Borzalmas szépség

Az éjféli koccintással kevert Himnusz mellett például a világ legjobb sajtófotóinak kiállítása is az évösszegző és trendértékelő reflexet váltja ki a legtöbb emberből. A World Press Photo esetében az ember ilyenkor állapítja meg, hogy a borzalom és az esztétika igenis összeegyeztethető. Másrészt pedig, hogy a világon semmi sem változik.

A World Press Photo idei nyerteseit úgy képezhetjük tehát a tavalyiakból, hogy a cunamit behelyettesítjük a Katrina hurrikánnal és a pakisztáni földrengéssel. Izrael, Irak és az éhezés pedig évek óta kötelező gyakorlat.

Ahogy a színvonal, úgy a borzalmak mértéke is évek óta igen magas. Így a világ szerencsés negyedében élők eltöprenghetnek még azon, hogy milyen tökéletes kompozíciókká szervezhető néhány levágott kar, vérző test és szenvedéstől eltorzult arc.

Mi viszont - elkerülve még azt a veszélyes filozófiai mocsarat is, hogy akkor a fotókon látottak a valóság, vagy csak a média sugallta kép - egyszerűen bemutatjuk a nekünk legizgalmasabb képeket, Ön pedig gyártson hozzá saját ideológiát.

Nekünk a szépség

Mivel a borzalmakat nem lehet összevetni más borzalmakkal, még kevésbé egy bravúros sportfotóval, politikai súly alapján meg rangsoroljon, akit meghívtak a Napkeltébe, mi inkább esztétikai értékek alapján választottunk legjobbat. Kedvencünk egy St. Louisi parkoló levegőből készített képe lett. A felülről fotózott, üres és piszkos parkoló aszfaltjára valakik, talán vécépapírból, azt a mondatot kezdték el kirakni: We Need Food (Ételre van szükségünk!)

A puritán és mégis zavarba ejtő felvétel úgy látszik, hogy főképp minket ragadott magával, mivel a versenyben csak a külön elismerés díjában részesült. 2005 legjobb sajtófotója egyébként szintén jó, mondhatnánk elégedetten, ha nem lenne furcsa ilyen megállapításokat tenni a csonttá soványodott gyermeki kezet és szenvedő anyát ábrázoló képről. A nigériai menekülttáborban készült felvétel megrázó, beszédes, egyszerű, és dokumentatív. A fődíj mégis túlzásnak tűnik, és nem csak azért, a kép túlesztétizáltsága miatt, hanem mert hasonlót már sokszor láttunk, például az 1980-as fődíjasnál is.

Ha képesek vagyunk továbbra is érzéketlenül figyelni a képeket, elégedetten bólogathatunk a Spot news kategória második helyezettjén: a képen, egy puskára szerelt lámpa fénycsóvájában, vércseppek közt iraki kislány siratja lelőtt szüleit. A fölötte álló katona nem látszik, csak lába és fegyvere dereng a fénycsóva szélén.

Az univerzális magyar

Esztétikaprofesszor formájú páncélunk akkor kezdett repedezni, mikor megpillantottuk a levágott karú, pakisztáni gyermek felé nyúló kéz festményszerű felvételét (General News, első helyezett). A burok mégis egy sokkal visszafogottabb fotó láttán tört darabokra. A koporsók, és a négy, szabályos, vakító ablakkeret geometrikus kompozíciójában nem látszott a nyílt borzalom(General News, második helyezett). A rideg szabályosság, és a formák közt görnyedő gyászoló azonban megrázóbb volt egy friss tömegsír képénél is.

Így ezután inkább a Daily life (mindennapi élet) és sport kategóriái felé lapoztunk, ahol csettintettünk az észak-koreai határőrök színpadias kompozícióján (első díj), és egy Mad Max-univerzumba illő, nigériai hiénatulajdonos portréját látva (portré, első díj).

A Daily life képriport kategóriájában váratlanul rábukkantunk Dezső Tamás remek képére. A valószínűtlenül elárasztott romániai falu utcáján gázoló, valószínűtlenül piros Dacia fotója érthetően került a díjazottak közé.

Dezső Tamást ugyanis már bizonyította, hogy érett a nemzetközi díjra. A tavalyelőtti, magyar sajtófotós versenyen ugyanis minden létező kategóriában díjakat gyűjtött be. Megmutatva azt is, hogy a borongós szociofotóktól a feszes politikai riportokig az összes létező terepen képes érdekeset csinálni. A nemzetközileg értékelt sorozatával pedig az idei magyar sajtófotó fődíjasa lett.