Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMId Vasilescu János több keresett képről és műtárgyról állította, hogy más múzeumokban (Kiscelli, Derkovits, Nemzeti Galéria) láthatók. Egy keresett Gulácsy festményről azt mondta, hogy eladta a bizományi áruháznak. Az egyetlen Szőnyi István kép azonosítása azért volt sikertelen, mivel a hatósági listán Aratók címmel szerepelt, de Id. Vasilescu János ragaszkodott a Kaszálók címhez. (A kép egyébként arató embereket ábrázol kévék között, kaszával kezükben). Ugyanígy a lakásban maradt egy fűzfát ábrázoló Egri József festmény is, miután Id. Vasilescu János határozottan állította, hogy a végrehajtó listáján szereplő Fűzfa cím rossz, a helyes cím: Kilátás Fonyódra. A képek egy részén nincs feltüntetve a cím, vagy ha igen, akkor papírszeletekre írva, a kép hátuljára ragasztva. Így a képzőművészetekben járatlan bírósági végrehajtó kénytelen volt fejet hajtani a műgyűjtő szakvéleménye előtt. A törvény szerint csak azokat a tárgyakat lehet lefoglalni, amelyeket kétségtelenül azonosítani lehet.
2003-ig zárolták a műgyűjteményt
Idén nyáron Id. Vasilescu János a magyar államnak ajándékozta a 800 millió forintra becsült magángyűjteményét, ám időközben kiderült, hogy a két világháború között készült magyar avantgarde festményekből, szobrokból, kerámiákból, ékszerekből álló anyag tulajdonviszonya kétes. Annak felére a műgyűjtő fia, ifjabb Vasilescu János tart igényt. Első fokon a Fővárosi Bíróság a fiúnak adott igazat. A bíróság két hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy a jogerős ítéletig, várhatóan 2003-ig, a műkincseket lefoglalja.
Hiába nyilvánították védetté a kollekciót?
Ifj. Vasilescu János bírósághoz fordult, foglaljon állást a sikertelen végrehajtásról. Eközben a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal azzal kereste meg őt, hogy egyezzen bele a már lefoglalt műtárgyak Nemzeti Galériába szállításához. Információink szerint a válasz valószínűleg nemleges lesz, csak azért, mert az apa által alapított, de még nem bejegyzett Vasilescu-alapítvány egyik kuratóriumi tagja a Nemzeti Galéria vezetője. Három nappal a Vasilescu-gyűjtemény lefoglalási kísérlete után a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal bejelentette, hogy védetté nyilvánítja a kollekciót, ami így a Nemzeti Galériába kerülhet. Információink szerint a védettség az átszállításhoz kevésnek bizonyulhat, a gyűjtemény elhelyezéséhez az örökösödési per lezárultáig ugyanis mindkét fél beleegyezése szükséges.
A lefoglalt 82 műtárgyat jelenleg Dunakeszin, egy 33 négyzetméteres, fűtött irodahelyiségben őrzik.