Wass Albert a mítoszgyárban

Hogyan foglalná össze a Wass Albert-jelenséget?

Sokak szemében ő a nagy elűzött-üldözött erdélyi író. Személyes sorsát, pályáját sok tekintetben utólag rekonstruálták – alaptalanul. Például, amikor azt állították róla, hogy nagy, magányos szellemóriás volt, holott ez semmilyen szempontból nem igaz. Ellentétben, például, Németh Lászlóval, a háború előtt nem volt semmiféle magyarság- vagy kisebbségkoncepciója. Olyan jel sincs, ami azt mutatná, hogy az emigráció jelentős íróalakja, „fejedelme” lett volna. Álljon már meg a menet: ha Wass Albert a legnagyobb író, akkor hol van Márai, Móricz, Kosztolányi, vagy Erdélyből Tamási Áron?

Márkus Béla (fotó: Valuska László)

Milyen helyzetben van Wass a mai magyar irodalomban?

Ha az olvasói kánont vesszük alapul, egy tíz évvel ezelőtti felmérés alapján Jókai után és a Biblia előtt Wass volt a legolvasottabb Erdélyben. Ezzel megelőzte Móriczot, Mikszáthot, Sütő Andrást, Tamásit. Remélem, a helyzet azóta változott. Az irodalmkritikai rangsorban nem történt változás. Nem születnek róla, sajnos, mérvadó kritikák, tanulmányok. A magyar olvasók sokáig sehonnan sem ismerhették Wass Albertet, a romániai magyar írók sorozatból sem, de a nyugati magyar írók, költők antológiáiból sem. Amerikában magánkiadásban jelentette meg a műveit, és ezek egy része a kritika szerint propagandamű volt, és a kommunistaellenesség jellemzte őket. A német, illetve az angol fordításokat az első, illetve a második felesége készítette, ezért nem állja meg a helyét, hogy tizenöt nyelvre ültették volna át, vagy hogy világsikert aratott volna.

Kijelenthetjük, hogy az irodalmi és tudományos életben nem téma Wass életműve?

Sok olvasó, természetesen, nem esztétikai gazdagsága vagy poétikai érdekessége miatt becsüli az írót, hanem vagy könnyen értelmezhető mondanivalója, vagy a hangzatos címei (például Adjátok vissza a hegyeimet!) miatt. Van a prózájának egy közvetlenül meg- és felszólító jellege, több regény fejeződik be (mint a Csaba) ideológiai tanáccsal, erkölcsi intelemmel. A szerző didaktikusan, tanító céllal nyomatékosít gondolatokat, mintha az olvasó magától nem észlelné ezek fontosságát.

Wass írásainak népszerűsége tehát didaktikusságuknak köszönhető?

Nem merül ki ebben. Hozzájárul még különösen hányattatott életsorsa is. A II. világháború végén kikerül Németországba, onnan Amerikába. Emiatt Wassra a rendszerváltoztatás után mint a nyugati emigráció erdélyi vezéralakjára tekintettek. Említettem: sokáig ismeretlen volt, akárcsak Márai. De nem mindegy, hogy miért. Kétségbe vonom, hogy azért nem lehetett ismerni-olvasni őt a szocializmus idején, mert a romániai vagy a magyarországi kultúrpolitika, azaz a hatalom keményen tiltotta volna. Durva állítás, ám talán igaz: egyszerűen nem vettek róla tudomást. Sem a romániai magyar írói hagyomány ébresztői, sem Béládi Miklós, Pomogáts Béla, Rónay László, az emigrációs irodalom kiváló ismerői. Valószínűleg nem tartották az életművet olyan értékesnek, mint például Nyirő Józsefét, ráadásul a mérvadó emigráns folyóiratokban, lapokban sem volt jelen Wass.

Az egyetemi órákon sem foglalkoznak vele?

Én magam szakszemináriumon tanítom a két világháború közötti kisebbségi magyar irodalom témakörében. Olyan szerzőkkel együtt, mint Berde Mária, Makkai Sándor, Karácsony Benő, a felvidéki Neubauer Pál, a délvidéki Szenteleky Kornél, vagy Markovits Rodion, akinek a Szibériai garnizon című hadifogolyregényét valóban Nobel-díj-esélyesként emlegették annak idején.

A kortársak hogyan fogadták Wasst?

1940-ben kapott Baumgarten-díjat, de nem az öt évvel korábban megjelent Farkasveremért, hanem általában az írói teljesítményéért, tehetségéért. A költőként induló Wass Albertről Dsida Jenő azt írja, hogy versei roppant erős Áprily Lajos- és Ady Endre-utánérzéseket mutatnak. Nem mondom, hogy emiatt hagyott fel, jó ideig, a költészettel, mert akkor megsérteném azokat, akik A kő marad... soraiban látják a magyar irodalom egyik legnagyobb teljesítményét. Mindesetre a versek után következtek a novellák, majd a regények. Elkezdett nagyobb kompozíciókban gondolkodni, de ezek a második bécsi döntés következtében sem valósulhattak meg. Ekkor írja a Jönnek! című riportját, valamint a tervezett trilógia első két darabját: Mire a fák megnőnek, A kastély árnyékában. Ezek a Varjassy család történetét az 1848-49-es szabadságharc leverése utáni erdélyi helyzetképtől vezetik el az első világháborúig, azt kutatva mintegy, mi okozta Trianont. Talán a didaktikus szándék miatt is maradt abba a trilógia.

Pomogáts Béla egy 1988-as cikkében nem sorolja a legfontosabb erdélyi írók közé, pedig Wass is írt az Erdélyi Helikonba.

Megjelent az 1928-ban alapított Erdélyi Helikonban néhány írása, de 1945 előtt nem találunk olyan mozzanatot, amikor bármilyen vezérszerepre vállalkozott volna, mert se intézménye, se fóruma, se tekintélye nem volt hozzá, mint mondjuk Tamási Áronnak vagy Kós Károlynak, Bánffy Miklósnak. 1945 után Németországban szintén nem lehetett szerepe, mondhatni örült, ha megélt. Amerikában kezd el az Erdélyi Szépmíves Céh mintájára kiadót alapítani.

Wass Albert esetében különösen fontos tisztázni a szerző életrajzát. Van egy fiktív Wass-képünk, ami átírja és meghatározza a regények olvasatát is.

Az egyik leggyönyörűbb legendát az Élet és Irodalomban olvastam, mégpedig egy szándéka szerint legendaoszlatótól: Wass Albert a berlini olimpián a román csapat tagjaként első lett céllövészetben, de mivel magyarnak vallotta magát, nem adták át neki az aranyérmet. Hozzáteszem: ekkor már nem postagalamb hozta-vitte a híreket, azaz a korabeli újságokban utána lehetett volna nézni, mi az igazság, a tény.

Sok legenda kering tehát az íróról?

Mondtam: miközben próbálják némelyek a ködöt oszlatni Wass körül, közben maguk is egyre több legendát gyártanak. Ilyenek az író öngyilkosságának kétségbevonói – egy nagy magyarnak, úgymond, rejtélyes körülmények között kell meghalnia. A halállal kapcsolatban pedig a floridai rendőrség nem vetette föl a gyilkosság gyanúját. Itthon ezzel a gyanúval is ráirányították a figyelmet, és mindegy, hogy a román „maffia” vagy a harmadik feleség puffantotta le. Nincsenek, ismereteim szerint, meggyőző érvek az itthoni nyilaskapcsolatok mellett sem, vagy hogy nácibarát lett volna. Aztán: ha a modern irodalomelmélet szerint a szerző személye nem fontos, ha „meghalt”, akkor Wass esete sem különbözik. A szövegei, és ne a politikai és egyéb ténykedése alapján döntsék el az olvasók, hogy jó író-e, vagy sem. Itt van a Nobel-díjra jelölés esete: hol vannak azok a dokumentumok, amelyek tanúsítanák, Tar Pálra és Teller Edére hivatkozva, hogy tényleg esélyes volt, még posztumusz díjra is?

1998-ban bekövetkezett halálig nem voltak ilyen pletykák?

A legendagyártás a halálával kezdődött, amikor megkérdőjelezték az öngyilkosság tényét. Ez folytatódott a posztumusz Nobel-díj meglebegtetésével. Egyedülálló világirodalmi esetként beszéltek róla, hogy ő lesz az első, aki halála után kapja meg a díjat. A legendákhoz az is hozzátartozott, hogy még életében magyar állampolgársági kérvényt nyújtott be, amit csak ideiglenesen kapott meg. De ekkor még nem úgy beszéltek róla, mint az emigráció írófejedelméről.

Mit gondol, alakítja-e ezt a képet a Wass-életművet kiadó két társaság, a Kráter és a Mentor?

A legendagyártás része lehetett, hogy bíróságig vezető vita folyt arról, ki birtokolja a szerzői jogokat. Wass Albert fiai-e, akik a marosvásárhelyi Mentor Kiadóval állapodtak meg, és akikről az apjuk azt írta annak idején, hogy magyarul se igen tudnak, így miért izgatnák őket a magyarság problémái? Vagy a megjelentetés, a hagyaték ápolása Zas Lóránt hivatott dönteni? Az író vele egyezett meg, és ő a pomázi Kráter Kiadót választotta.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!