Szomorú punkok Bécsben

Az, hogy a punkkal a decens, kávéillatú Bécs egyik neves múzeuma foglalkozik, egy olyan országban, ahol kihágások legfeljebb a szomszédok zavarása nélkül, magánpincékben és családtagok bevonásával történhetnek, jól jelzi: a punkkal érdemes foglalkozni. A punk ugyanis meghalt, kimúlt, a teteme már csak nem is büdös, nem kell bottal piszkálni. Nyugodtan kézbe vehetjük, csak gumikesztyűben persze, de forgathatjuk, elemezhetjük célkitűzéseit, eredményeit, világképét, esztétikáját.

A Kunsthalle kiállítása mindezek ellenére nem egy steril kiállítás. A magas, félhomályos termek inkább külvárosi, kipofozott gyárépületben rendezett underground galériára emlékeztetnek. A villogó képernyők, falra tűzött koncertplakátok, fotók, kattogó zajzene, szemétből összerótt installációk gyorsan feledtetik, hogy az imént még caffe macchiatót fogyasztottunk a múzeumi negyed vidám és jól nevelt közönségének társaságában.

Klausztrofóbia és szabadság

Belépve Arturo Vega Andy Warhol-stílusú horogkeresztes festményeibe botlunk (bár már közhely, leírjuk: a punkok polgárpukkasztásból, és nem ideológiai okokból használták a náci jelképeket). Láthatjuk Salomé homoerotikus aktját és Lynda Benglis nagy botrányt kavart feminista művét, a művésznőt műfarokkal ábrázoló fotót, amit hirdetésként adott fel művészeti magazinokban, tiltakozásul a kor férfiközpontúsága ellen.

A kiállításra azonban mégsem a hagyományos képzőművészet a jellemző. Nagyobb hangsúlyt kapnak a dokumentum jellegű munkák. Kiállították például Jamie Reid híres montázsát, a biztosítótűvel átszúrt ajkú királynőt és azokat a munkáit, amelyek a Sex Pistols lemezborítóiról váltak világhírűvé, vagy a világnézeti kérdéseket feszegető Ramones-számról elnevezett Sniffin' Glue fanzine példányait.

Mapplethorpe a kissé egzaltált állapotban elkapott Patti Smith-ről készített fotósorozatot, Johnny Rozsa pedig a szcéna jellemző arcairól, például Boy George-ról készített portrékat.

A kiállítás legfontosabb munkája mégsem ezekhez a közismert nevekhez köthető. Többet mondanak a jelenségről Marc Morristoe polaroid képei. A spontán felvételeken a fogalt házakban heverésző, a lepattant bérlakásokban bulizó és a melegbárokban pózoló szubkultúra jelenik meg. A lényeghez hozzátartozik, hogy a helyszínek és a személyek ismeretlenek. A művész, Boston első punkja ugyanis még azelőtt meghalt, hogy valaki katalogizálni akarta volna a több ezernyi fényképet. Az eksztatikus, melankolikus vagy elgyötört pillantásokból egy parázsló, izgalmas, de hamar szétrobbant világ szilánkjai sejlenek fel. A neveket, helyszíneket, élettörténeteket már soha nem ismerhetjük meg, csak az sejthető, hogy az undergroundban akkoriban szabadon és viharos sebességgel történtek a dolgok.

A mozgalmat elindító válság, azaz a berlini hidegháborús klausztrofóbia, az angliai munkanélküliség tetőzése, a külvárosi reménytelenség, Amerikában pedig a Vietnám-sokk ugyanis nem csupán krízist okozott. A társadalmi és kulturális formák kiüresedése miatt rövid időre feltárult a mindenhatónak beállított rendszer esetlegessége, átmenetisége és csináltsága. Ebben az űrben, a külvárosokban, foglalt házakban, a hivatalos kultúra által nem jegyzett klubokban megvalósulhatott a mindent tagadó szabadság.

Ekkoriban a képzőművészek nem galériákat nyitottak, hanem underground klubokat, nem művészeti mozgalmat alapítottak, hanem együttest. Ha alkottak, akkor azt leginkább nem vászonra tették, hanem házfalra, mint a New York-i utcákra árnyékembereket festő Richard Hambleton, vagy a patkánymotívumot stencilező Christy Rupp.

A résztvevők persze érezték, hogy átmeneti állapotról van szó. A gyorsan összedobott videómunkák, a fotók, a szemétből szerkesztett insatllációk, sőt, maguk a zenei produkciók is inkább dokumentumok voltak, amik nem az alkotás célját jelentették, hanem a melléktermékét. Az alkotás maga a polgári értékrendet és annak hazugságait elutasító élet volt, klubokban, koncerteken, squatokban, bandázásban. Amit a Kunsthalle termeiben összeszedhettek, éppen ezért nem lehetett más mint szomorú vagy nosztalgikus jegyzetek a népszerű pólófelirat ellenére is hamar kifulladó punkról.