Igazi Warhol-festmények váltak hamissá

2003.10.27. 17:20
Festményvagyonok válhatnak semmivé egy éjszaka alatt, miután az Andy Warhol Hitelesítési Bizottság nem ismeri el eredetinek tartott képek hitelességét. Semmiképpen ne vásároljon Andy Warhol festményt mostanában.
Hibát követ el, aki a közeljövőben Andy Warhol-festményt vásárol. A huszadik századi műkincsek piacát alaposan felkavarta ugyanis legutóbbi döntésével az Andy Warhol Hitelesítési Bizottság. A szakértők szerint ezentúl ugyanis csak azok az alkotások számítanak eredetinek, amelyek elkészítésében a szlovák származású művész közvetlenül is részt vett, írta a BBC. A határozatot erős kritika fogadta, mivel köztudott, hogy Warhol az általa "tömegtermelésként" emlegetett munkafázisokat előszeretettel bízta asszisztenseire. Így készült például egyik legismertebb munkája is, a 10 millió fontos áron eladott Campbell-konzerves sorozat is.

Campbell A döntés, amely Warhol alkotásainak 15 százalékát érinti, nem csak boldog képtulajdonosokat tett átvert lúzerekké. Érzékenyen érintette a kereskedőket is, akiknek kurrens képei váratlanul eladhatatlan vásznakká változtak a galériák falán.

Forog a sírjában

A helyzet iróniáját egyébként az adja, hogy Warhol művészetével éppen az "eredeti alkotás" kategóriáját kívánta megkérdőjelezni. Azzal, hogy hétköznapi tárgyakat választott modellül, és hogy vásznaiból néha több ezer nyomatot készített, a konzumtermékek is alkotásokká váltak. Warhol a művészet és a mindennapi világ közti határ lebontásán fáradozott.

Alkotásainak legtöbbje stúdiójában, a The Factory-ban készült, sajátos munkamódszerrel: a mester gyakran csak az ötletet adta, vagy a fő vonalakat vázolta fel, a mechanikus munkát viszont munkásaival végeztette el. A végső nyomatokat gyakran már olyanok készítették, akiket Warhol már maga sem ismert.

Konspiráció?

A felháborítónak tartott döntés miatt pert fontolgat húsz olyan műkincskereskedő és gyűjtő, akik hisznek a szabad művészetben, és mellesleg nagyobb tétel Andy Warholt tartanak raktáron. A gyűjtők úgy vélik, a bizottság szándékosan nem hitelesített jó néhány alkotást, hogy így tartsa magasan az árakat, írja a Sunday Telegraph.

Károsultnak vallja magát Joe Simon filmproducer is, aki több Warhol-munkával is rendelkezik, többek közt egy 195 ezer dollárért vásárolt önarcképpel. Simon sérelmezi, hogy az Andy Warhol Hitelesítési Bizottság annak ellenére nem adta meg a hitelesítést, hogy a képet két alkalommal már eredetinek nyilvánították.

"Semmilyen magyarázatot nem kaptam, miért utasították el a már kétszer is megvizsgált festményt" - mondta szűkszavúan a producer.

Ron Spencer, az Andy Warhol Hitelesítési Bizottság jogásza viszont úgy véli, az ő dolguk volt meghatározni a művész valódi "szándékát". A Vanity Fairnek adott interjújában pedig a bizottság nyitott felfogását hangsúlyozta. "Ha az alapötlet Warholtól származik, és ő maga irányított a munkát, felügyelte az előállítási folyamatot, sőt, a végén még szignálta is, mintegy nyugtázva: 'igen, ez rendben van, ez az amit akartam', nos ebben az esetben Warhol alkotásáról beszélünk" - mondta többszörös összetett mondatban a jogász. Ellenkező esetben viszont csak egyszerű másolatnak minősül a munka.

A bizottság döntéseit egyébként egy listával is megerősítette, felsorolva az összes, "eredeti" Warhol-festményt.