Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM50 órás szünetre ítélnék a Mónika-show-t
Szalai Annamária, az ORTT fideszes delegáltja szerint hiába állapodtak meg a Tv2-vel és az RTL Klubbal, hogy ezentúl nem lesz nyílt szini erőszak és káromkodás a Joshi Bharatban és a Mónika show-ban, és a kiskorúakkal sem beszélgetnek szexuális témákról, ennek ellenére a tévécsatornák nem figyelnek jobban ezekre a műsorokra. (A két csatorna azt vállalta, hogy a délutáni talkshow-k sugárzásakor mellőzik a stúdióban történő verekedések bemutatását, az elhangzó durva káromkodásokat képben és hangban egyaránt felismerhetetlenné teszik, és a kiskorúakat súlyosan negatív kontextusban törvényes képviselőjük hozzájárulása esetén sem szerepeltetik.)
A vendégek kiválasztása szinte egyáltalán nem változott, sőt, a Joshi Bharat esetében új elem került elő, rejtett kamerás szexjelenetet mutattak be – nyilatkozta a Fidesz által delegált ORTT-tag a Borsnak.
Szalai Annamária szerint most már minden egyes adást vizsgálnak, és valószínűleg újabb bírságok várhatóak. A Mónika-show akár 50 órás elsötétítést is kaphat, míg a Joshi Bharat miatt 70 milliós bírságot szabhatnak ki a csatornára, amely pár éve megegyezett a médiatestületettel, hogy az elsötétítéseket pénzbírságra cseréli.
Szalai Annamária nem az ORTT hivatalos álláspontját mondta el a Borsnak, a bulvárlapban megjelent cikk inkább a fideszes delegált üzenete a kereskedelmi csatornáknak. Szalai szerint a legjobb az lenne, ha a kibeszélőshow-kat az esti műsorsávba raknák át. Szalai azt nem említette meg, hogy a műfaj tipikusan a délutáni idősávban tévéző háziasszonyok számára lett kitalálva, este nem lenne túl nézett.