"Mintha száguldó tölgyfa lenne az a fiú" - állítja Hernádi Gyula a borító hátulján és mi a szép szavak hatására megindult szívvel csatlakozunk a költői kép mondanivalójához. Mélypikareszkről van szó műfajilag: a szerző és hőse, illetve hőse és a szerző bátran egybeolvadva mutatják be mi történik, ha egy középkori bugrist diákújságíróvá képeznek ki. Megtudjuk továbbá, hogy hol járt Kárpáti Andor és hogy ott voltak-e kurvák (voltak).
Manapság szokás a dolgokat a nevükön nevezni, úgyhogy attól nem repül le a kalap, hogy a pina pina. Andor amúgy sem a szinonímák embere - kivéve, amikor próbál az lenni, mert akkor olyat ír például, hogy "női pina", amitől még egy felgyújtott fókában is megfagyna a vér.
Gyenge idegzetűeknek, amúgy sem ajánlom, az olyan hátborzongatóan drámai víziók miatt, mint a következő:
"Elhallgattak a madarak körülöttünk, a szél sem borzolta már sapkácskámat. Vacogva néztem a varjak szemeit."
Az utazások során szerencsére alig tudunk meg valamit a világról, a főhős lelkivilága ugyancsak keveset játszik közre: nem fejlődik, hanem változik. Pontosabban állítja, hogy változik, mégpedig a fűfogyasztás hatására, aztán persze kiderül, hogy nem változik, hiszen egyáltalán nem történik semmi. A mélyben olyan nyolcvanas évek elejéről maradt humorok nyomulnak, hogy például minden lerobbant dolog olyan, mint "a román sci-fi", de az is kemény belemenés, amikor nők irányítására férfiújságból ellesett trükköket használ a teljesen ellenszenves főhős.
A cím túl magas labda az örjöngő kritikusnak, de tényleg nem tudom elképzelni, hogy bárkinek is szüksége lehet erre.
Konkrét könyvek, 1990.- Ft
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
