További Klassz cikkek
Magyarországon, magyar nyelven is keringeni kezdett az a Gabriel García Marquez Nobel-díjas kolumbiai írónak tulajdonított levél, melyben érzelgősen búcsúzik az élettől. Egy gyors Google-keresés azonnal megmutatja, hogy igen sokan valódinak fogadták el az írást, és fórumokba, blogokba postolták, természetesen azon túl, hogy minden bizonnyal továbbküldték az ismerőseiknek is. Alább olvasható a szöveg:
Gabriel García Márquez egészségi okokból visszavonult a nyilvánosságtól (nyirokrákja van). Úgy tűnik, egyre súlyosabb. Búcsúlevelet küldött barátainak, ez az internet segítségével is terjed. Ajánlom, hogy olvassátok el az utóbbi idők legzseniálisabb latin-amerikai elméjének igazán megható írását.
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogyjóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól ero"t és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.
A keresésből az is kiderül, hogy a kiváló Urban Legends weboldalhoz hetekkel ezelőtt eljutott a külföldön már öt éve keringő email, bár ők is értetlenül állnak azelőtt, hogy miért pont most fordították azt magyarra.
A Museum of Hoaxes weboldal összefoglalója szerint az eredetileg versformában íródott szöveg a La Republica című perui lapban jelent meg La marioneta, vagyis A bábu címmel 2000 május 29-én, amikor nyirokrákkal kezelték García Marquezt. Ezután számos újság átvette a verset, a mexikói La Cronica például Gabriel García Marquez az élethez dalol szalagcímmel jelent meg másnap.
Don Mofles
A verset számos rádióműsorban beolvasták, és az interneten is terjedni kezdett, lelkes irodalombarátok később angolra, majd más nyelvekre, így csekély öt éves késéssel magyarra is lefordították. Mindezt annak ellenére, hogy az első megjelenés után szinte azonnal kiderült, hogy a verset egy Johnny Welch nevű mexikói hasbeszélő írta Don Mofles nevű bábujához, csak az újság szerkesztésekor véletlenül kicserélték a nevet Marquezére. Welch később egy rádióinterjúban elmondta, hogy ő ugyan nem nagy író, de azért csalódott amiatt, hogy írt valamit, amiért nem kap elismerést.
Marquez eleinte nem nyilatkozott a verssel kapcsolatban, de később, 2000 decemberében, az Associated Pressnek ezt mondta: "Az egyetlen dolog, ami miatt aggódom, hogy azzal a szégyennel kell meghalnom, hogy az emberek azt hiszik, én írtam ezt az ízléstelenséget. Nemrég olvastam, és meglepett, hogy a legtöbb olvasóm elhitte, hogy én írtam." Az írónak egyébként a vers közlésének hetében megjelent egy saját esszéje is Elian Gonzalesről, a hatéves kubai menekültről, aki egyedüliként élt túl egy hajótörést, mikor anyjával megpróbált Kubából az Egyesült Államokba szökni.
Mint az Urban Legends is felhívja rá a figyelmet, a magyar változat érdekessége, hogy meglehetősen eltér az eredetitől (egy angol fordítás itt olvasható), ugyanis amellett, hogy a készítő kihagyott egy szakaszt, hozzá is írt a szöveghez.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
