Szaxofonsikolyok és bivalydübörgés

2000.06.12. 10:43
A legendás Bell Atlantic jazzfesztivál a legnagyobb méretű és legdinamikusabb műsorú dzsembori a világon, melyen a jazz legnagyobbjai, legfiatalabbjai, legfrissebjei és legkreatívabbjai gerjesztették hangjaikat. A világ vezető jazz-zenészei közül elég megemlíteni Ornette Coleman-t, Max Roach-ot vagy Cecil Taylor-t, valamint a nemrégen elhunyt Lester Bowie emléke előtt tisztelgő Art Ensemble of Chicago-t. A New Orleans-i funk-ot a Neville Brothers, a Funky Meters, Dr. John, Galactic és a Sex Mob képviselte.
Megnyílnak előtte a világ jazz-klubjainak kapui
1988-ban, amikor New York-ban már úgy tűnt, hogy lankadni kezd a jazz lendülete mivel a zenészek egyre inkább kiszorultak Manhattan-ből, ahol az egyre fokozódó rendőri fegyelem következményeképpen a legtöbb hely, ahol a jazz meghúzhatta magát a kommersz szórakoztatás gyilkoló szerepét elkerülve bezárt, nos, akkor Dél-Manhattan-ben, a világ két legmagasabb ikerépülete a World Trade Center mögötti kis sötét hangulatos utcák egyikében, a Leonard Street-ben Michael Dorf, a nagy jazz-rajongó megalapította klubját, a Knitting Factory-t, melyben évente 365 estén át lehettek koncertek. A hely a Wisconsin-ből származó szervezőnek igényes nyíltságával és lelkes kriticizmusával hamarosan az avangárd jazz-zenészek kedvenc találkozóhelyévé nőtte ki magát.

Ami a klasszikus jazz korszakában a Harlem-i Apollo színház volt, az lett a legújabb korban a Knitting Factory. Az a hely, ahol minden zenésznek koncertjével a legnagyobb vizsgáját kell letennie: ha fellépése megbukik, befejezheti pályáját örökre, ha viszont jól szerepel, rendszeres fellépővé válhat, s megnyílnak előtte a világ jazz-klubjainak kapui.

Ez a mindenfajta igényes művészeti megnyilvánulásra nyílt művészközpont vált az eltökélt vezető jazz- és kísérleti zenészek, valamint a multimédia művészek kedvenc találkozó- és fellépőhelyévé, pont olyanná, amilyet műhelyüknek és klubjuknak a művészek elképzeltek.

A szaxofon elő királya - Ornette Coleman
A Knit néhány éven belül a zenekedvelőknek és zenekritikusoknak is egy új nemzedékét nevelte fel, melynek tagjai már a világ szinte valamennyi táján fellelhetők, s ezáltal a jazz új korszaka vette kezdetét. A régebbi stílusok ,,posztjai", a be-bop nagyjai úgy mint a rögtönzött zene merész képviselői, a minőségi jazz-rock, az egzotikus népzenékkel szervülő jazz stílusai (Thomas Chapin, John Zorn, Bobby Previte, Wayne Horvitz, Jazz Passengers, Curlew) váltak a ,,belvárosi" klubra jellemzővé s nemzetközileg is közkedveltté.

A klub tulajdonosa, amellett, hogy büszke volt arra, hogy részt vehet egy új korszakalkotó jelenségben, arra az ötletre jutott, hogy a nyáron odalátogató, arra utazó számos zenész részvételével egy fesztivált indíthatna útjára azokkal, akik addig hiányoztak műsorából: a New York-on kívüli zenészekkel. A sokszor saját költségükön utazó zenészek gerjesztette nagyszerű hangulat egyre nagyobb számúvá dagasztotta a közönséget, s emellett nem kényszerítette a klubot stílusának megváltoztatására. Az egyébként kevés megfelelő megnyilvánulási lehetőséggel rendelkező zenészek itt végre a figyelem középpontjába kerülhettek.

Az első próbálkozást követően a What Is Jazz? fesztivál jelentős támogatást kapott a Heineken-től 1997-ben, a következő évben a Texaco-tól, míg végül az vezető telefontársaság, a Bell Atlantic vált főszponzorává a dübörgő éjszakáknak. A támogatással a fesztivál eredeti elképzelését valósíthatta meg, azt, hogy a népszerű művészek műsorát a kísérletezők fellépéseivel bővítse. A rock'n'blues-tól a funk-on át a soul-jazz-ig és Ravi Shankar szitárjátékáig valamennyi hatással lehetett a klasszikus jazz előadóira s a jazz általános gazdagodására. A Knitting Factory fesztiválja kiinduló pontja lett a rock, blues és world music rajongók a jazz gyönyörű világába történő beavatásának.

A mindössze 300 férőhelyes klubnak idén már világszerte népes néző- és hallgatótábora lett (kb. 300 000), mivel a nagysebességű DSL közvetítéseknek köszönhetően szinte valamennyi koncert követhető a neten, így a nézők is kapcsolatban lehetnek a jazz óriásaival. A 2000. évi Bell Atlantic fesztivál folytatva a What is Jazz ? hagyományokat továbblépett a zene és technológia eddigi határain, s a jazz ősi energiáit új kommunikációs eszközökkel és médiumokkal bővítette a korlátok megdöntése céljából.

Yoko Ono a Battery Parkban
Az idei fesztivál a legnagyobb méretű és legdinamkusabb műsorú fesztivál a világon, melyen a jazz legnagyobbjai, legfiatalabbjai, legfrissebjei és legkreatívabbjai gerjesztették hangjaikat. A világ vezető jazz-zenészei közül elég megemlíteni Ornette Coleman-t, Max Roach-ot vagy Cecil Taylor-t, valamint a nemrégen elhunyt Lester Bowie emléke előtt tisztelgő Art Ensemble of Chicago-t. A New Orleans-i funk-ot a Neville Brothers, a Funky Meters, Dr. John, Galactic és a Sex Mob képviselte, de bemutatkoztak a jazz vezető zeneszerzői is, mint pl. John Zorn, Bill Laswell vagy Charlie Haden. Emellett modern operát adott elő Steve Nieve és Muriel Teodori Elvis Costello szereplésével, valamint fellépett még az indiai sarod mester Ali Akbar Khan. A dél-amerikai zenéket a Los Lobos, a Los Van Van és Barbarito Torres szolgáltatta a Buena Vista Social Club-ból David Sanchez-zel. Fellépett még Chick Corea, Kenny Garrett, Yoko Ono és még több százan mások.

A Knitting Factory kis szinházépülete már természetesen nem volt képes ekkora műsort egymaga befogadni, habár a szervezők a bárban, az irodahelységekben, a pincehelységben is lehetővé tették a muzsikálást, így új helyszínek is képbe kerültek: a közeli Battery Park, a Times Square, a klasszikus jazz vezető klubja a Sweet Basil, az Angel Orensanz művészeti központ, a Century Plaza és mások.

A Bell Atlantic fesztivál bebizonyította azt, hogy az újabbkori időben is szükség van a jazz-re és bármilyen más jó zenére, valamint azt, hogy a műsor nyíltságával és sokoldalúságával egy ilyen nagyméretű nem-kommersz zenei rendezvényt akár egy kisebb társadalmi mozgalommá lehet duzzasztani a nagyszámú látogató nagy örömére.