Fénymezők a Városháza téren

2005.10.08. 15:30
Multikulturális fesztivál lesz október 14-16. között a Deák tér melletti lebontott bazársor helyén. Az eddig elzárt területen a legérdekesebb eseménynek Berkes Dóra és Kozma Péter fényfestése ígérkezik. Három éjszakán keresztül változtatják át a puszta házfalakat és a teret egy óriási műalkotássá. A művészek már dolgoztak együtt korábban a Millenáris Park és az Erzsébet híd fényfestésén is.

A szervezők szerint a fesztivál célja a különböző kultúrák bemutatása. Ahogy Suba János a Supergroup Kft. ügyvezetője az Indexnek mondta: "A cél az, hogy a világ legszebb terét varázsoljuk Budapestre, és ez a szépség akkor valósul meg, ha az a tér minél sokszínűbb. Céljaink itt találkoztak az SZDSZ vállalt nézeteivel. Ezért támogat minket a liberális párt." A fesztivál összköltsége 10 millió forint, ennek körülbelül a felét adják a szabad demokraták, akiknek jövő héten indul a "Liberális hét" című, kampányszagú programsorozata.

Látványos kortárs művészet

A fényfestészet egyszerre képzőművészet, és előadó művészet, keveredése az üvegfestészetnek és a vetítési technikáknak. A kortárs művészek Fénymezők címmel mutatják be alkotásukat. A Városháza tér egy 100 × 140 méteres belső udvart alkot. A 410 méteres frontális falfelület mellett ez a tér is a Fénymezők részét fogja alkotni. A látogatók belesétálnak a fénykompozícióba és részeivé válnak.

A fesztiválon az érdeklődők találkozhatnak a Magyarországon élő kisebbségek és nemzetiségek zenéjével és konyhájával is - tudtuk meg a szervező cégtől. A kulináris programok pénteken 14 órától éjfélig, szombaton 15 órától éjfélig, az utolsó nap pedig délután 3-tól este 10 óráig tartanak. Bárok is lesznek, amik az első két napon hajnali 6 óráig várnak mindenkit, vasárnap viszont éjfélkor bezárnak.

Étvágygerjesztő

A közel-keleti konyhánál ehetünk gyrost pitában és tányéron, falafelt, görög salátát, görög húst és bahlavát. Belekóstolhatunk az indiai-thai konyhába is, lesz tandori kemencében sült kenyér, zöldségek, húsok joghurtos szószban és válogatott grilltálak. A leglátványosabb egészen biztosan a balkáni konyha lesz, ott ugyanis egészben sült malac is készül. Ehetünk még faszénen sült dél-amerikai ételkülönlegességeket, és természetesen magyar ételeket is, mint például töltött káposztát, kolbászt, kenyérlángost, gulyáslevest és csülköt.

Minden nap este 6 órától lesznek a zenei programok. Szombaton van a legtöbb fellépő, köztük Torres Dani, Palotai, a Besh O Drom, a Gimmeshot Crew és a Pannonia All Stars Ska Sound System. A programok ingyenesek.