Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Klassz cikkek
A nemzet színészei - Avar István, Berek Kati, Bodrogi Gyula, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Király Levente, Komlós Juci, Máthé Erzsi, Psota Irén, Szabó Gyula és Törőcsik Mari - a korábbi alkalmakhoz hasonlóan ezúttal is a nyilvánosság teljes kizárásával ültek össze, hogy új tagot válasszanak a május 20-án elhunyt Raksányi Gellért helyére.
Tordy Géza
Karaktere romantikus és modern hősök megformálásban egyaránt jól érvényesül. Játékában jól érzékelhető a figurák belső feszültsége, a közvetlen érzelmi töltet, az indulatok olykor vad szenvedélye. Pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte. 1957-ben 2 évre Szegedre szerződött. 1959-től a Magyar Néphadsereg Színháza, illetve a Vígszínház tagja lett. 1963-1967 között a Madách Színház társulatának tagja volt. 1967-ben visszatért a Vígszínházba. 1982 óta tanít Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1985-től 1988-ig rendezője, majd 1988-tól 1990-ig főrendezője volt a veszprémi Petőfi Színháznak. 1992-ben a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője lett. 1995-től a Budapesti Kamaraszínház főrendezője volt. Díjai: Jászai Mari-díj - 1970, 1977 Érdemes művész - 1980 Kiváló művész - 1988 Kossuth-díj - 1991.
Bodrogi Gyula színművész elmondta, több jelölt neve is felmerült a választásnál, de végül egyhangúlag döntöttek Tordy Géza személye mellett. Garas Dezső arról számolt be, hogy a választás végére Haumann Péter és Tordy Géza maradt versenyben. Szabó Gyula megjegyezte: ő kardoskodott a legtovább egy másik jelölt mellett, akinek nevét nem árulta el, de mint hozzátette, a többiek meggyőzték. Megemlítette: "nüansznyi" különbséggel döntöttek a tagok végül Tordy Géza személye mellett.
Jordán Tamás közölte: Komlós Juci és Berek Kati nem voltak jelen a döntésnél, ők korábban már eljuttatták jelöltjük nevét, és a szerdai szavazás közben is egyeztettek velük telefonon.
"Nagyon-nagyon meg vagyok hatva és meg vagyok tisztelve. Köszönöm az életnek és a kollegáimnak, elsősorban a színésztársaimnak, mivel tőlük kaptam az elismerést" - mondta Tordy Géza. "Ez a betetőzése annak, amit díjban adott, amilyen örömökkel megtisztelt az élet. Ez a legszebb és legmagasabb elismerés egy ilyen vén embernek, mint amilyen most már én vagyok".
A nemzet színészei közül Tordy a legfiatalabb: "Alföldi Robi rendezte három éve a Micimackót egy csomó nagy színésszel, akik közül többen már nem élnek, többek között az én nagy-nagy barátom, Darvas Iván. Én voltam a legfiatalabb köztük, akkor 67 éves, nézegettem őket, akik közül sokat még gyerekként bámultam a színházban, aztán pályatársuk lettem, és akkor is, ugyanígy mint most, elcsodálkoztam azon, hogy én vagyok a legfiatalabb."
A Nemzet Színészei
A 2000-ben életre hívott nemzet színésze címet egyszerre 12 művész viselheti. A címet a kulturális miniszter egyetértésével a Nemzeti Színház adományozza annak, aki főszerepekben vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, 62. életévét betöltötte, illetve négy évtizedet a színészi pályán, vagy 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.
Az elismerést azzal a céllal hozták létre, hogy a nemzeti színjátszás élő művészei közül kitüntessék a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket elért személyiségeket. Az első alkalommal, 2000. augusztus 22-én Agárdy Gábor, Berek Kati, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Lukács Margit, Máthé Erzsi, Psota Irén, Raksányi Gellért, Sinkovits Imre és Törőcsik Mari kapta meg a címet. Sinkovits Imre helyét 2001-ben Avar István, Lukács Margitét 2002-ben Komlós Juci, Bessenyei Ferencét 2005-ben Zenthe Ferenc, Agárdy Gáborét 2006 elején Szabó Gyula töltötte be. 2006 szeptemberében Zenthe Ferenc helyére Király Leventét, 2007 nyarán pedig Darvas Iván helyére Bodrogi Gyulát választották meg.