Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz utolsó pillanatban költözik a Média Hungary
A Média Hungary című rendezvény szervezője annak ellenére hirdette meg az idei találkozót, hogy tudta, nincs még szerződése a helyszínként megjelölt Club Tihannyal - állítja Szűcs Ákos, a Club Tihany Zrt. vezérigazgatója.
A Club Tihany mindenkor készséggel állt és áll a magyar sajtó rendelkezésére, hogy képviselői olyanokkal cseréljenek eszmét, akikkel más körülmények között nem találkoznának - tette hozzá.
A magyar média legnagyobb konferenciáját már 14 éve ugyanazon a helyszínen, a Club Tihanyban rendezik. A Média Hungary szervezői szerint éppen ezért a Club Tihany "egyoldalúan szerződést bontott", és a konferencia után döntenek arról, hogy beperlik-e ezért a hotelt.
Titokzatos harmadik fél
Csermely Ákos, a Média Hungary főszervezője a sajtótájékoztatón bemutatta azt az elektronikus levelet, amelyben a Club Tihany eláll a szerződéstől. Csermely továbbá egy titokzatos "harmadik félről" is írt a sajtótájékoztatón kiosztott közleményében. Csermely szerint a Club Tihany a konferencia megrendezésétől való elállása után "egyeztetést ajánlott egy titokzatos harmadik féllel, amely állítólag hajlandó lenne, bizonyos feltételek teljesülése esetén, mégis visszaadni a Média Hungary-nek a helyszínt".
A rendezvény szervezését a Media Hungary Club Tihany értékesítési munkatársán keresztül bonyolította, de a Club Tihany állítása szerint ez a személy nem rendelkezik cégjegyzési joggal. Csermely szerint a Club Tihany arra is hivatkozott, hogy "ugyanabban az időben egy másik szerződő fél a szállodát lefoglalta." A Média hungary főszervezője azt nem mondta el, hogy ki a titokzatos harmadik fél.
Balatonfüredre költözik
Május 18-19-re hirdették meg a Média Hungaryt, a hazai médiumok szakmai tanácskozását Az idei, tizenötödik konferencia mottója: Kritikus tömegek. A konferencia a hazai médiumok egyik legnagyobb szakmai tanácskozása, idén az eddig ismert adatok szerint elvben 1200 meghívott képviseltetné magát.
A Club Tihany nyilatkozata után a konferenciát idén a balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferenciaközpontban rendezik meg az eredeti időpontban.