Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Klassz cikkek
Az Elfújta a szél harmadik helyezése zavarbaejtő, bár ha az előző feladványnál a nőgyűlöletet gyanúsítottuk, akkor itt fojtott generációs szembenállás lehet a háttérben, ezt a könyvet és filmet ugyanis mindenkinek csak az anyukája szereti. Igaz, ettől még nem kell egyenesen utálni, de úgy látszik, lehet.
Az igazán szép az, hogy negyedik helyen végzett a Sorstalanság. Erre szavaztak a legtöbben, tehát egyesek csak azért nyitották ki az Indexet, talán vissza-visszatérve, hogy jól odaikszeljenek az idegenszívű, csúnya Kertész Imrének, a Nobel-díjasnak, aki nem ad nekünk abból a sok pénzből. Aligha tévedünk, ha feltételezzük, a tisztelt szavazók zöme ezúttal se tudta, miről is szavaz. De legalább ismét kiderült, jól működik az online antiszemita community, megy az ímél a turánkukacra, irodalomkedvelő magyar felpislant a pálinkából, bajuszt pödör, és jól odapöttyint a fukar zsidónak, és vele együtt az IMF-nek meg a komenistáknak is. Elolvasni meg sose fogja, de nem is neki való.
|
Ugrunk egyet a listán, mert ide tartozik Wass Albert hetedik helyezése is; bár lényegesen kevesebben mondtak róla bármilyen véleményt, de megint csak okunk van feltenni, hogy ők sem olvasták az inkriminált művet. Ez a jó Kertész Imrében és Wass Albertben, hogy nem is kell őket olvasni, anélkül is meg van mondva róluk, hogy a) szemét zsidó; b) rohatt náci.
Az ötödik helyre került az a könyv, amelynek jelöléséért olvasók százai írtak levelet, színpompás szóképekben festve le, mennyire olcsón úszta meg Zrínyi azzal a vadkannal. A Szigeti veszedelemmel ugye pont az a baj - a fentiekkel ellentétben -, hogy azt viszont muszáj elolvasni, legalább a rövidített kiadást, merthogy kötelező olvasmány. Zrínyi Miklós se nem zsidó, se nem borult agyú székely, de még csak nem is szingli nő, úgyhogy itt végre vegytisztán arról van szó, hogy a könyvét nem bírták elviselni az olvasók.
Dan Brown modern babonagyűjteménye, lám, még itt is csak egy gyönge hatodik helyet kapott, pedig már tekintélyes irodalma van annak, milyen ócska fércmű. Kármán József tákolmánya, a Fanni hagyományai azonban a befektetett munkához képest előkelő nyolcadik helyezést ért el - persze ehhez is az kellett, hogy feladják kötelező olvasmánynak.
Kilencedik, utolsó előtti Hoffmann Arany virágcserepe, holott a jelölések arra utaltak, akár első is lehet. Érdekes, hogy ez a könnyed LSD-látomás ilyen felháborodást csalt ki a nagyközönségből, de hát a magyar hordák nyilván a Bika jegyében rohanták le a Kárpát-medencét, ezért nem vevők a szabad asszociációkra és a szárnyaló hallucinációra. A tizedik helyen végül, talán hasonló okokból, Goethe Werthere sírdogál, ami arra még éppen elegendő, hogy ismét felhívjuk a figyelmet erre az idegesítően torz romantikus nyálcsomóra, valamint arra, hogy Goethe ennél csak sokkal jobbakat írt, és azokat melegen ajánljuk.
Amit pedig egyszerűen nem lehet, vagy legalábbis nem ajánlatos utálni ebben az országban, az a Micimackó. Tény, hogy a könyvben Micimackó egyszer sem szart.
Ami ezen kívül nem ajánlatos: könyveket versenyeztetni egymással, ennek örvendezni, aztán meg felháborodni azon, hogy ha a legjobb könyvet keressük, akkor logikusan megtaláljuk a nem annyira jót is. Aztán a viszonylag gyöngét, majd az elég ócskát, és végül íme: A Nagy Szar.