A borbélyüzlet állatkertje

Roskó Gábor az az arc, aki Roskó Gábor állatkertje cím alatt jelenteti meg grafikáit az ÉS-ben, minden héten egyet. Egy vékony tussal rajzolt képet, általában valamilyen antropomorfizált állatról, fölötte elemista kalligráfiával egymondatnyi szöveg. Az állatok, naiv perspektívában rajzolt róka, elefánt vagy nyuszi egy borbélyműhely miliőjében tesznek-vesznek: kávét isznak, hajat vágnak, borotválásra várnak, megható együgyűséggel merevednek valamelyik tipikus szerep pózába. A szépírással melléjük kanyarított mondat a rajz stílusához igazodva szimpla, valami falvédő bölcsesség, mint hogy "Büszkén vállalom, hogy vendég és vendég közt nem teszek különbséget", esetleg "Istenem, mi lesz velünk, ha nem tudják megállítani ezt a járványt?".

Grafika és szöveg együtt azonban furcsa elegyet alkot, két közhelyes bugyutaság együtt, mint két mínusz szám szorzata, pozitívba vált: a nézőt megérinti egy kisstílű, ugyanakkor esendő világ. Ami valahonnan ismerős is, igen, ha jobban megnézzük, a részletek rendben vannak a képen, a csap mellett ott a fésű és aprólékosan megrajzolt a fodrászszék fejtámlája is, ahogy a szöveg betűinek egymásutánisága is megfelel a szabályoknak: csak távolról, összhatásában látszik a borbélyüzlet-univerzum elnagyoltsága. Ahogy mondtam, ismerős ez a világ, ha az ember felnéz a képről, mosolyognia kell azon, ami addig bosszantotta. De nem kell ezt túlmagyarázni, a képek hatását úgy sem helyettesíti más, mint a tapasztalat.

És sohasem lehetünk nyugodtak, hogy vajon tényleg megtettünk-e mindent?

Tapasztalatra pedig most könnyen szert tehetünk, mert Roskó Gábor, kiállításával ledöntötte a heti megjelenés által emelt falakat, ami olyan gesztus, mint mikor az állatkertből szafariparkot csinálnak. A képeken túl egyébként már magáért a galériáért is megéri elmenni. A nyolcker bohémnegyedévé lazuló Krúdy Gyula utca szomszédságában, egy lepattant bérház legfelső emeletén található K. Bazovsky Ház nevezetű galéria első pillantásra olyan, mintha a magas mennyezetű szobákat csak a tárlat kedvéért ürítették volna ki. Ottjártamkor éppen kiállításmegnyitó zajlott, úgyhogy az egész még egy intenzív házibuli-hangulattal is meg volt toldva, szinte kerestem az összetekert szőnyeget az ajtó mögé állítva.

A megnyitó főszereplője a nyolcvanas évek alternatív zenei életének kiemelkedő alakja, Víg Mihály volt, aki gitáron játszott saját feldolgozású cigánydalokat. Alighanem a zajongó közönség okán hamar abbahagyta a zenélést, - úgyhogy csak otthon, a helyszínen szerzett repi-CD birtokában kísérelhettem meg fényt deríteni arra, mi lehetett a két művész összehozásának apropója.

Én a magam részéről a szeretetet választottam. És nem is bántam meg egyáltalán.

Víg Mihályról a Balaton és Trabant együtteseken túl azt is érdemes tudni, hogy ő írta mind a négy jelentős Tarr Béla-film zenéjét. Már Tarr rendezői precizitásának ismeretében is nyilvánvaló, hogy munkái többek funkcionális dallamoknál. A repetitív zongoraalapon bóklászó szaxofon hangja és a szomorkás tangók megismertetik a hallgatót a lét eredendő fájdalmának érzésével, amit alapesetben csak akkor érhet el az ember, ha például hosszú ideig mellőzött zenész a nyolcvanas évek Magyarországán. A lemez hetvenpercnyi anyaga annyira egységes, annyira azonos hangulatú, mintha az első és az utolsó szám születése között nem telt volna el tizenhét esztendő. Nincs itt szó másról, Víg mélyen megélt, személyes tapasztalatait fogalmazta zenébe.

Ilyen erős puritánság és szuggesztivitás után hajlamosak vagyunk elhinni: bizonyos magasságból az élet olyan, mint mikor odakinn köd van, az ember pedig az ablaknál bambulva azt érzi meg, hogy minden egyes pillanata lépés a nemlét felé.

Az energia, mint egy finom rezgés, eljut az ujjbegyeimhez, így adom át a világűr üzenetét.

A lemez egy személyes univerzumot tár fel, olyat, mint Roskóé, csak más előjellel. Ez volna a kapcsolat a kiállító és a megnyitó művész közt? Vagy egyszerűen csak jóban vannak, Gábor elhívta Misit, gitározzon kicsit, ha már ott az a sok ember?

Nem tudom, de a hangfalaimból most is a Valjuska című szám szól - szeretem ezt a zenét.

A kiállítás megtekinthető: K. Bazovsky Ház, IX. Horánszky u. 13, II. emelet Május 18-ig, A galéria rugalmas munkabeosztása miatt látogatás előtt érdemes időpontot egyeztetni a 06 1 267 4491 vagy a 06 30 9750 567 számokon.

Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez, Bahia 2001