Bármit megadott volna Munkácsyért

2004.06.15. 16:02
A világ legnagyobb aukciós házának londoni központjában XIX-XX. századi magyar, német, osztrák, cseh és lengyel mesterek művei kerültek kalapács alá. Munkácsy "A pataknál" című képét a kikiáltási ár hatszorosáért vitte el a titokzatos magyar gyűjtő. Több festőnk képeire viszont nem érkezett ajánlat.
A Sotheby's előzetesen kiadott londoni árbecslése szerint a magyar művészek alkotásai közül Munkácsy Mihály "A pataknál" című képe volt a legígéretesebb; a cég 120-180 ezer font (45-68 millió forint) bevételt várt az alkotás licitjétől.

Az 1885-ben festett kép keddi kikiáltási ára 85 ezer font volt, amely a licit során gyorsan felment 100 ezer, majd 200 ezer font fölé. A csaknem negyedórás küzdelem végén már csak egy helyszíni, és egy telefonos licitáló ígért folyamatosan egymásra, először 10 ezer, majd 5 ezer fontonként emelve az ajánlatokat. A kalapács végül 525 ezer fontnál (200 millió forintnál) csapott le, a teremben ülő licitáló utolsó ajánlatára. A leütési árat megfejelő cégjutalékkal együtt a bruttó ár több mint 590 ezer font.

Bármit megadott volna

A sikeres licitáló az MTI-nek név nélkül, magyar nyelven azt mondta: nem magának, hanem megbízójának vette a képet. Nem volt hajlandó elárulni részleteket sem magáról, sem megbízójáról, azon kívül, hogy ez utóbbi is magyar. Arra a kérdésre, hogy megbízója megszabott-e felső árhatárt, az illető nemmel válaszolt.

A Sotheby's legutóbb éppen egy éve, tavaly június elején rendezett hasonló aukciót a kor közép-európai, köztük magyar alkotóinak műveiből Londonban. Azon az aukción egy Munkácsy-kép valamivel több mint 106 ezer fontért kelt el a 80 ezer fontos előzetes felső becslés helyett. A keddi árverésen ugyancsak jelentős összegért adták el Benczúr Gyula "Nyári piknik" című képét, amelynek licitje - 48 ezer fontról indulva - 140 ezer fontnál állt meg.

Vegyes a kép

A meghirdetett magyar gyűjteményből elkelt még egyebek mellett Szőnyi István "A Dunakanyar látképe Zebegénynél" című alkotása, amelynek leütési ára a 6500 fontos kikiáltási árról 22 ezer fontra ment fel. Berény Róbert "Hátradőlő nő portréja" című műve azonban, amely 30-50 ezer fontos előzetes árbecsléssel szerepelt a Sotheby's tájékoztatójában, eladatlan maradt, csakúgy, mint Vaszary János, Orbán Dezső és Iványi-Grünwald Béla néhány alkotása.

Kieselbach Tamás, a budapesti Kieselbach galéria jelenlévő tulajdonosa a magyar alkotások szempontjából "vegyes sikernek" nevezte a keddi londoni Sotheby's-aukciót. A szakértő a Munkácsy- és a Benczúr-kép árverési sikerére utalva azt mondta: nemzetközi piacon ezek az első magas árak magyar képekért.