Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Klassz cikkek
Márta István marketingfogásnak használta a kapolcsi fesztivál elmaradását lebegtető nyilatkozatait. A csütörtöki sajtótájékoztatón egyrészről ugyanis bejelentette, idén elmarad a 20. Művészetek Völgye fesztivál, amit csak jövőre rendeznek meg. Helyette lesz viszont Bűvészetek Völgye, amit ugyanott tartanak, ahol a Művészetek Völgyét, és a programja is egyezik azzal, amit nem rendeznek meg. Így csak a név jelenti a különbséget.
Idén nyáron tehát a Bűvészetek Völgyébe, azaz a Valley of Magic elnevezésű rendezvényre várják majd a közönséget - jelentette be Márta István, a kulturális rendezvény főigazgatója.
A Művészetek Völgye most a finanszírozás bizonytalansága miatt marad el - magyarázta Márta István. Mint mondta, az állami résztámogatások volumenének ismerete nélkül lehetetlen a szponzorokkal tárgyalni és érdemi szerződéseket kötni, lehetetlen a fesztivál nagyságát, költségvetését megtervezni, ezek hiányában pedig képtelenség lekötni a művészeket és a fesztivált kiszolgáló infrastruktúrát.
A július végétől augusztus elejéig tartó Bűvészetek Völgye "egy bűbájos fesztivál, egy gigacsiga fesztivál lesz" - fogalmazott a fesztivál főigazgatója. A szóviccekkel megtámogatott bejelentés igazolta korábbi gyanúnkat, miszerint a drámai hír csak reklámfogás volt. Márta István ugyanis szinte minden évben bejelenti, hogy fesztiválja az állam fukarkodása miatt elmarad. Mire a kulturális minisztérium vagy a Meh rendkívüli segélyben részesítik a rendezvényt.
Az idei rémhírt Márta azzal magyarázta, hogy míg a fesztivál tavalyi költségvetése 240 millió forint volt, és ennek 32 százalékát fedezték állami támogatásból, idén egyetlen forintnyi állami támogatást sem kaptak. A hiányzó összeg pedig ellehetetlenítette a Művészetek Völgyét. "Lecsökkent a pályázatok száma, és az összegek is csökkentek" - mondta el Márta István az Indexnek. A pályázás nehézségeiről a Művészetek Völgye honlapjának fórumában Márta István azt írta, hogy az ÖTM és OKM idei pályázatai közt mindenki pályázhatott, kivéve a Balaton régió területén lévő rendezvényeket.
Völgykiáltvány
A sírás, zokogás, nyekegés és a spleen helyett merjünk újra nevetni!
Röhögjünk egy baromi nagyot és perlekedjünk vidáman, cinizmusmentesen a jelennel és a jövővel!
Az idén szabaduljunk meg a hagyományos Művészetek Völgye fesztivál összes nyűgétől, a kötelező elvárásoktól!
Legyen a Völgy interaktív!
Építsük együtt a művészek, művészcsoportok skrupulusoktól mentes kreativitására, ötleteire!
Annyi pénzből éppen annyit! Annyi amennyi!
Minél több közösségi történetet és történést!
Jártassuk az agyunkat ezerrel!
Művészeti, kulturális és zöld táborokat tucatjával!
Le a begyepesedett völgykonvenciókkal, ÉDES VÖLGYREVOLÚCIÓT és a Sédányt egészen Nagyvázsonyig!
Bűvöljük el magunkat, a közreműködőket, a közönséget és Márvány Gyulát!
Csináljunk együtt egy BŰBÁJOS fesztivált!
A csiga monnyonle a házáról!
A Bűvészetek Völgye nem baki, nem elírás, nem nátha és főleg nem pr-marketingfogás!
Most, hogy reneszánszba borul Magyarország (édes hazánk), középkorú Völgyünk sem akar a sötét középkorban ragadni! Reneszánsz morzsát nekünk is!
Engedjük ki a politika szellemét a petpalackokból, minden faluba Hajde-parkot!
Legyen a jelszónk a KÖLCSAK! (Költségtakarékosság)
A bűvészetek zöldjei (!?) telepítsenek minden faluba rossz szellemeket űző mágiarakásokat vanília sodrókkal !
Völgyfutár helyett TÖLGYFUTÁRT! Naszály helyett Maszájt!
A Völgyet szidni szabad, de senkinek sem kötelező a völgylégyott!
Völgytérkép helyett kölcsak ÉR-KÉPET!
Cirkuszoljunk bátran majd_a cirkuszsátorban ! Éljen a MACIVA!
Hajrá Völgy, hajrá Völgyesek!
Rendezzünk félnótás-versenyt!
A kölcsak miatt zárjuk be az 50 kiállítóhelység felét! 25 virtuális tárlatot a kapolcs.hu-ra! 25 helységben tematikus kiállítást, téma a ZAB! (zabpehely, zabkása, zabhegyező, zabszem ott, zabosnak lenni, zabla, zabálás, zabliszt, zabrálás, zabvetés, zabigyerek_)
Rendezzük végre fejlesztési adósságainkat: hajókikötőt Kapolcsnak, metrót Pulának, légikikötőt Öcsnek, szputnyikot Dörögdnek!
Játsszuk el John Cage: 4'33" és Erik Satie: Vexations című zongoradarabjait!
Adjuk elő J. S. Bach "Paraszt" - és "Vadász" - kantátáját, W. A. Mozart "Falusi muzsikusait" és dobókocka darabját! (Úgy emlékszem, ez egy menüett.)
Opcionális jegyeket és családi belépőket! Legyen kilépő is!
Le az illegális völgyzöldhatárt átlépőkkel! Völgypellengért Apátiba!
Az alkotó szellem számára biztosítsuk a Bűvölődési Házakat!
Foglaljuk el magunk!