Ötágú koton és az agresszivitás

Ha lesz jövőre is Pont:Itt:Most nevű köztéri szoborkiállítás, akkor én egy elefántméretű, esőálló műszőrmével borított bernáthegyi kutya szobrát delegálnám, amelynek nyakában tábla lógna azzal a szöveggel: "Emberek, egyszerűen azért vagyok itt, hogy gondolkozzatok, vagy legalább röhögjetek!".

A tavaly indult projekt ugyanis hiába tűzte ki célul, hogy rendezőelvét - a nyugat-balkáni szokásoktól eltérően - nem a kegyelet-tiszteletadás-politikai jelállítás adja. A járókelők többsége nem lelkesedett a turulmadarak és államférfiak helyett kreatív ötletekre koncentráló alkotásokért. Megfigyelésünk szerint az emberek vagy észre sem vették az Őszi fesztivál idejére kiállított szobrokat, vagy az adóforintok elherdálásáról dohogtak.

A jelenségben egyébként az az érdekes, hogy a pályamunkákat éppen azért valósították meg szerényebb méretben és olcsóbb anyagokból, mert idén sem támogatták szponzorok az eseményt. Így a fesztivál büdzséjének korlátozott mennyiségű adóforintjaiból készítették el a hét nyertes alkotást.

A progresszív köztéri szobrok esetében lényeges, hogy kapcsolatba lépjenek az emberekkel, hogy ötletesek legyenek és reflektáljanak a környezetükre is. Az viszont nem, hogy a lehető legolcsóbb anyagból készüljenek, aminek következtében végül is jó ötletek véreztek el a takarékos kivitelezésen.

Megvilágosító tábla

Igazán erős mű akkor született, amikor a jó koncepció kis anyagigénnyel találkozott, mint például Sugár János zseniális munkájában.

A Képzőművészeti egyetem intermédia tanszékén tanító művész a közlekedési táblák rendszerét hackelte meg. A Gellért téren áthajtó autós a megfelelő sávba irányító jeleket figyelve szembesülhet a táblával, amely egyszerűen annyit közöl, "elnézést". Mire képzeletbeli autósunk lassít, az út közepén kiszáll a kocsijából, és ábrándos tekintettel elindul a Budai hegyek irányába, miközben a rádióból egy REM-szám szól egyre halkabban.

Ötágú koton

Másik kedvencünk, a Moszkva téri, hatalmas munkáskesztyű a klasszikus köztéri szobor vonalát viszi, amikor a hely egy közismert vonásának állít emléket. Mégis radikálisan szakít a hagyományokkal, mert olyan dolgot örökít meg, ami ugyan rányomja bélyegét a helyre és a korra, de hivatalosan nem létezik, így szobrot sem állítanak neki. Jelen esetben a tér feketemunka-piacáról van szó.

A műgyantából készült, embernyi kesztyűről azonban nem véletlenül asszociált egy öregúr műtős gumikesztyűre, egy még öregebb úr pedig ötágú óvszerre. Nyilván sokkal érthetőbb lett volna a mű, ha színesben készülhetett volna el, vagy részletesebben kidolgozzák.

Kultúrsokk

A szoborpályázat sikerdarabja egyértelműen a Blaha Lujza téri bokszzsák, legalábbis ha az interakciók számát nézzük. Az első darabot ugyanis a felállítás utáni második napra verték darabokra, ami valószínűleg nem lepte meg az alkotókat, látogatásomkor ugyanis már egy vadonatúj zsákot ütlegeltek a budapestiek.

Az interakció iránti vágy egyébként a Kálvin tér közönségében is benne van, így a két darab farkast ábrázoló munkát már nem vizsgálhattuk meg teljes egészében, mivel valaki letört egy nagyobb darabot az amúgy inkább játékos, mint tettlegességre késztető alkotásból. Úgy tudjuk, a farkasok előtt két kezet ábrázoló, a fej helyét pedig szabadon hagyó torzó volt. Állítólag ha saját fejünket a megfelelő helyre illesztjük, jópofa szemszögből vehetjük szemügyre a kompozíciót. Hogy mindez mit jelent, nem tudjuk, egy házaspár szerint ugyanakkor az egészért valaki biztosan több milliót vágott zsebre.

Érdekes ötlet volt az aluljárók személytelenségének és az otthont jelképező szőnyegnek az összeeresztése is. Sajnos a Deák téren elhelyezett szőnyeg nem valódi volt, hanem csak egy műanyag fóliára nyomtatott minta. A legtöbben erről nyilván padlóra ragasztott hirdetésre asszociáltak, amit a városlakók agya viszont rutinból filterez. A munka tehát annyira észrevétlen maradt, hogy még megrongálni sem akarták.

Láthatatlan szobor

Érintetlen maradt a Ferenciek terének szobra is, a Michelangelo Pietáját idéző, de emberalakok nélküli posztamens. Nem láttam senkit, aki a művész koncepciója szerint elfoglalta volna Mária vagy Jézus helyét, aminek egyébként nem metafizikus vagy vallási, hanem humánetológiai okai vannak.

A Piéta című darabot ugyanis a hajléktalanok pihenőhelyeként használatos beugróba helyezték el, amit a városlakók úgy kerülnek, mintha a hajléktalanság fertőző lenne. A hajléktalanok viszont - a bajok elkerülése végett - nem szívesen közelednek szokatlan dolgokhoz. A dús drapériát mintázó formák és a mögötte alvók mindenesetre szívszorító kompozíciót alkottak így is.

Az érinthetetlenek után az Oktogonon végül a láthatatlannal is találkoztam. A mű megpillantásához ugyanis a mobiltelefonom azon menüpontjait kellett volna használnom, amelyeknek még a közelébe sem szoktam navigálni, a technológiai zsákutcáktól való irtózásom miatt. Azt mindenesetre megállapítottam, hogy ez az alkotás lesz az egyetlen, amely biztosan nem zavar senkit. Csöndben van, láthatatlan és még szaga sincs. Bajt nem okozhat. Gondolni sem kell rá.

A kiállítás megtekinthető: 2005. október 14. - november 25.
Alkotók: Jófejű István, Kiss Miklós, Kovách Gergő, Oláh Katalin, Oláh Mátyás, Sugár János, Tukora Balázs