegyűlteknek, akik végre megmutatják, mivel vágnak oda a közönynek. "Én már most meg vagyok változva, azért vagyok itt", tudatja velünk egy gömbölyded úriember, aki a "Közöny, hagyjál má!" szlogennel járult hozzá az estéhez. Nem ő az egyetlen, aki komolyan vette a feladatot, a "Biztos te állsz a jó oldalon?", és a "Figyeljünk egymásra, gyerekek!" feliratok szerzői mégis hidegen hagynak minket. Három dundi lány viszont kreatívan élt a lehetőséggel, "Itt vannak a bimbik", hirdetik a portékát. A "Van nálam otthon Hubi" kiötlője is nyilván egy lánnyal osztaná meg a Hubertusos üveg egyhangú társaságát.
A másik oldal
Mialatt a pórnép a felvonulási téren integrálódik, a meghívóval rendelkező réteg a Dózsa György út túloldalán, az ING székház épületében tartott fogadáson, plazmatévén követi az eseményeket. A bejárathoz közeledve az energikus léptekkel távozó Andy Vajnára leszünk figyelmesek. "A Szabadság, szerelem plakátja miatt jöttem el, de már évek óta járok ide" - váltunk néhány szót a producerrel, akire a magánéleti változás látszólag pozitívan hatott.
Néhány biogyümölcslé és grillzöldség elfogyasztása után megtaláljuk Bakos Gábort, az Arc ügyvezető igazgatóját, aki csalódottan vesz tudomást cinikus hozzáállásunkról, mikor jobb híján közhelyesnek bélyegezzük a közönyűző megmozdulást. "Ez egy nagy közhely, ámde szükség van rá - puhít minket - közéleti, társadalmi, kulturális ügyekre próbáljuk felhívni a figyelmet olyan formában, amire sok százezer ember kíváncsi. Idén a roma integráció a fő téma." Ezt a hetedik Arc plakátkiállítás a Roma Integráció Évtizede Programjához csatlakozva tette magáévá. Mikor felvetjük, hogy a Romano Drom koncertjére idesereglett romák már rég szétszéledtek, azzal kontrázik, hogy "szerintem még annyian árulnak perecet illegálisan, mint a pinty."
Kutyaszar és bukkake
"A pályázatra beküldött videók között nagyon sok szar volt. Komolyan elgondolkoztam rajta, hogy érdemes-e ezt folytatni" - mondja Bakos, mikor témát váltunk - de egy-két jó azért volt." A cigarettaellenes Lifeline című kisfilmet emeli ki, ami a Társadalmi célú hirdetés kategóriában nyert. "Fontos lenne, hogy többen foglalkozzanak ezzel kreatívan" - fűzi hozzá. Majd kiszúrja, hogy leeresztett az egyik óriáslufi, amin az Arc alapítói láthatók, és azonnal intézkedik.
A videópályázat legjobbja egyébként a Para lett, amiben az öreg bácsiért igyekvő kaszás a liftben ragad. "Ne bízd az életed a véletlenre", hirdeti a Magyar Paraszolvencia Bizottság álreklámja. A Lifeline készítői, a Kolin collective, egyszerre két díjat is kaptak, az ING-épületben falatozó egyetemista tagok elárulják a receptet: "Tudtuk, hogy a nyeréshez közhelyesnek kell lennünk, és bejött". A húsz éve történt csernobili katasztrófára emlékező filmjükről pedig kiderül, hogy "az eredetileg egy kutyakaki elleni reklám volt. Szkafanderes emberek csúszdáznak benne egy játszótéren. Aztán más címen beadtuk az Arcra." Innentől viszont a srácoknak már mindenről csak a bukkake jut eszébe, így a beszélgetés zátonyra fut.
Még van remény
Végül egyetlen igazán fellelkesült fiatalemberrel találkozunk, ő is a Fradinak követel 2 milliárd forintot. Saját készítésű transzparenséért, amit többszöri felszólításra sem sikerül értelmeznie, ötszáz forintot kér. Egy ezresért viszont már egy fekete esernyő gazdái lehetnénk. Üzletet nem kötünk, inkább visszasétálunk a Felvonulási térre. Áthasítunk az Anima Sound System közönségét ellepő fűszagon, hogy szemügyre vegyük a "Tüntess a közöny ellen a saját szavaiddal!" feliratot viselő plakátot. "Fanszőrmetálszakkör", fedezünk fel a sok firka között egy saját gyártású szót, az este első újítását. Örömünket újabb zivatar szakítja félbe, és másokkal együtt futólépésben távozunk.
"Gondolkoztál már azon, miért vagyunk ilyen sokan?" - kérdezi az egyik csikk a másiktól.
"Talán mert a tüdőrák az egyik legnépszerűbb halálok" - vágja rá a másik.
Muhaha. Bruhaha. Ugye milyen vicces? Na, a legfrissebb ARC-plakátkiállítás pont ennyire az.
Az, hogy bárki beküldheti a plakátötleteit, a legjobbakat pedig óriás méretben kinyomtatják, aztán kirakják a Felvonulási térre, az egy jó ötlet. De garantáltan az utolsó ebből a fajtából, ami az ARC-ot illeti. A gyaníthatóan főként tizenéves résztvevők annyira lelombozóan ötlettelenek, hogy negyedóra rettegős nézelődés után majdnem megöleltük a kotonokat szóró XVI: Benedek pápát, pedig egy igen gyenge plakáton szerepelt.
A mostani arc egyik vezértémája a közöny, mármint gondolom, hogy az egy rossz dolog. Hát a megtekintett plakátok fényében sokkal inkább akarnék egy tunya, üres tekintetű szomszédot, mint egy olyat, aki rohadt nagy méretben kiprintel egy tévékészülék-fejű kisfiút, és melléírja, hogy "Ezek a mai fiatalok...". Az "artburg" szóviccnél meg a csecsemőevés is rokonszenvesebb bűn, de emberileg legalábbis megmagyarázhatóbb.
A versenyművek közt szédelegve azon gondolkodtunk, miért is csinálhatják Gesztiék az ARC-ot ennyi éve. Két megoldás jött szóba: 1.) mert évente szeretnek megbizonyosodni róla, hogy hiába leprázza mindenki a reklámosokat, akik leprázzák őket, azok még náluk is sokkal hülyébbek; 2.) imádják évente elborítani a fővárost a saját arcukkal díszített plakátjaikkal.
A versenyzők két legjellemzőbb, általánosnak mondható tulajdonsága a sematizmusra való olyan erős hajlam, hogy az Zsdanovot is megriasztaná, illetve a humor, valamint a képi gondolkodás majdnem teljes hiánya. Ilyen adottságokkal furcsa, hogy az utcán járva nem mennek neki mindig a falnak, vagy hogy még nem léptek be egy maoista rohamcsapatba. Mindezeket a 13 külön asztalnál folyó Utolsó vacsora; a Szabadság, szerelem-feliratos szivárványszín kokárda és a Tele a város dugókkal (értik, autók helyett parafadugók közlekednek a képen) szlogenű plakátok megtekintése után merjük ilyen határozottan állítani.
Az első példány, ami tetszett, egy náci gyűlésről készült fotó volt, a háttérben valaki Batman jelét vetítette az égre. Nem értettünk belőle egy mukkot sem, talán ezért volt rokonszenves. Ugyanez lopta a szívünkbe a koporsóban olvasgató Marilyn Monroe-t. A kiállítás bebizonyította, hogy politikailag korrekt dolgokat a magyar ifjúság képtelen szellemesen látvánnyá alakítani. Bezzeg az a plakát, amit csakis buziellenes manifesztumként tudtunk értelmezni.! Na, az egyből felforrósította a levegőt. Egy WC-ajtókról ismerős formájú férfipiktogram néz egy másik férfipiktogram után, aki egy harmadik férfipiktogram kezét fogva távozik a képmező jobb szélén. Középen egy női piktogram fekszik a földön. Az egyes számú férfipiktogram közben azt kérdi: "Bocsi, nem te hagytad el a feleséged?"
A legostobább plakát azzal csinálna kedvet a Rádió Caféhoz, hogy az milyen toleráns rádió. Azoknak, akik ugyanazt várják egy kereskedelmi rádiótól, mint Kőszeg Ferenctől, ez biztos bejön, bár a "tolerádió" szóviccért talán ők is lincselnének. A kiállítás mélypontja, hogy egy versenyző tök komolyan elsütötte a "Nem bántja a szemét?" szlogent és senki se szólt neki. A "Kutyakakit a kátyúba!" mondat viszont egész találó, kellemesen pixeles kutyussal körítve. Ja, volt mondatpályázat is, de arról az erős frontbetörés miatt inkább nem beszélnénk. A gyenge mezőny miatt itt profi mondatírókat hívtak segítségül a szervezők, a kedvencünk Kukorelly Endrétől az, hogy "Ha berúgsz, a földre fekszel." Ezzel nem is vitatkoznánk.
Szily László>