Öngyilkos költők: a munkásság előrevetíti a tragédiát

2001.08.21. 10:33
A később öngyilkosságot elkövető különböző nemzetiségű költők verseinek szavaiból és szóhasználatából következtetni lehet életük szomorú végére - vélik amerikai kutatók. Számítógépes program segítségével a kutatók kilenc olyan költő verseinek szövegét elemezték, akik öngyilkosok lettek, valamint kilenc olyan poéta költeményeit, akik nem követtek el öngyilkosságot. Úgy találták, hogy az öngyilkosságra hajlamos költők olyan szavak felé vonzódtak, amelyek a másoktól való elkülönülést és az önmagunkkal való foglalkozást hangsúlyozták.
- Képesek vagyunk az emberek lelki egészségére következtetni a nyelvezetük alapján - hangsúlyozta James Pennebaker pszichológusprofesszor a Texasi Egyetemről, aki egy végzős egyetemista segítségével végezte el ezt a kutatást. Sokat árul el valakiről, a gondolkodásmódjáról, hogy milyen szavakat használ, legyenek azok akár jelentéktelennek tűnő kifejezések - tette hozzá a professzor.

Vlagyimir Majakovszkij
Az amerikai kutatók a később öngyilkosságot elkövető költők közül a következők műveit tanulmányozták: John Berryman (1914-1972), Hart Crane (1899-1932), Szergej Jeszenyin (1895-1925), Adam L. Gordon (1833-1870), Randall Jarrell (1914-1965), Vlagyimir Majakovszkij (1893-1930), Sylvia Plath (1932-1963), Sarah Teasdale (1884-1933) és Anne Sexton (1928-1974).

A verseket a lehető legalaposabban összehasonlították alkotójuk nemzetisége, korszaka, műveltsége és neme szerint. Amerikai, brit és orosz költőkről van szó. Az összehasonlított referencia-költőcsoportba a következőket sorolták be: Matthew Arnold (1822-1888), Denise Levertov (1923-1997), Robert Lowell (1917-1977), Oszip Mandelstam (1891-1938), Borisz Paszternak (1890-1960), Adrienne Rich (1929-) és Edna St. Vincent Millay (1892-1950).

A leendő öngyilkos költők sokszor használták az "én", "engem" és "enyém" szavakat és kevesebbszer a többes szám első személyének a kifejezéseit. Az önazonosság, az elszigetelődés és a másokhoz való kapcsolat a névmások használatában fejeződött ki - állapította meg Pennebaker professzor. A kulcsszó itt az "én". Az öngyilkosságra hajlamosak vagy a depressziósok nagyon gyakran használják az "én" szót, és ennek megfelelően csak ritkán utalnak más emberekre.

Az öngyilkosság felé haladó költők egyre kevesebbet használták a kommunikáció olyan szavait, mint a "megbeszélés", "megosztás" vagy "meghallgatás". A másik csoportban értelemszerűen éppen ellenkező volt a szóhasználati helyzet. Az öngyilkos költők gyakrabban említették a halállal kapcsolatos szavakat, a gyűlölet és a szeretet kifejezéseinek használata azonban nem tért el lényegesen a két költőcsoportnál.

Korábbi kutatások szerint az öngyilkosság jóval gyakoribb a költők között, mint más irodalmárok között vagy általában a lakosság körében, és a költők hajlanak a depresszióra. A kutatási eredményeket fel lehet használni a ma élő költők esetleges öngyilkosságának lingvisztikai előrejelzésére is. Ha valaki túl sokszor használja az "én" szót, még nem biztos, hogy öngyilkos lesz, de ennek a kockázata mindenképpen nagyobb - fejtette ki az amerikai professzor.