Julianna, Lilla
1 °C
11 °C

Nagyüzemi sztárgyár a Király utcában

2007.11.12. 10:43
Üzletileg és művészetileg is zavarba ejtő vállalkozás indult be egy hatalmas és frissen felújított Király utcai ház minden emeletén, pincéjében és a tetőtérben. A dizájnbútorok eladásával karriert csináló Vincze Miklós saját tervei alapján átépíttette a házat, ahol multiknak szervez céges rendezvényeket, irodákat ad ki és drága bútorokkal kereskedik. De állítása szerint ezek csak mellékes tevékenységek. A mindenhez értő vállalkozó kitalálta, hogyan kell sztárművészeket nevelni húsz helyett másfél év alatt. Művészeti szekta, pénzügyi fedővállalkozás vagy csak egy naiv próbálkozás a látványosan sok pénzt költő VAM Design?

Fél órája bolyongtunk a látszóbetonnal, a látványliftnek nevezett felvonóval és a fedett udvarral megbolondított egykori bérházban, de még mindig újabb termekre bukkantunk. A zavarba ejtően nagy és üres szobákban, a körfolyosókon és a falnak támasztva kortárs festmények tömegei néztek vissza ránk. A hangulat olyan volt, mint egy képzőművészeti munkatábor a gyilkos vírus érkezése után.

"Kellemes hangulatú életképein a tenger, a fürdőzés, a vitorlázás élménye jelenik meg modern felfogásban" - olvastam találomra az egyik sorozatnál, mire lemenekültünk a sajtótájékoztató helyszínére. Az üvegtetejű pincében kiderült, hogy a felszín alatt újabb, festményekkel és dizájnbútorokkal tömött kazamatarendszer húzódik. Ez utóbbiakon nem csodálkoztunk, hiszen a Király utcai bérház 12 ezer négyzetméterén beindított VAM Design Centert a márkás bútorokkal karriert csináló vállalkozó, Vincze Miklós alapította.

A ház valódi működését azonban homály borította. Tudtam, hogy a közelmúltban itt rendezték az építészet hónapjának néhány rendezvényét, miközben hamarosan luxuskiállítás nyílik, ahol drága gyémántot, drága szivart és egyéb, az áruknál fogva érdekes termékeket láthat a művelt közönség. Hallottam azt is, hogy a házban tartotta új dzsipjének premierjét a Volkswagen, egy hónapon keresztül több ezer újságírót utaztatva ide a világból.

Mindezen túl pedig elindul a VAM Art Projekt nevezetű intenzív tenyésztési program, amivel rövid idő alatt sikeres képzőművészek tömegeit állítják elő. Izgatottan csüngtem a mikrofonhoz lépő Vincze Miklós szavain.

Történelmi szükségszerűség

"A program életre hívói a fiatal művészek voltak, nem mi magunk" - mondta a ház tulajdonosa, metafizikus kontextusba helyezve a vállalkozást. A fiatal művészek ugyanis nem szervezett formában "kopogtattak az ajtaján", hanem egymástól függetlenül keresték meg Vinczét. Valószínűleg a történelmi szükségszerűség fogalmazta meg bennük ugyanazt a vágyat: hatékony művészeti programra van szükség, mert a hazai galériás rendszer túlságosan kötött, bratyizáson és ismeretségeken alapul.

Nézze meg az épületet!

"Olyan művészeket választottunk, akik az idő próbáját még nem állták ki" - hangzott el, amit mi úgy fordítottunk, Vincze a még ismeretlen képzőművészek befuttatását tervezi. "Ma egy képzőművész, ha tehetséges, húsz-huszonöt év alatt lehet sikeres. Mi ezt az időt lecsökkentjük másfél-két évre" - fogalmazta meg a képzőművészeti broilertelep célját. Majd a jelenlegi rendszerben működő galériák és intézetek számára hadüzenetként is értelmezhető jövőt vázolt fel: "Két és fél-három év múlva a VAM Design adhatja meg a keresztmetszetét a kortárs képzőművészeti közegnek."

Vincze víziója az, hogy a program Közép-Európa művészeti központjává teszi Budapestet, és ezen belül vállalkozása "globalizációs kisközpont" lesz.

Az ide vezető út egyébként szinte minden elemében szokatlan, ami lehet persze a siker kulcsa is. Minket mégis meglepett, amikor kiderült, a program elsőre olyan, mintha valaki aprólékosan kidolgozná a Párizs-Dakar autóverseny nyerési stratégiáját, kijelölné a szervizállomásokat, kiválasztaná az üzemanyagot, pszichológiai tréninget tartana a csapatnak, majd leküldene valakit a könyvelésről, hogy a szemközti használtautósnál vásároljon valami strapabíró verdát.

Nagy számok

De még ne hagyjuk magára Vincze Miklóst, akit az irodájában kerestünk fel, hogy megismerjük az évi 273 millió forintba kerülő program stratégiáját. A VAM Art Projekt ötvenkét-hatvan művész befuttatását vállalta. A szombati megnyitótól kezdve minden héten megnyílik egy új kiállítás, amelyek promócióját a VAM végzi.

"Egy év alatt 700-1000 cikk jelenik meg a projektről" - ismertette számításait Vincze - "így hatalmas lesz az ismertsége az egyes művészeknek is." Ezt segíti, hogy minden kiállításról 500 példányos katalógust jelentetnek meg.

Kattintson Vincze Miklósra!

Megszereztünk egy példányt a művészekkel kötött szerződésből. Eszerint lesz egy közös kiállítás is, amelyre a művésznek "álló képben 120x200, vagy fekvő képben 240x200 méretben (vallás, politika, erotika témában)" kell festményt leadniuk. A gyűjteményes tárlatnak szintén megjelenik katalógusa, 12 ezer példányban.

Tavasszal aukciót szerveznek, ahol a kiállított munkák kerülnek kalapács alá. És ez nem minden. A művészek képeinek felhasználásával falinaptárt adnak ki, illetve filofaxot, amelybe a marketinges hölgy szerint "a menedzsermítingek alatt írják az információkat a topmenedzserek." Vincze egy műgyűjtők számára írt tankönyvön is dolgozik. Ez "több százezer példányban" kerül majd a boltokba.

Az egész évben tomboló kiállításcunami és a publikációk özöne lényeges eleme a projektnek, mert a vállalkozó szerint olyan markáns képzőművészeti arculat alakulhat ki a VAM Design körül, ami távolabbról, külföldről nézve magát a kelet-európai művészetet jelentheti majd.

Kőkemény hazudozás

Lenyűgözve ültünk az aprólékosan kidolgozott terv hallatán, és csak a bujkáló hiányérzet juttatta eszünkbe, hogy a gépezet egyetlen alkatrészéről nem hallottunk. Hogyan kerülnek a rendszerbe a művészek? Kiderült, hogy a pedáns szisztéma ezen oldalát punkosan lazára hagyta a stáb.

Az alkotókat nem szakmai zsűri, hanem a legkorábban jelentkező művészek, Bánki Ákos és Wittek Zsolt választották ki.

"Személyesen tudok csak beszélni" - alapozta meg a misztikus hangulatot felütésében az ifjú és zavart festőnek tűnő ifjú és zavart festő. Bánki Ákos egy kis, nonprofit galériát vezetett, amíg rá nem döbbent: a művészek önmagukban nem mennek semmire. "A kiállítások után nem tudtunk tovább lépni. Nem tudunk egy áfás számlát kiállítani. És ez generációs problémákat merített fel" - indokolta csatlakozását.

Most azonban már vallja, a siker "kőkeményen rajtunk múlik és egy csapaton, ami kőkeményen képvisel minket".

"Az üzleti logika jelen van a tervben. Nem lett volna szükség emellett a művészi színvonalat biztosító szakemberek bevonására is?" - kérdeztük, ám Bánki szerint pont művészettörténészekre és kurátorokra nincs szükségük. Elég volt ugyanis, hogy a VAM csapatával "a szerződést kőkeményen áttárgyaltuk. És minden magyar művészhez eljuttattuk. Aki azt mondja, hogy nem, az hazudik."

Mi a biztonság kedvéért utánanéztünk, hány igazmondó képzőművészt ismerünk. Kiderült, a már neves vagy még csak feltörekvő művészbarátaink egyaránt hazudnak, mint a vízfolyás, ilyen meghívást ugyanis nem kaptak.

Bánki reakciója szerint csak a diplomásokat keresték meg, aminek viszont a projektbe bekerült autodidakta festő mondott ellent. Ő művészeti képzésben nem részesült ugyan, viszont látta a VAM Art Projekt hirdetését a Pesti Estben.

A szakértők csak megzavarnak

"Mindent megteszek, hogy a kijelölt művészettörténészek ne mondják meg, mit fessenek a művészeink" - erősítette meg a fentieket Vincze Miklós. Véleménye szerint a szakemberek nem egyszerűen orientálják, hanem a máshol sikeres trendek követésére szorítják a fiatalokat. Miközben Magyarország akkor lehet globalizációs kisközpont, ha saját maga termeli ki romlatlan művészeit.

Szinte képzőművészeti szektában éreztük magunkat, amikor arról értesültünk, hogy a művészek képzését a VAM Design stábja végzi. A tulajdonos szerint a hazai művészek problémája, hogy "úgy szocializálódtak, hogy nem tudnak maguktól sikeresek lenni". A hiányosságok kiküszöbölésére rendszeres találkozókat szerveznek majd, ahol Vincze és munkatársai "személyesen mentorálják a képzőművészeket".

Szó van egy háromtagú bizottság felállításáról is. Ennek egy sales menedzser és egy pr-os mellett tagja lenne egy művészettörténész is, aki azonban semmiképpen nem lehet kialakult, "már megcsinált" szakember.

Hol van ebben a pénz?

"A hatvan művészből 3-5 nagyon jó, 10-12 jó, a többi tehetséges" - vált ismét realistává a projekt szellemi vezetője, amikor a pénzre tereltük a szót. Megállapította azt is, hogy "az anyagban most nincs világszenzáció, de előállítható lesz az is."

A kevésbé jó alkotók számításai szerint le fognak morzsolódni, a jók viszont befuttathatóak. A sikerből pedig a projekt is részesedik.

Kattints a művészek arcára, ehhez nem kell bátorság!

A VAM a tehetségképzés költségeinek a harmadát állja. A következő harmadot állami pályázatokból és eladásokból finanszíroznák: az eladott képek árának fele a projektet irányító Art & Design Kht.-t illeti meg. A maradékot pedig a művészek teremtik elő.

A lapunkhoz eljuttatott szerződés szerint ehhez az alkotóknak egymillió-nyolcszázezer forint értékben kell egy vagy több műalkotást átadniuk. A cég nyereséget remél a képeket recikláló naptárak, könyvek, albumok eladásából.

Mi ugyanakkor nehezen tartottuk elképzelhetőnek, hogy a naptárak és a még név nélküli festők eladásai biztosítják a ház működtetésének költségét, különösen, hogy sétánk alapján úgy tűnt, az anyagnak elenyésző hányada értékelhető színvonalú. A jó művek pedig elsikkadnak az amatőr festők művelődési házas tárlatának tűnő egyvelegben.

Első ötletünk az volt, hogy a fiatal festők futtatása olyan kamu, amivel nagy állami pénzekhez lehet jutni. Vincze azonban hangsúlyozta, hogy önfenntartó intézményt üzemeltetne. Pályáznak ugyan (a szerződés szerint a költségek 33 százaléka folyhat be pályázatokból), de ezek a pénzek legfeljebb kiegészíthetik a VAM Design költségvetését.

Előfordulhat, hogy a művészek becsábítása a ház imidzse miatt fontos. A VAM egyik fő bevételi forrását ugyanis a céges rendezvények biztosítják. Márpedig az exkluzív környezetet keresők számára vonzó, ha üzleti partnereiket nem egyszerűen pezsgőre hívják meg, hanem egy műalkotásokkal kitapétázott, exkluzív műhelybe. Ráadásul a kiállításokról a sajtó önszántából ír, ingyen biztosítva publicitást a háznak.

A Vincze Miklós saját tervei által felújított épület irodaházként is működik. A felső szinteken olyan cégek bérelnek irodát, amelyek profilja a vizuális kultúrához köthető: reklámstúdiók, divattervezők, pr-vállalkozások dolgoznak huszonhét irodában. Az ilyen cégek számára szintén érték, ha nem egy lepattant, újpesti irodaházban nyomorognak, mint például az önök kedvenc lapjának újságírói, hanem egy reprezentatív térbe hívják tárgyalópartnereiket.

A napi pénzügyi mérleg jelentőségét csökkenti még, hogy a Király utca 26.-ot Vincze ötmilliárd forint körüli összegért eladta egy ír-amerikai kisbefektetési alapnak. Ami nagylelkűen beleegyezett abba, hogy a cég 17 évre visszabérelje az ingatlant, évi 400 millióért.

Kaland

Nem látnak tisztán a projekttel kapcsolatban a megkérdezett szakértők és művészek sem.

"Skizofrén állapotban vagyok. Próbálom megérteni, mi folyik itt" - mondta Beke László. Az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, aki egyetemi tanárként és szakíróként is közismert, kockázatosnak és dinamikusnak nevezte a tervet, de leginkább a kételkedésének adott hangot.

"A tervek szerint itt évente több ezer alkotás termelődik. Mi lesz ezeknek a sorsa? Még ez a ház sem elegendő a kiállításukra. Értem, hogy íródik majd ezer cikk is. De mi lesz az üzenet?"

Klikkeljen!

Beke véleménye szerint a sikeres művészeti projektekhez elengedhetetlen a szakértők bevonása. A gyorsított művészérlelésről pedig annyit mondott: "A sikerre nincs recept, csak fáradtságos munka van".

Megkerestünk három VAM-hoz leigazolt, ám máshol már tapasztalatot szerzett művészt is, de csak a Beke-féle bizonytalanság fokozódott bennünk.

Egy ifjú festőnő a "művészeti fellendülés" jelének látta a VAM Art Projektet. Számára nem furcsák a feltételek, mert ő eddig sem galériák falaira festett, hanem "lakberendezési luxusdizájn-stúdiók" árulták a munkáit. A művész számára így nem volt zavaró a szakértők hiánya, mert véleménye szerint elég, ha egy "jó ízlésű üzletember" vezeti a programot. Megjegyezte viszont, hogy a kiállítók palettája nagyon vegyes.

"Furcsa ez az egész" - fakadt ki az a művész, akit a VAM megalakulása előttről is ismerhet a közönség és a szakma. A név nélkül nyilatkozó alkotó úgy vélte, a meghívott művészek és a vezetés sem vehető komolyan. Mivel azonban a kortárs galériás rendszer nem képes alternatívát felmutatni, szűk a piac, és nincsenek komoly eladások, jobb híján csatlakozott a VAM-hoz. "Legalább nem a sufniban vannak a munkáim" - indokolta, megjegyezve, a szerződés csak egy évre szól, úgyhogy nem veszíthet sokat.

"Ezek teljesen amatőrök" - mondta a VAM programról a másik, művészeti életből ismerhető képzőművész. "Nevetséges, hogy azt mondják, a festők kérték fel őket erre. Ki kérte volna?" A képzőművész szintén a lehetőségek hiánya miatt csatlakozott, de döntésében szerepe volt a veszélyt és kalandot is vállaló művészi attitűdnek. "Egyszer közelről akartam látni, milyen egy pénzes és átláthatatlan vállalkozás."

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!