Elhunyt Ligeti György

Nyolcvanhárom évesen elhunyt Ligeti György, a zenét egyéni hangvételű műveivel átértelmező, magyar származású osztrák zeneszerző. Az elektronikus zenével az ötvenes évektől foglalkozó, a magyar zenei hagyományokat is felhasználó, ugyanakkor a zenét formabontó módon átértelmező művész munkásságát számos jelentős, nemzetközi kitüntetéssel és Kossuth-díjjal is elismerték.

Az avantgard képviselőjének tartott Ligeti egy interjújában úgy vélte, zenéje egyetlen stílusba sem sorolható be: "Nem alkalmazkodom semmihez, még az avantgardhoz sem" - nyilatkozta.

Ligeti György nem a könnyen emészthető zene képviselőjeként ismert, a komolyzenei világ a dallamot és ritmust hangmasszává bontó kísérletei nyomán figyelt fel rá. Éppen ezért érdekes, hogy Ligeti munkáival a zenében kevésbé pallérozottak is találkozhatnak. A zeneszerző írt például egy darabot a King's Singers számára, munkáit pedig felhasználta Kubrick a 2001 Űrodüsszeia, a Ragyogás és a Tágra zárt szemek című filmjeihez, sőt, a Charlie és a csokigyárban is hallhatóak Ligeti részletek.

Munkaszolgálattól emigrációig

Az 1923. május 28-án Dicsőszentmártonban, a mai romániai Tirnaveniben született Ligeti gyermekkori élményével magyarázta zenei látásmódjának kialakulását: egy falusi búcsúban egyszerre hallotta három zenekar egymással összeolvadó zenéjét.

Ligeti érettségi után a zsidótörvények miatt nem mehetett egyetemre, így került a kolozsvári konzervatóriumba, ahol zeneszerzést tanult Farkas Ferencnél. Tanulmányai 1943-ban megszakadtak, munkaszolgálatra hívták be, míg szüleit és testvérét Auschwitzba hurcolták. A koncentrációs tábort csak édesanyja élte túl.

A háború után Ligeti a budapesti Zeneakadémián folytatta tanulmányait. 1949-ig Kadosa Pálnál, Farkas Ferencnél, Kodály Zoltánnál és Veress Sándornál tanult. Később népzenei kutatómunkát végzett Erdélyben, 1950-1956-ig pedig a Zeneművészeti Főiskolán tanított.

Ligeti még Magyarországon hallott az elektronikus zenéről, titokban hallgatta a nyugati rádióadásokat, a cenzúra miatt azonban ezeket nem építhette be zenéjébe. 1956 decemberében, a forradalom után Bécsbe menekült.

Mikropolifónia

A kölni rádió munkatársaként dolgozott Karlheinz Stockhausennel és Pierre Boulezzel is. Tapasztalatai az 1958-as, nagyzenekarra írt "Artikulation" című munkájában teljesedtek ki.

Az 1950-es évek után írt művei a zene radikálisan új megközelítését jelzik. Klangfla:chen-("hangfelület"-)elmélete a szeriális zene kritikájából indult ki. Szakít avval a fölfogással, hogy a zenét diszkrét hangokból összerakott dallamokból-akkordokból állítsa össze, ehelyett egy képlékeny hangmassza mozgatására koncentrál.

Ebben az összefüggésben persze értelmüket vesztik az olyan fogalmak, mint dallam, ritmus, metrum, harmónia; helyettük azt kell figyelni, hogy mozog a massza a hangmagasság, hangerő, hangszín terében: homogén vagy heterogén módon tágul vagy szűkül, ritkul vagy sűrűsödik, esetleg dinamikus egyensúlyban van. Ligeti saját elnevezése erre a szerkesztésmódra a mikropolifónia.

Zenei szertartás című ironikus művét száz metronómra írta, amelyeket a koncert alatt tíz előadóművész kezelt. Kalandok (Aventures) és Új kalandok (Nouvelles aventures) című darabjai az énekhang és a hangszeres zene közti különbséget próbálják kiküszöbölni, az énekesek alig énekelnek a szó hagyományos értelmében.

Miután hosszú ideig tanított különböző országokban, végül a hamburgi Musikhochschuléban lett professzor, ahol 1973-tól 1989-ig zeneszerzést tanított.

Atombomba és opera

Egyetlen operáját - amellyel világhírűvű vált - 1978-ban írta, Le Grand Macabre (Nagy Haláltánc) címmel, ennek ősbemutatója 1978-ban Stockholmban volt. A Bosch festménye nyomán komponált művet azóta bemutatta a világ számos jelentős operaháza. Az egyszerre tragikus és komikus opera alkalmat adott rendezői átértelmezésre is: az ősbemutató 20. évfordulóján, 1998-ban a párizsi Châtelet színpadán Peter Sellars rendezésében az eredeti, középkori tematikát az atombomba és a szekták váltották fel.

Műveit a nyugati avantgarde zene mellett a magyar muzsika is jellemzi. 1978-as Magyar Rock és Passaglia Ungherese című műveiben magyar hangzást idéz modern eszközökkel.

1991-ben Pierre Boulez és Leonard Bernstein után harmadikként ő kapta meg a legmagasabb japán kulturális kitüntetést, a Császári-díjat. 1996-ban UNESCO-díjjal, valamint Wolf-díjjal jutalmazták, ez utóbbit megosztva Zubin Mehta indiai származású karmesterrel. A finn Wihuri alapítvány 2000-ben Sibelius-díjat adományozott neki, 2003-ban a neves zeneesztétáról, a német Theodor W. Adornóról elnevezett díjjal tüntették ki. 2003-ban megkapta a Charles Cros Lemezakadémia 2003-as nagydíját és abban az évben lett a Kossuth-díjas is. 2004-ben elnyerte a svéd zenei Polar-díjat és életművéért a Frankfurti Zenedíjat is.