A kedden véget ért színházi szemlén, amin első alkalommal adott otthont Debrecen, a zsűri négy kategóriában jutalmazta a résztvevőket: a fődíjon kívül a legjobb rendezésért, és a színpadi jelenlétért is kiosztottak elismerést, és egy különdíjat is átadtak.
A szemle fődíját elnyert Tünet Együttes Alibi című előadása a zsűri indoklása szerint komplex módon használta fel a különböző színházi és kommunikációs eszközök nyújtotta lehetőségeket, az alternativitás tiszta és természetes jelentését adva.
A legjobb rendezés díját Göttinger Pál kapta az "a.N.N.a." című előadás "invenciózus, elmélyült elemzésen nyugvó" rendezéséért. A színpadi jelenlétért járó díjat Deák Emese érdemelte ki, az Élőkép Társulat Végtelen című produkciójáért.
A zsűri a különdíjat - a Fővárosi Önkormányzat díját - Gergye Krisztián Társulatának adományozta, a Melankólia című előadás "nagy ívű zenei összeállításáért és kivitelezéséért, és a zene kiváló táncdramaturgiai alkalmazásáért".
A XIV. Alternatív Színházi Szemlét, amelynek célja, hogy összegyűjtse, bemutassa és díjazza az adott évben független színházi területen, különböző műfajokban született alkotásokat, szeptember 12. és 16. között rendezték meg a cívis városban.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
Rendhagyó beszámoló, név nélkül...
március 24., 06:22
- Kultúr
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Kultúr
Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve
A könyv négy évvel ezelőtti megjelenésekor éppen heves viták dúltak a szólásszabadság jogáról.
március 24., 10:53
- Kultúr
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné
Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.
tegnap, 21:04
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Kultúr
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
március 24., 12:01
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
A szerelemvonaton nincs fék, ismét rekordot döntött a Hogyan tudnék élni nélküled?
Megváltották a 750 ezredik jegyet a filmre.
március 24., 15:29
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Kultúr
Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül
Társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak.
március 24., 17:59
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41